Kedden délután már plusz fokok is várhatók néhol, mindenesetre a havazás a fél országban megáll, helyette viszont a Dunántúlon ónos esőre kell számítani – áll az Időkép.hu előrejelzésében.
Kedden eleinte az északi és keleti tájakon havazhat még helyenként, nyugatabbra több helyen szakadozottabbá válik a felhőzet, hosszabb-rövidebb időre kisüthet a nap.
Délután ismét megnövekszik a felhőzet nyugat, délnyugat felől és a Dunántúlon vegyes halmazállapotú csapadék hullhat, ónos esőre is számítani kell. Az Országos Meteorológiai Szolgálat veszélyjelzése szerint Somogy és Zala megyében tartós, többórás ónos esőre kell készülni, ezért ezekre a megyékre másodfokú figyelmeztetést adtak ki keddre. Baranya és Tolna megyére ugyancsak az ónos eső veszélye miatt elsőfokú figyelmeztetést adtak ki.
Emellett Komárom-Esztergom, Vas és Veszprém megyére a havazás miatt adtak ki figyelmeztetést.
Északnyugaton szeles időre is számítani kell, egyébként napközben az országban a hideg hajnalt követően délután +1, -4 fok várható.
Kedd estétől nyugat felől ismét csapadékra kell számítani: az Észak-Dunántúlon hóra, a Közép- és Dél-Dunántúlon jellemzően ónos esőre. A csapadék éjfélre eléri az Északi-középhegység térségét is. Ennek nyomán általában maximum 3 centiméternyi friss hó hullhat, de a Dunántúlon a Balaton tengelyében akár 3-7 centiméter közötti vastagságú friss hóréteg is kialakulhat.