Kicsit borúsabb lesz, mint tegnap, helyenként eleredhet az eső is.
Csütörtökön nyugat felől megnövekszik a felhőzet, és egész nap kisebb-nagyobb megszakításokkal erősen felhős marad az ég.
Délelőtt északon helyenként, a déli óráktól másutt is elszórtan alakul ki kisebb eső, zápor. A délnyugati, majd az északnyugatira forduló szél többfelé megélénkül, északkeleten, illetve estétől Sopron környékén erős széllökések is lehetnek.
A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között várható. Késő estére 3, 9 fokra hűl le a levegő.
A térségünk fölött található hullámzó frontálzóna miatt mind a hideg, mind pedig a melegfrontra érzékenyek szervezetét megterheli az időjárás. Ezért sokaknál tapasztalható fejfájás, koncentrációs zavar, vérnyomás-ingadozás. A közlekedésben részt vevők részéről fokozott óvatosság szükséges, ugyanis a megnövekedő reakcióidő közvetett módon hozzájárulhat a balesetek kialakulásához.