Időjárás MTI 2014. január. 15. 20:23

Figyelmeztetést adtak ki a sűrű köd miatt

A tartós sűrű köd miatt csütörtökre az ország tizenkét megyéjére és a fővárosra figyelmeztetést adott ki a meteorológiai szolgálat.

Az Országos Meteorológiai Szolgálatnak szerdán az MTI-hez eljuttatott veszélyjelzése szerint Baranya, Bács-Kiskun, Békés, Borsod-Abaúj-Zemplén, Csongrád, Hajdú-Bihar, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Nógrád, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Tolna és Pest megyére, valamint Budapestre adtak ki figyelmeztetést. Ezeken a területeken pár száz méteres lehet a látástávolság.

Mint írták, csütörtökre virradóra északkeleten nagy területen, másutt kisebb körzetekben alakulhat ki sűrű köd. Ennek nagy része napközben feloszlik, de északkeleten helyenként tartósan megmaradhat a köd.

Az előrejelzés szerint az éjszaka képződő köd megszűnése után főként az északi és keleti megyékben lesznek erősen felhős, párás területek, ott néhol jelentéktelen szitálás kialakulhat, másutt hosszabb időre is kisüthet a nap. A nyugati országrészben megélénkül, az Észak-Dunántúlon néhol meg is erősödik a szél. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet mínusz 4 és plusz 1, a legmagasabb hőmérséklet plusz 2 és plusz 8 Celsius-fok között várható.

 

Hirdetés
Itthon hvg.hu 2025. január. 09. 14:00

Szabó Andrea szociológus a Fülkében: Magyar Péter nem érte el a Fidesz magszavazóit, stabil a tábor

Videóra vált podcatsunk, a Fülke. A hangban követne bennünket, az a megszokott streamingfelületeken továbbra is megtalál minket, de most már a YouTube-on videóban is kint lesznek adásaink. Az új évad első részében Szabó Andrea szociológust kérdezte a Rogánt ért amerikai szankciókról, a Fidesz fiatalokat célzó stratégiájáról és többek között Magyar Péter dilemmáiról Kacskovics Mihály Béla.