2009. április. 25. 19:23 ingatlanmenedzser.hu Utolsó frissítés: 2009. április. 25. 20:02 Ingatlan

A Fertő-tó környékének első 4 csillagos szállodája

Sánta László közölte: 25 szobás négycsillagos szállodát...

Sánta László közölte: 25 szobás négycsillagos szállodát és 32 apartmant építenek a beruházás keretében. A szállodában lesz wellness részleg is különféle szolgáltatásokkal és egy 50 férőhelyes étterem áll majd a vendégek rendelkezésére, a fejlesztés ősz elején indul.  

Kifejtette: a beruházóból, a professzionális üzemeltetőből és a kivitelező cégből álló konzorcium már összeállt, s folyamatban van a hitelezéssel kapcsolatos ügyintézés is. A két éven belül megvalósuló projekt költségének mintegy 60 százalékát bankhitelből, a fennmaradó részt támogatásból, illetve saját erőből teremtik elő.

Sánta László ismertette: a vendéglátó komplexumot a világörökség részét képező Fertő táj idegenforgalmi szempontból dinamikusan fejlődő településén, a gyógyvízéről ismert Hegykőn hozzák létre. Az új létesítmény-együttes karnyújtásnyira lesz a termálfürdőtől, amelynek üzemeltetésében ugyancsak érdekelt a Sánta cégcsoport.A település vonzerejét jelzi, hogy évente 20-40 százalékkal növekedett az elmúlt időszakban a vendégéjszakák száma, amely tavaly meghaladta a 100 ezret. 

Leendő kínálatukkal hazai és külföldi családokat szeretnének megnyerni - fűzte hozzá az ügyvezető. A negyvennégy négyzetméteres, konyhapulttal is felszerelt apartmanok kényelmes életteret nyújtanak majd a "famíliáknak" - mondta végezetül  Sánta László.

Tudatos otthon
Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.