Az eredeti kalotaszegi hímzett terítő az installáció része

– Az ősi, népi, keresztszemes hímzésnek a digitális kor alapegységére, a bináris kódra való lefordítása és megszólaltatása, valamint egyidejűleg az első számítógép-monstrumok lyukkártyáinak játékba hozása parádés ötletnek bizonyult. Ugyanakkor meglepő, hogy egy ekkora sikert elérő magyar projekt híre kerülő úton, külföldi designoldalak beszámolói nyomán jutott el a magyar közönséghez.

Sz. Zs.: – Először itthon nem volt akkora visszhangja, pedig már tavaly szeptemberben megjelentünk vele a Bécsi Design Héten, melynek Magyarország volt a díszvendége. December elején a Preziben is tartottam előadást róla az Inspiráló Dizájnelmélet keretében, mégis akkor lett belőle igazán nagy hír, amikor január közepén az egyik legnevesebb designblog, a holland Dezeen felfigyelt rá. Az itthoni köztudatba talán először a tőlük átvett tudósítás került be. Azóta óriási az érdeklődés, és nemcsak a szaksajtó részéről: legutóbb például a Családbarát magazin stábjával forgattunk.

T.-K. B.: – Amikor Bécsben állítottunk ki, egy helyi alkotó arról panaszkodott, milyen rossz neki, mert addig nem veszik komolyan a munkáját, amíg egy külföldi szakértő nem méltatja, illetve túl nem kerül az országhatáron. Senki sem próféta a saját hazájában.

– Mi inspirált a hímzések megszólaltatására? És hogyan alakult ki kettőtök közt az együttműködés?

Sz. Zs.: – Alapvetően három forrásból táplálkozott az ötlet. Régóta járok egy néptánccsoportba, velük gyakran terepmunkákra is mentük Gyimesbe, Kalotaszegre, ahol skiccben és fotón sok hímzésmotívumot gyűjtöttem. Ezeken a területeken még él a tisztaszoba eredeti funkciója, azaz ott gyűjtik össze a lány kiházasításához szükséges kelengyét. Itt, a tisztaszobákban gyönyörű kézimunkákat őriznek: díszített ruhákat, párnahuzatokat, terítőket keresztszemes hímzéssel. Aztán később az egyetemen elkezdtünk szőni, és lenyűgözött a szövőgép lyukkártyás működése. Akkor gondoltam arra, miért ne lehetnének ezek a lyukkártyák szépek. A hangzóság pedig a régi, búcsúbeli zenelejátszók emlékéből merítkezés. Ezeken az eszközökön a dallamokat lyukkártyák végigfuttatása, végigtekerése hozza létre, melyek sípokat vagy zengőfésűket hoznak működésbe. Megrendeltem a legszélesebb, húszfogas, másfél oktávos zengőfésűs kis zenedoboz-változatot, és elkezdtem dolgozni az ötleten.

T-K. B.: – Ezután Zanett, akit korábbról a Fonóból ismertem néptánc-, népzene-vonalon, elhozta hozzám az ötletet és egy-egy alapmotívumot, ami akkor még csak iskolai feladat volt a MOME-n. Az én szerepem abban állt, hogy a hímzésmotívumokból nyert hangokkal zenei darabokat alkossak. Ekkor kezdődött a párhuzamos munka: mivel a népi hímzés és a zene is a motívum alapegységéből áll, ebből építkeztünk ugyanazokkal a mindkét terület esetében használatos technikákkal: tükrözéssel, rákfordítással és ráktükrözéssel, motívumfejlesztéssel, szimmetriákkal, arányokkal, ismétléssel. Így lettek az alapokból egyperces darabok. Ahol bonyolultabb minta lévén túl sok lyuk volt egy sorban és túl dúsan hangzott volna elsőre a fülnek – azaz túl sok zengőfésűt pendített volna meg –, ott rajtam állt, hogy mondjuk a tulipán- vagy gránátalma-mintából először csak a kontúr, majd ennek variációja, cifrázata szólalt meg.

– A projektet kiállítóterekben úgy installáljátok, hogy gyönyörű, könnyed, líraian tiszta hangulatot teremtő függönyökként lógnak le a csipkeszerű lyukkártyák. Ezek már absztrakciók. Amiket befűzöl a kis hangzó szerkezetbe, azok keskenyebb, lyukasztott szalagok. Ezeket is meg lehet szólaltatni, s a finom, zengőfésűs, mesebeli csilingelő dallam még teljesebbé teszi a „tündérország”-hangulatot.

Sz. Zs.: – Itt tulajdonképpen a lyukkártyák vannak elméletileg egymás mellé helyezve. Ezek már lézervágott anyagok. Ami pedig az eredeti hangzódobozban megszólal, az egy lyuggatott papírcsík: úgy néz ki, mint egy kotta, csakhogy a hangjegyfejek is egy autentikus hímzésminta képét adják ki. Az installáció része két eredeti népi hímzett textil is, hogy egyértelmű legyen a mintaazonosság, illetve a tradicionális ív.

T-K. B.: – A függönyszerű elhelyezésben pedig benne van annak a lehetősége is, hogy a phasing, vagyis a kánonhoz hasonló, időben eltolt, egymásra vonatkoztatott motívumok – ez szintén hallható a Soundweaving projekt dallamaiban – vizuálisan is megjelenjenek. Két, egymást félig takaró, azonos hímzés játéka adja vissza látványban a kánon hangélményét.

– Most, hogy hirtelen világszerte ismertté vált a Hangöltés, és a Dezeen mellett a Wallpaper, az Étapes, a Colossal, sőt a Smithsonian magazin is írt a projektről, milyen lehetőségeket láttok magatok előtt?

Sz. Zs.: – Rengeteg felkérést kaptunk, s mivel a Design Terminal beállt a projekt mögé, protokolláris rendezvényekre is. Legközelebb Katowicében a Soundweaving kiemelt projektként jelenik meg egy részben diplomáciai eseményen; Stuttgartba az ottani Magyar Intézet jubileuma alkalmából hívtak meg bennünket. Kreatív vonalon pedig azon munkálkodom, hogyan lehetne más népek hímzéseit is megszólaltatni – egyelőre a Közel-Kelettel kísérletezem. Ebből az experimentális projektből pedig akár terméket is lehetne fejleszteni.

T-K. B.: – Én a zenei továbbgondolást tervezem. Egyrészt szeretnék túllépni a zenedobozon, és kipróbálni, hogy az alapgondolat hogyan működik szélesebb apparátuson: több hangszeren, vagy akár kórussal. Másrészt pedig a lyukkártya által engedett terjedelmet is szeretném bővíteni, komplexebb darabok kikísérletezésével. Emellett izgalmas megkeresések érkeztek külföldi művészektől: Görögországból, Amerikából, hogy ők is hasonlóval foglalkoznak, és gondolkozhatnánk esetleges együttműködésekben. Ezek jó dolgok: kilépni a világ különböző tájaira, és ottani koponyákkal dolgozni… Meglátjuk, mi lesz belőle. (A Hangöltés/Soundweaving dallamai lejátszhatók a http://soundweaving.mome.hu/hu/ weboldalon.)

Nagy Mercédesz