Szürke és hideg: lassan a telet idézi az időjárás
Borult idő ígérkezik a következő napokban, többfelé esővel és széllel. Egyre hidegebb lesz, egyes helyeken már napközben is csak 5, 6 fok valószínű a hét második felében.
Szerdán erősen felhős lesz az ég, kezdetben szitálás, délutántól kisebb eső bárhol kialakulhat. Napközben ismét megélénkül a szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet 9, 14 fok között valószínű.
Csütörtökön is borult lesz az ég, de főként északon és keleten átmenetileg felszakadozik a felhőzet. Eleinte délen, estétől többfelé várható eső. Keleten időnként megélénkül a szél. A hajnali 2, 7 fok után napközben 5, 10 fok valószínű.
Pénteken eleinte borult lesz az ég, majd keleten felszakadozik a felhőzet. A Dunántúlon többfelé, keleten elszórtan várható eső. A szél többfelé megélénkül, néhol meg is erősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 6, 12 fok között alakul, nyugaton azonban hűvösebb lesz – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzéséből.