Ingatlan ingatlanmenedzser.hu 2010. szeptember. 30. 11:47

Zsebben maradó milliók: itt a „B” terv

Idén hét eurónál megállt a „B”kategóriás irodák bérleti díjainak két éve tartó csökkenése.

Idén hét eurónál megállt a „B”kategóriás irodák bérleti díjainak két éve tartó csökkenése. A piac várakozása szerint a jövő év elején megkezdődik a visszakapaszkodás a válság előtti tízeurós négyzetméterárra. Az optimista hangulatot erősíti az is, hogy nőnek az érdeklődők területi igényei, és az „A” kategóriából is egyre többen költöznek „B”kategóriás ingatlanba. Az „A” kategóriában lévő cégek egy jelentős ugyanakkor igyekszik még lejjebb szorítani  a bérleti díjat, helyenként ez sikerül is, s így ezek is megtakaríthatnak - és persze nem költöznek, ha nem muszáj.

Az ipari környezet még takarhat korszerű belsőt

Sellyey Tamás, a piacvezető Indotek Group értékesítési igazgatója szerint  a„B” kategóriában az ingatlanok kihasználtságára a válság kevésbé volt hatással, mint az „A” kategóriában, ezért a fejlődés elsősorban az árszint emelkedésében és az ágazat területi bővülésében lesz tetten érhető.

A bérleti díjak csökkenése mellett sok más tényező is arra utal, a „B” kategória túl van a nehezén. Tavaly még a bérlők kétharmada, idén már kevesebb, mint fele rendezte késedelmesen a számláit. Az átlagos fizetési csúszás 2009-es 52 napról, 2010-ben 39 napra csökkent.

Sellyey Tamás: most jött el a mi időnk

Nem csupán az irodák és raktárak iránti érdeklődés nőtt, de a méretigények is kedvezően változtak az elmúlt hónapokban. A bérlők az irodák közül a tavaly átlagos 200 négyzetméter helyett idén 4-500 négyzetmétereset keresnek. A raktárpiacon pedig míg 2009-ben az 1000 négyzetméter volt a plafon, 2010-ben már a 2-3 ezer négyzetméteres ingatlanokra kérnek ajánlatot az érdeklődők.

Az „A” kategóriából még a tavalyinál is nagyobb arányban költöztek a bérlők „B” kategóriás irodába. Az Indotek Group új partnereinek 2009-ben még csupán 7-8 százalékát tették ki az A-ból érkezők, idén már jóval 10 százalék fölé nőtt az arányuk.

Tudatos otthon
Hirdetés
hvg360 Tornyos Kata 2025. január. 07. 12:00

Vészesen terjednek a légúti fertőzések, de honnan tudjuk, hogy coviddal, influenzával vagy megfázással van-e dolgunk?

A téli időszak minden évben egyet jelent az influenzaszezonnal, és ez idén sincs másként. Magyarországon fokozódik a járványhelyzet, szinte mindenki talál a környezetében olyan embert, aki lázra vagy köhögésre panaszkodik, de még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást a HVG által megkérdezett szakértők szerint. Mi a különbség tünet és tünet között, és melyik légúti megbetegedés lehet igazán veszélyes? Erről is beszélt Várdi Katalin pulmonológus és Kemenesi Gábor virológus.