Az MTI megkeresésére Arzt Gergely sajtóreferens emlékeztetett arra, hogy az M6-os Dunaújváros és Szekszárd közötti...
Az MTI megkeresésére Arzt Gergely sajtóreferens emlékeztetett arra, hogy az M6-os Dunaújváros és Szekszárd közötti szakasza a korábbi szocialista kormány által erőltetett PPP konstrukcióban, azaz a köz- és magánszféra partnersége keretében épült meg. Ez a megkötött szerződések alapján csak a közlekedés területén kifizetendő évi több mint 100 milliárd forintos teher az adófizetőknek.
Az építés mellett az üzemeltetés-fenntartás is a magánpartner feladata. A szükségessé váló karbantartási munkák elvégzéséért tehát a koncessziós időszak alatt az M6 Tolna Autópálya Koncessziós Zrt. felel - áll a minisztérium MTI-hez eljuttatott közleményében.
A tájékoztató kitér arra, hogy az ideiglenes forgalomba helyezési engedélyt a Nemzeti Közlekedési Hatóság bocsátotta ki az M6-os autópálya Dunaújváros-Szekszárd szakaszára. A minisztérium közleménye szerint a „hatóságra vélhetően jelentős szocialista politikai nyomás feszült”.
Az állam számára előnytelen szerződésben szerepel bizonyos vis maior esemény is, amikor a helyreállítás értékének biztosítás feletti részét az állam fizeti meg az adófizetők pénzéből. Ezért a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium megkezdi a PPP szerződések teljes átvilágítását - tudatta Arzt Gergely sajtóreferens.
Mint ismert, vasárnap este beomlott az M6-os autópálya két hónapja átadott Dunaújváros és Szekszárd közötti szakaszán a leállósáv. A sztrádát hétfő délig lezárták, a pálya állapotát még most is vizsgálják. A jobbpálya leállósávja mintegy 30 méter hosszban sérült, egyes helyeken beszakadt. A forgalom sebességkorlátozás mellett és egy sávban hétfő délután megindult. A helyreállítás időpontja viszont még nem ismert - derült ki a minisztérium tájékoztatásából.
Az M6-osnak ezt a szakaszát az M6 Tolna Autópálya Koncessziós Zrt. építette és üzemelteti 2028-ig egy ppp-konstrukciós beruházásban. A német Bilfinger Berger, az osztrák Porr és a francia Egis Projects SA alkotta koncessziós társaság külön céget hozott létre az út építésére, illetve működtetésére.
Az út a 2008-as jelenértéken számolva nettó 119,6 milliárd forintba került, ebbe nemcsak az építés, hanem a majdani üzemeltetés költsége is benne van; a pénzt harminc év alatt fizeti meg a magyar állam. Feltéve, hogy a mostani eset miatt a konzorciumnak nem keletkezik kártérítési felelőssége a magyar állam felé.
Egyre jobban megérheti inkább eltárolni a napelemmel megtermelt áramot
Rövid távon jó módszer a szolgáltatói hálózatos adok-kapok, de hamarosan a tárolásos módszerrel is érdemes lesz megbarátkoznia a napelemeseknek, hiába drágább a tároló egység előállítása és karbantartása.