Balázs Árpád siófoki polgármester arra utasította a Divinus lakóparknak a strandterületet kiadó Balaton-parti Kft.
Balázs Árpád siófoki polgármester arra utasította a Divinus lakóparknak a strandterületet kiadó Balaton-parti Kft. vezetőjét, hogy mondja föl a szerződést. A kft. igazgatója közölte: az egy évre kötött szerződést a polgármester utasítása nyomán a napokban közös megegyezéssel fölmondták. A divinusos vezetők pedig megígérték, hogy nyomban neki is látnak a kerítésbontásnak – adta hírül a Somogyi Hírlap. Rövid időn belül ez már a második nagyobb strandbotrány a Balatonnál. Néhány napja Badacsonyörsön került összetűzésbe egy civil szervezet és az SCD Grouphoz tartozó cég. Az a konfliktus sem oldódott meg egyelőre.
A siófiki előzményekről az igazgató elmondta: amikor az önkormányzat a korábbi naturista kemping területét eladta a luxus apartmanházak építtetőjének, az megkereste őket, hogy bérbe venné az ingatlanuk előtti strandterületet. Vagyonvédelemre is hivatkoztak, de többet nyomott a latban, hogy fejlesztést is ígértek: azt, hogy a partszakaszt burkolattal látják el, és megoldják a partvédelmet, amire a kft.-nek nem lenne pénze.
"Megállapodtunk, hogy a fejlesztés után belépőt szedhetnek a strand azon részén" - közölte a siófoki strandokat fenntartó társaság vezetője, akinek álláspontja szerint "az extra komfortos strandért hadd szedhessenek belépőt". Aki nem akar ott fürdeni, annak is akad hely a fennmaradó strandrészen - jegyezte meg. Baráth István közölte továbbá: a törvény csak azt tiltja, hogy magánszemély saját célra kerítse le a Balaton partját.
Siófokon a kérdéses terület a város rendezési tervében lehetséges jachtkikötő helyszíneként szerepel. Csónakosok és kiteszörfösök ideiglenes jelleggel használták, utóbbiak bérelték az elmúlt években. "Amikor az önkormányzat a korábbi naturista kemping területét eladta a luxus apartmanházak építtetőjének, az megkeresett bennünket, hogy bérbe venné az ingatlanuk előtti strandterületet. Vagyonvédelemre is hivatkoztak, de többet nyomott a latban, hogy fejlesztést is ígértek; azt, hogy a partszakaszt burkolattal látják el, s megoldják a partvédelmet, amire a kft.-nek nem lenne pénze. Megállapodtunk, hogy a fejlesztés után belépőt szedhetnek a strand azon részén. Az egy évre kötött szerződést a polgármester utasítása nyomán a napokban fölmondtuk; a divinusos vezetők partnerként álltak a kérdéshez, közös megegyezés lett a vége. Megígérték, hogy nyomban neki is látnak a kerítésbontásnak. - mondta a tab.hu szerint Baráth István, a siófoki strandot kiadó Balaton-parti Kft. igazgatója.
Egyre jobban megérheti inkább eltárolni a napelemmel megtermelt áramot
Rövid távon jó módszer a szolgáltatói hálózatos adok-kapok, de hamarosan a tárolásos módszerrel is érdemes lesz megbarátkoznia a napelemeseknek, hiába drágább a tároló egység előállítása és karbantartása.