„Az ember érzi, hogy akar-e képeket venni, vagy nem. Ha fontos, akkor vesz. Nekem például ugyanolyan fontos, mint hogy elmenjek úszni, vagy a gyerekekkel fagyizni.” A Blitz Galériában ismertük meg az évezred elején, 2009-től a Neon Galéria vezetőjeként szerzett nevet, de már a kilencvenes évek óta aktív műgyűjtő. Tóth Árpád gyerekkorától nem átlagos módon érdeklődött a képzőművészet iránt.
Az első lapszámtól megvásárolta és kiolvasta az összes Műértőt, ám a legelső műtárgyait még korábban, 1992-ben, gimnazistaként szerezte. Egy budapesti Laibach-koncerten jutott hozzá az IRWIN csoport két nagyméretű linómetszetéhez és egy szitanyomatához, melyek azóta is jegyzett darabok.
Akkori lakóhelyén, Szegeden rendszeresen járt műtermekbe, Lóránt Jánostól például igen jutányosan kapott egy kisebb festményt, mert a művész látta az ifjú gyűjtőn, hogy nagyon vágyik rá. Jóval később Tóth Árpád kutatta fel Lóránt szétszóródott, óriási képanyagát az életművét bemutató könyvhöz. Igazi lokálpatriótaként a szegedi művészek mellett a hódmezővásárhelyi alkotókat is igyekezett egyre jobban megismerni. Már a kilencvenes években fölfedezte, hogy a hódmezővásárhelyi művészetben az ötvenes–hatvanas években kirajzolódott egy progresszív, realista festészeti irányzat. Mára nosztalgiával tekint e művekre, de ez a gyűjteményi egység az önidentifikáció szempontjából maradt fontos számára.
Eredetileg gazdasági pályára készült, irodalomból, filozófiából és közgazdaságtanból szerzett diplomát a szegedi egyetemen, majd bankban kezdett dolgozni. A Műértőn keresztül figyelemmel kísérte a budapesti művészeti életet és a műkereskedelmet. Az egyik lapszámban olvasta egy fővárosi galéria álláshirdetését, így vették föl a Blitz Galériába 2001-ben. Otthagyta a bankot és Szegedet, új életet kezdett Budapesten. „Megtanultam, hogy a művészethez és a művészekhez alázattal kell viszonyulni. Pénzből bármennyit lehet csinálni, és az amúgy is elmegy, ha nem műtárgyra, akkor bármi másra. A jó műalkotás viszont az örökkévalóságnak szól” – vallja Tóth Árpád.
Első munkája a Blitzben a leltározás volt. Élvezte, hogy testközelbe kerültek a nagy művészek alkotásai. A galériában töltött kezdeti években gyűjtőszenvedélye visszafogottabbá vált. Munkája révén számos kortárs alkotóval került kapcsolatba, bejelentkezett műterem-látogatásokra idősebb és fiatalabb művészekhez is. Időközben grafikákat vásárolt és aukciókon is válogatott az Európai Iskola számára még megfizethető áron kínált alkotásaiból, többek között Bálint Endre, Gyarmathy Tihamér, Martyn Ferenc és Lossonczy Tamás hetvenes években született műveiből. Ennek a gyűjteményi egységnek fontos sarokköve Vajda Lajos Házak lebegő csendélettel című munkája a harmincas évekből.
Később főként a fiatal kortárs művészek, például Giricz Máté, Horváth Roland, Korodi János, Kupcsik Adrián, Ötvös Zoltán, Szabó Ákos és Tamási Claudia munkáit vásárolta. A kortárs művészet egyre alaposabb tanulmányozása több új irány felé nyitotta meg a gyűjteményt. Érdeklődni kezdett a kilencvenes évek művészete és az Újlak Csoport iránt. Ádám Zoltán, Farkas Gábor, Hajdú Kinga, Komoróczky Tamás, Németh Hajnal és Pálos Miklós munkáiból is vásárolt. Ugyanakkor figyelni kezdett az előző két évtized festészetére is, különösen Bernáth(y) Sándor, Hencze Tamás, Nádler István, Tolvaly Ernő és Károlyi Zsigmond festményei, Méhes Lóránt grafikái vagy Bernát András korai művei ragadták meg. Műtermekben és a másodpiacon bukkant rá a hatvanas–hetvenes években készült konceptuális fotókra, melyek mára a gyűjtemény fontos és jelentős részét képezik, benne Halász Károly, Hencze Tamás, Méhes László, Pauer Gyula, Perneczky Géza és Tót Endre mail art műveivel.
