2006. november. 30. 14:12 hvg.hu Utolsó frissítés: 2006. november. 30. 14:13 Ingatlanmenedzser

Győztes híján az építészeti pályázat

Az idei budapesti nívódíj pályázaton nem osztottak emlékérmet, elismerő oklevelet viszont három, dicséretet pedig egy pályázat kapott.

Tegnap nyitották meg a „Budapest Építészeti Nívódíja 2006” pályázat kiállítását a Hajós utcai N&n galériában. Az idén kiírt pályázatra a korábbi éveknél kevesebb, mindössze 13 pályázat érkezett, amelyek közül a bírálóbizottság – idén először – egyet sem tartott annyira példaértékűnek, hogy nívódíjjal is elismerje, így emlékérmet ebben az évben nem adott ki. Elismerő oklevelet, és a vele járó 500 ezer forintos pénzjutalmat ugyanakkor három pályázat is kapott: a Keleti Károly utcai II. Rákóczi Ferenc Gimnázium rekonstrukciója (Keller Ferenc és Sólyom Benedek), a Kálmán Imre utcai Best Western Hotel Parlament (Németh Tamás és Niczki Tamás, KIMA Studió), valamint a Futó utca 15-19. szám alatti 73 lakásos lakóépület (Hajnal Zolt, Hajnal Építész Iroda). A Schöpf-Mérey Ágost Kórház és Anyavédelmi Központ homlokzatának rekonstrukciója (Krikovszky Péter) külön dicséretben és 300 ezer forintos pénzjutalomban részesült: a bizottság ezt a pályázatot nem tartotta a többivel összemérhetőnek, ugyanakkor kiemelkedően példaértékűnek ítélte.

Nagy nevek a sorban

A felújított gimnázium: elismerő
oklevelet kapott
© Polgár Attila
A nyilvános pályázatot Budapest Főváros Főpolgármesteri Hivatala írta ki idén szeptemberben. A nívódíj kiadásával a városképet formáló, jelentős nagyságrendű épületeket vagy épületegyütteseket, az igényesen megtervezett és megépített, magas színvonalon, értéknövelő módon rehabilitált nagyobb lakóházakat és középületeket ismerik el. Az 1995 óta évente kiírt pályázat díjazottjai között szerepel többek között a Centrál Kávéház (2000), az Ybl-palota (2001), a Sándor palota (2002), a Gresham palota (2004), valamint az Uránia Filmszínház (2003) rekonstrukciója is. Az elmúlt évek nívódíjasai között a Fény utcai piacot (1998), az Alkotás Point irodaházat (2003), a Millenáris Parkot (2001), valamint a Budapesti Sportarénát (2003) is megtaláljuk. Ebből a felsorolásból is látszik, hogy a bírálóbizottság – bár e döntését hosszú vita előzte meg – nem tesz különbséget régi és új épületek között: egy város épített környezetét éppúgy gazdagíthatja új irodaház vagy iskola, ahogy magas szinten felújított régi épület.

Rekonstrukció előnyben

Az elismerő oklevelet nyert pályázatok közül idén csak egy volt új építésű: a középső Józsefvárosban lévő Futó utcai épület. Az pinceszintből, öt emeletből és gépészeti szintből álló lakóház egy három telek összevonásával kialakított területre épült, a kisforgalmú, keskeny és egyirányú VIII. kerületi utcában. A szintén elismerő oklevélben részesített két másik pályázat már régi épületek újragondolása volt: II. Rákóczi Ferenc Gimnázium rekonstrukciójának fő erénye, hogy az épület őrzi az „iskola” tradícióit, ugyanakkor a tervezőknek sikerült régi-új térstruktúrát is teremtenie. A Best Western Hotel Parlament egy 1891-ben épült lipótvárosi bérház újjászületésével jött létre: a tulajdonos a műemléki környezet miatt kötelezően megtartandó homlokzat mellett az épület egészét megmentette. A háborús sérülések nyomait viselő egykori bérház így új funkciót kapva, szállodaként maradt életben.

Tartalmi partnerünk a BookmarkMedia ingatlanpiaci hírügynökség

EUrologus Folk György (EUrologus) 2025. január. 09. 17:00

Elon Musk beszól az európai államfőknek és élvezi

Szünet nélkül folyik az adok-kapok a Trump-adminisztrációban befolyásos szerepre készülő Elon Musk és az európai politikusok között. A németországi választások előtt kellene dűlőre jutni.