Az Északi-középhegységben és a nyugati határnál lehet csak futó zápor, egy-egy zivatar, egyébként nem lesz csapadék.
Kedden már egy nyugati ciklon előoldalára kerül térségünk. Egy-két fokkal melegebb és szárazabb levegő érkezik a medence fölé.
A változó vastagságú fátyolfelhőzet és a délután képződő gomolyfelhők mellett sok napsütés várható. Az Északi-középhegységben és a nyugati határnál lehet csak futó zápor, egy-egy zivatar, egyébként nem lesz csapadék. Megélénkül, északnyugaton meg is erősödik a déli szél.
A legmagasabb nappali hőmérséklet 29 és 34 fok között valószínű. Késő este 23 és 28 fok közé csökken a hőmérséklet.
Hagyományos értelemben vett fronthatás nem terheli a szervezetünket, de közvetett módon negatívan befolyásolja szervezetünk működését a kifejezetten magas indexekkel rendelkező UV-B sugárzás. Ilyenkor ugyanis rövid idő alatt keletkezhet bőrpír, illetve leégés, amely a melanoma kialakulását segíti elő.
Vigyázni kell, nehogy a test túlhevüljön, mert napszúrást, hőgutát okozhat, súlyosabb esetben akár halálhoz is vezethet. Fontos odafigyelni a sugárzás elleni védekezésre lehetőleg világos, természetes anyagú ruházat, széles karimájú kalap, napszemüveg viselésével, de a megfelelő faktorszámú naptej használata is szükséges lehet.