A kollekció látszólag széttartó, a háborútól a XXI. századig a magyar művészet sokféle irányzatát, alkotóját megjeleníti, mégis szisztematikus és fókuszált. A gyűjtőt minden korszakban a nüanszok, illetve a vakfoltok érdeklik, olyan művészeket keres, akikre mások kevésbé figyeltek eddig. Tapasztalata szerint a hazai művészetben és műkereskedelemben számos olyan eset adódik, amikor az elismerés és a minőség nem feltétlenül találkozik. „Folyamatosan és intenzíven foglalkozom a magyar képzőművészettel, és mindig vannak kedvenc időszakaim. A jó művek mindig aktuálisak, nekem mindegy, hogy valami régi vagy új, minden, ami jó, becses számomra” – jelenti ki a gyűjtő, aki e gondolat jegyében szokatlan párosításokat hoz létre a kollekció alkotásaiból. Például Károlyi Zsigmond festményei összhangba kerülnek Káldi Katalin munkáival, de Bernát András vagy Braun András vásznaival is jól működnek. Szabó Ákos és Kis Róka Csaba, vagy Gyarmathy Tihamér és Hencze Tamás, illetve Lossonczy Tamás és Bullás József munkái is összekapcsolódnak a kollekcióban.
2006-ban Makón élő rokonaitól ajándékba kapott egy anyagot a Makói Grafikai Művésztelepen a nyolcvanas években készült mappákból, lapokból. Rendkívül izgalmasnak találta a műveket, és elkezdte kutatni a művésztelep 1977-től 1990-ig tartó történetét, melynek résztvevői többek között Bak Imre, Bukta Imre, Hajas Tibor, Károlyi Zsigmond, Lakner László, Lengyel András, Lux Antal, Pinczehelyi Sándor, Sarkadi Péter, Swierkiewicz Róbert, Tolvaly Ernő, Veszely Ferenc voltak. Tóth Árpád járt a makói múzeumban, fölkeresett számos művészt, konzultált Hajdu István műkritikussal, a művésztelep egykori művészeti vezetőjével, illetve Dévényi István művészettörténésszel, akik sokat segítettek a kutatásban. Szisztematikus munkával feldolgozta az adatokat, mindent föltárt és megszerzett, amit csak lehetett, így gyűlt össze egy nagy anyag, amely ma már vetekszik a makói múzeum e tárgyú kollekciójával. Gyűjteménye iránt nagy az érdeklődés, az elmúlt években két kisebb kiállítást is rendeztek belőle Szentendrén és Pécsett. A tervek szerint Tóth Árpád a közeljövőben egy nagyszabású tárlaton is bemutatja és publikálja majd az anyagot és kutatása eredményeit.
2007-ben vált el a Blitz Galériától, egy időre Berlinbe költözött, majd két évvel később nyitotta meg saját galériáját Budapesten. „Egy galerista szerintem akkor hiteles, ha a mai képzőművészetet a saját művészkörénél szélesebb merítésben látja és láttatja a gyűjtőivel. Ha kontextualizálni is képes azokat a művészeket, akikkel foglalkozik. Ez a műgyűjtésnek egy magasabb szintje. A Neonban kiállított alkotók nyilvánvalóan közel állnak hozzám, de szorgalmazom a kitekintést, a tájékozódást. A gyűjteményemmel egy szofisztikált, spirituális magyar festészeti vonalat szeretnék kirajzolni Vajda Lajostól Veszelszky Bélán, Tóth Menyhért késői művein, Károlyi Zsigmondon, Bak Imrén és Bernát Andráson át Erdélyi Gáborig, de ehhez még sok időre lesz szükségem” – mondja a gyűjtő.
Spengler Katalin
(Megjelent a Műértő 2015. júniusi lapszámában)
