2008. október. 19. 07:42 ingatlanmenedzser.hu Utolsó frissítés: 2008. október. 19. 07:41 Ingatlan

2,5 millió köbméter fát lopnak el évente Romániában

 A bukaresti Mezőgazdasági és Területfejlesztési Minisztérium saját...

 A bukaresti Mezőgazdasági és Területfejlesztési Minisztérium saját fejlesztése a SUMAL  rendszer. A számítógépes program használata minden erdészeti, valamint fakitermeléssel és -kereskedelemmel foglalkozó cég számára kötelező október 1-je óta. A programba be kell vezetni az erdészetek által kiállított minden dokumentumot, amelyekből kiderül, mennyi fát termelhet ki egy cég egy-egy erdőparcelláról. Ugyancsak be kell írni a programba a fuvarlevelet és az adásvételi szerződéseket. Az adatokat a minisztérium központi szerverén tárolják. A program figyelemmel kíséri, hogy a cégek által ténylegesen kivágott és eladott fa mennyisége megfelel-e annak a mennyiségnek, amelyre az engedélyt kiadták. 

A román mezőgazdasági minisztérium államtitkára, Tőke István elmondta a Krónikának, hogy Romániában évente bizonyíthatóan mintegy 170 ezer köbméter fát termelnek ki illegálisan. A valós mennyiség ennél vélhetően lényegesen nagyobb. Tőke István szerint nem megalapozottak azon vélekedések, hogy a Székelyföldön lopják a legtöbb fát, bár Borszék, Maroshévíz, Szentegyháza és a Gyimesek vidéke (Borsec, Toplita, Vlahita, Ghimes) a "forró pontok" közé számít. 

Szakértők véleménye szerint Romániában országos szinten a feketevágások mennyisége meghaladja az évi 2,5 millió köbmétert, ez a hivatalosan kitermelt famennyiségnek több mint 20 százaléka. A szegénység magyarázható fatolvajlás folyamatosan csökken, napjainkban az illegális kitermelés zömét cégek végzik rendelésre, tájékoztatta a Krónikát Catalin Tobescu, a minisztérium munkatársa.

Tudatos otthon
Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.