Időjárás MTI / hvg.hu 2014. február. 01. 14:41

Havazás: lezárták a szerbek a magyar határt

A szerbiai hatóságok szombaton 13 órától megtiltották az országukba belépő személy- és teherforgalmat valamennyi Csongrád megyei határátkelőn a havazás miatt. Később a Bács-Kiskun megyei határátkelőket is lezárták. A katasztrófavédelem arra kéri a Szerbiába készülőket, hogy ne induljanak útnak, a már úton lévők pedig kerüljék el a magyar-szerb határátkelőket.

A közlemény szerint az intézkedés visszavonásig érvényes. A magyar rendőrök a határátkelőhelyek előtt már tájékoztatják az utazókat az intézkedésről - tájékoztatta a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-t.

A Csongrád megyei kamionparkolók megteltek, mintegy ötszáz tehergépjármű várakozik bennük. A rendőrség visszatérően ellenőrzi a parkolókban hagyott járműveket. A szerbiai határrendőrség egyelőre nem adott tájékoztatást arról, hogy mikor indulhat meg ismét a forgalom - áll a közleményben.

Pár perccel cikkünk megjelenése után a a Bács-Kiskun megyei Rendőr-főkapitányság ügyeletesen közölte, nemcsak Csongrádban, hanem bács-kiskuni határátkelőkön sem lehet belépni Szerbiába. A tilalom a személy- és teherforgalmat egyaránt érinti, az intézkedés visszavonásig érvényes. Késő délután a katasztrófavédelem arra kérte a Szerbiába készülőket, hogy ne induljanak útnak, a már úton lévők pedig kerüljék el a magyar-szerb határátkelőket.

Folyamatosan mentik a hóban rekedt utasokat Szerbiában, Vajdaság északi részén azonban továbbra is kritikus a helyzet.

MTI

Szerbiát ellepte a rengeteg hó: helikopterrel mentik az autósokat

A hófúvás miatt az Újvidékhez közeli Verbásznál (Vrbas) elakadt a Belgrád és Budapest, illetve Budapest és Belgrád között éjszaka közlekedő nemzetközi vonat. A mintegy 100 utast dél körül tudták csak kimenteni. Belgrád és Szabadka között szünetel a vasúti forgalom. 

 A Szabadka és Belgrád közötti autópályán, az észak-bácskai Bácsfeketehegy (Feketic) közelében mintegy 200 személygépkocsi vesztegel már több mint 16 órája, a legfrissebb helyszíni információk szerint mentésük koradélután megkezdődött, katonai helikoptereket is bevontak a mentésbe. A Szabadka és Újvidék közötti útszakasz mindkét irányban járhatatlan - tájékoztattak a hatóságok, hozzátéve, hogy a felelőtlenül útnak induló autósok jelentik a legnagyobb problémát.

A Vajdaság déli részén fekvő Nagybecskereket Belgráddal összekötő úton a többméteres hótorlaszok miatt már csütörtök este leállt a forgalom, az ott rekedt autósokat péntek délután helikopterrel mentették ki, de az út továbbra is járhatatla. A hatóságok péntek este óta mintegy 1000 embert mentettek ki a hó fogságából, továbbra is arra kérik a lakosságot, hogy aki teheti, maradjon otthon.

Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.