2009. március. 04. 18:56 ingatlanmenedzser.hu Utolsó frissítés: 2009. március. 04. 21:03 Ingatlan

Törölték a budai Vár felújítását - tiltakozik a kerület

A kormányszóvivői iroda szerdai közleménye szerint a nap folyamán hozott...

A kormányszóvivői iroda szerdai közleménye szerint a nap folyamán hozott döntéssel 13 kiemelt projekttervnek korábban megítélt, összesen mintegy 30 milliárd forintnyi uniós támogatást vont vissza a kabinet azért, mert a projektgazdák nem tudták teljesíteni eredeti vállalásukat, nem tudták elindítani a tervezett beruházásokat, vagy az eredetileg vállaltnál jóval magasabb áron valósították volna meg azt. 

A kormány a meg nem valósuló projektekből származó pénz jelentős részét munkahelyek megőrzésére, vállalkozások támogatására csoportosítja át a tájékoztatás szerint.

„Véglegesen törölték a kiemelt projektek közül a Budai Vár felújítását, amelynél a Budapest I. kerületi Fidesz-vezetésű önkormányzat még tavaly változtatási tilalom elrendelésével akadályozta meg a beruházást” - olvasható egyebek mellett a közleményben. 

A döntés helytelen, árt az ország megítélésének, és "beismerése annak, hogy az előkészítés, a kiemelt projektek engedélyezési, tervezési folyamata bizony nem állt jól, nem működött" - mondta Nagy Gábor Tamás I. kerületi polgármester..

Felidézte: 2007 júliusában jelentette be a kormány, hogy a budai Várra 10-11 milliárdnyi fejlesztési pénzt fordít, majd "16 hónapon keresztül képtelen volt arra, hogy engedélyezett, reális, elképzelhető fejlesztési projekteket tegyen le az asztalra". Novemberben ezt elégelte meg az önkormányzat, és állította le,   amikor változtatási tilalmat rendelt el a volt honvédelmi főparancsnokság épületére.

A fennmaradó hatmilliárd forintot annak ellenére vonta el a kormányzat, hogy a polgármester szavai szerint "lett volna hely ésszerű felhasználásra". Egyben kifogásolta, hogy az önkormányzatokat nem vették "partnerszámba".

"Egy olyan időszakban, amikor munkahelyteremtésre van szükség, amikor az ország vonzerejét, a turizmust, az idegenforgalmi látványosságokat akarjuk növelni, akkor egy ilyen bejelentett intézkedés biztos, hogy nem szolgálja az ország jó hírnevét és a kormány hitelességét" - jelentette ki a polgármester, aki szerint "az útépítésnél, a világörökségi területek fejlesztésénél mi fontosabb vagy reálisabb célokat nemigen tudtunk volna elképzelni". 
   

Tudatos otthon
Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.