Időjárás hvg.hu 2014. július. 03. 12:33

Extrém erős UV-sugárzással és kánikulával büntet a hétvége

A napsugarak hajlásszöge az év ezen időszakában a legnagyobb, ezért a hétvégén a déli, kora délutáni órákban az UV-sugárzás szintje több helyen akár az extrém 8-as fokozatot is elérheti. Ilyenkor már a normál bőrtípusúak is 10-15 perc alatt leéghetnek.

A záporokat, zivatarokat hozó hidegfront távozásával szárazabb, egyre melegebb légtömegek áramlanak térségünkbe, így hétvégén hamisítatlan nyári időben lesz részünk – írta előrejelzésében az Időkép.

Az erős júliusi napsütés azonban veszélyeket is rejt magában: az UV-sugárzás, főként a 11 és 15 óra közötti időszakban érhet el többfelé extrém erős fokozatot.

Stiller Ákos

Pénteken szinte országszerte zavartalan lesz a napsütés, majd szombaton a Dunántúl fölé kissé nedvesebb levegő áramlik, így ott az időnként megnövekvő gomolyfelhőkből helyenként egy-egy zápor vagy zivatar kialakulhat. Vasárnap ismét alig lesz felhő az égen, a tűző júliusi napsütésben pedig szinte már mindenhol 30 fok fölé melegszik délutánra a levegő. Az ország keleti felén nem lesz ritka a 33-34 fok sem.

Ebben az időjárási helyzetben – valamint annak köszönhetően, hogy a napsugarak hajlásszöge az év ezen időszakában a legnagyobb – főként a déli, kora délutáni órákban az UV-sugárzás szintje több helyen akár az extrém 8-as fokozatot is elérheti. Ilyenkor már a normál bőrtípusúak is 10-15 perc alatt leéghetnek, ha tehetjük, a 11 és 15 óra közötti időszakban húzódjunk árnyékos helyre, illetve viseljünk napszemüveget, szalmakalapot, illetve magas faktorszámú fényvédő krémekkel óvjunk bőrünket a leégés ellen!
Az egyre melegebbé váló időben célszerű lesz növelni a napi folyadékbevitelt is!

Hirdetés