„A kataklizma árt a művészetnek” – hangzik el az egyszerű, ám velős megállapítás Az ember gyermeke című filmben. Kisebb túlzással ez az elcsépelt és talán egyértelmű megállapítás mostanra kezd életszerűvé válni. Hiszen az elmúlt időszak globális történései egyértelműen nem kedveznek a kultúrának, sőt megbénítják azt, illetve a képzőművészeti életet. Aminek jeles példája többek közt számtalan meg nem tartott, jobban mondva elhalasztott művészeti esemény, illetve a kisebb-nagyobb intézmények időszakos bezárása.
Igaz, hogy az elnapolt események, kiállítások csupán a társadalom egy kisebb szeletét érintik, de számukra – vagyis számunkra – komoly veszteséget jelentenek. Mielőtt a művészeti pánikkeltés hangulata elhatalmasodna rajtunk, szegezzük figyelmünket a független nonprofit kiállítóhelyek, kezdeményezések művészeti stratégiájára, működési mechanizmusára és az általuk definiált nyilvánosság kérdéskörére.
Az ikon.hu, a hazai képzőművészeti élet eseményeit bemutató website idén ünnepeli aktiválásának, elindításának 20. évfordulóját. Ennek alkalmából a weboldal szerkesztői január 27-én „tortakonferenciát” rendeztek a Jurányi Házban. Az eseménynek nem csupán a kerek évforduló megünneplése volt a célja, hanem az is, hogy a kulturális szcéna különböző, ugyanakkor hasonló elképzelések mentén működő résztvevői találkozzanak egymással, és a rövid előadásokon, prezentációkon keresztül a szakmai nyilvánosság, a bemutató közönsége jobban megismerje a meghívott intézmények működését. Az előadók az art quarter budapest, az Easttopics, a FERi feminista projekt galéria, a Független képzőművészeti tanszék, a köz.kemp szakmai-közösségi műhely, a Leopold Bloom-díj, a Let It Be Art Agency, a PINCE, a Skurc Group, a Telep Galéria és az XTRO REALM elnevezésű intézmények és kezdeményezések képviselői voltak. A prezentációkat a témáról – a működési modellek és az intézmények jövőképe – folytatott kerekasztal-beszélgetés követte, melyet Bencsik Barnabás, Csanádi Judit, Erőss Nikolett, Istvánkó Bea, Kókai Zsófia és Lődi Virág részvételével Don Tamás moderált.
A prezentációk és a beszélgetés tanulságait úgy foglalhatjuk össze, hogy a különböző helyszínek nem riválisként, hanem sokkal inkább támogató, erősítő partnerként tekintenek egymásra. Mindez teljes mértékben rendjén is van, hiszen véleményem szerint az intézmények életében fontos szerepet kell játszania a különböző galériákkal, független kezdeményezésekkel, artist run space-ekkel való együttműködéseknek. Ez elősegíthetné egy kortárs képzőművészeti hálózat kiépítését, amely ellensúlyozni tudja az egyre szaporodó infrastrukturális és egyéb intézményi hiányosságokat. A másik következtetés, amit az elhangzottakból levonhattunk, a különböző helyszíneknek a nyilvánosság kérdéséhez fűződő sajátos viszonya. Hiszen ezeken a helyeken – nyitva tartás tekintetében – a látogatónak kell igazodnia az intézményekhez. Az efféle kiszámíthatatlanság megnehezíti az intézmények és kiállításaik hozzáférhetőségét, és korlátozza megjelenési lehetőségeiket a sajtóban. Egyidejűleg az is igaz, hogy az ezekben a galériákban, artist run space-ekben megvalósuló kiállítások rövidebb időtartama miatt is csekélyebb a róluk szóló beszámolók, kritikák száma.
A szélesebb nyilvánossághoz napjainkban leginkább a közösségi médián keresztül jutnak el az információk és üzenetek. Az említett helyszínek ezért elsősorban a social media megjelenésre összpontosítanak: ott kommunikálnak közönségükkel, oda töltik fel a tárlatok archívumát, dokumentációit. Ezzel ellensúlyozni képesek a nagyobb intézmények infrastrukturális és egyéb szervezeti előnyeit. Mindemellett a médianyilvánosság előtt zajló alkalmak nyomán egyre kevésbé rekonstruálható, hogy tulajdonképp mi is történik az adott helyszínen, az adott kiállításon. Csupán a dokumentációt készítő fotós fényképezőgépén keresztül ismerjük meg az eseményeket, ami nem minden esetben adja vissza teljes mértékben a valóságot.
A „tortakonferencia” jó alkalmat adott arra, hogy az intézmények között új, személyes ismeretségre épülő kapcsolatok alakuljanak ki, a már meglévők pedig megerősödjenek. Ugyanakkor az ismerkedésen túl nem került szóba sem az elmúlt években kialakult disszonáns, megnyitókra orientált kiállításfogyasztói kultúránk és az ebből következő kérdések sora.
Ami a jelen történelmi helyzetet illeti, egyrészt Beke László gondolatát érdemes szem előtt tartani, miszerint most nem tehetünk mást, mint hogy feljegyezzük a történéseket napló formájában. Másrészt viszont lesz idő elgondolkodni a kultúra működéséről, terjesztésének alternatív lehetőségeiről e nem csak a kortárs intézményrendszert sújtó, rendkívüli állapotban.
Kovács Kristóf (Sajnos Gergely)
Megjelent a Műértő 2020. tavaszi tripla számában
