2013. augusztus. 23. 14:39 hvg.hu Utolsó frissítés: 2013. augusztus. 23. 14:39 Időjárás

Jön az eső, hétfőn már mindenhol kell az esernyő

Hétvégétől egyre nedvesebb légtömegek áramlanak fölénk, hosszú idő után hazánk nagy részére megérkezik a várva várt csapadék.

Változás kezdődik időjárásunkban, ugyanis hazánktól nyugatra, délnyugatra egy sekély mediterrán ciklon van kialakulóban mely szombaton már a Dunántúlon, vasárnap délutántól pedig országszerte érezteti hatását - jelenti az időkép.

Szombaton a péntekinél már kevesebb napsütésben lesz részünk, nyugat felől ugyanis egyre több felhő sodródik fölénk, melyekből főként a Dunántúlon kell számítanunk akár több helyen is esőre, záporokra, emellett délnyugati határaink mentén egy-egy zivatar sem zárható ki. A hőmérséklet is visszaesik valamelyest, főként a nyugati tájakon marad mérsékeltebb a délutáni felmelegedés, errefelé helyenként a legmelegebb órákban is csupán 20 fok közeli értékeket mérhetünk, miközben a Dunától keletre és délen, délnyugaton marad a késő nyárias meleg.

Vasárnap délutántól kezdődően egyre nagyobb területen megnövekszik a gomolyfelhőzet és nyugat, délnyugat felől mind több helyen alakulhat ki zápor, zivatar. Főként a nyugati területeken hullhat ezen a napon jelentős mennyiségű csapadék. A záporok, zivatarok megérkezte előtt hazánk nagy részén még fülledt meleg időben lesz részünk, keleten 30 fokot is mérhetünk a délutáni órákban.

A hét első napjaiban mérsékelten meleg, ám a fölöttünk elhelyezkedő légtömeg nagy nedvességtartalma miatt meglehetősen párás, fülledt időre készülhetünk.

Előreláthatólag hétfőn számíthatunk a legcsapadékosabb időre: gyakran lesz erősen felhős az ég, sokfelé alakulnak majd ki záporok, zivatarok, melyek közül nem egyet kísérhet felhőszakadás, így hosszú idő után végre jelentősebb csapadékot kaphatnak a szomjazó földek.

Kedden ez a légörvény fokozatosan északkelet felé helyeződik tovább, így még elsősorban az északi, északkeleti tájakon alakulhat ki további konvektív csapadék.

Hirdetés
EUrologus Folk György (EUrologus) 2025. január. 09. 17:00

Elon Musk beszól az európai államfőknek és élvezi

Szünet nélkül folyik az adok-kapok a Trump-adminisztrációban befolyásos szerepre készülő Elon Musk és az európai politikusok között. A németországi választások előtt kellene dűlőre jutni.