Felnőttként a legtöbb ember boldog akar lenni, lehetőleg azonnal és örökké. Mégis egyre többen boldogtalanok, miközben hatalmas erőfeszítéseket tesznek vélt boldogságukért: pénzt és célokat kergetve beáldozzák minden idejüket, családi és baráti kapcsolataikat. Részlet L. Stipkovits Erika Még közelebb önmagunkhoz című könyvéből.
Több páciensem beszél feltételes módban a boldogságról: „Ha több pénzem lenne, akkor boldog lennék”, „Ha a párom többet lenne otthon…”, „Ha a feleségem elégedettebb lenne…”, „Ha készen lenne már a házunk…”, „Ha összejönne végre a gyerek…”.
A sort a végtelenségig folytathatnánk, miközben tudjuk, hogy a boldogság elsősorban nem ezektől függ. Közben erőn felül meg akarunk felelni a tökéletesség látszatának, állandóan topon akarunk lenni, kihasználni minden lehetőséget, ami a legcsekélyebb sikerrel is kecsegtet. Hajszoljuk a boldogságot, közben kilóg a nyelvünk, és sokan nem is tudjuk, mit keresünk.
Amikor megtaláljuk, nem vagyunk elégedettek, mert látjuk, hogy másnak még több vagy még jobb van, ezért új rohanásba kezdünk. Mindeközben szeretnénk, ha maga a hajsza kellemes lenne, sima és zökkenőmentes.
De lehet-e örülni annak, magunkénak tudjuk-e érezni azt, amiért semmit nem kell tennünk, amiért nem kell „megszenvednünk”? El tudjuk-e fogadni, hogy az életben a jó és a rossz dolgok, a boldogságot és a szenvedést okozók együtt vannak jelen? Tudunk-e mindkettőre figyelni, vagy csak az egyiket akarjuk?
Manapság rengeteg könyv szól a boldogságról. Mégis az emberek talán soha nem voltak olyan boldogtalanok, mint mostanában – aminek talán a legfőbb oka a folyamatos boldogságkeresés. Sokszor azt sem tudjuk, mit keresünk: olyanok vagyunk, mint a kincskereső, aki keresi a kincset, és amikor megtalálja, nem ismeri fel, hanem csak keres tovább.
A boldogságot többnyire önmagunkon kívül keressük, magas jövedelemben, sikeres karrierben, ismertségben, követők számában… Pedig a boldogság lehetősége leginkább önmagunkban van, ahogy a boldogtalanságé is.
A mesékben sokféle út olvasható, amely a boldogsághoz vezet. A főhős egy sor próbát áll ki, mire fáradozásaiért elnyeri jutalmát, vagy számos veszélyt küzd le, hogy megmentse éppen megtalált szerelmét, és boldogan élhessen vele, amíg meg nem hal. A mesékben a főhősnek fejlődési folyamaton kell keresztülmennie, amelynek végén végtelen boldogság várja.
„A szerencse fia” című mese főszereplőjét boldoggá teszi, amikor munkadíjként egy aranyrögöt kap, amit aztán elcserél egy lóra, a lovat tehénre, a tehenet disznóra, a disznót libára, a libát meg egy kőre. Mindig a csere teszi boldoggá, ám egy pillanat alatt terhessé is válik számára a kapott szerzemény. Akkor válik a világ legboldogabb emberévé, amikor vízbe ejti a követ, és ezzel elenged mindent, vagyis élvezni tudja a pillanatot. Kezdetben azt hitte, hogy a gazdagság, az élvezet és a siker a boldogság, de megtanulta, hogy igazán elégedett az elengedéssel lehet, amikor a külsőségek helyett a saját útját járva, szabadon élvezheti az őt körülvevő mindenséget.
A fogyasztói társadalomban viszont a cselekedeteinket leginkább az befolyásolja, amit el akarnak nekünk adni, márpedig az árucikkek tekintetében bőség van. A kérdés az, hogy a külső gazdagsággal együtt gyarapítani tudjuk-e a belső gazdagságunkat, azaz képesek vagyunk-e együttérzéssel közelíteni önmagunkhoz, életünk helyzeteihez, embertársainkhoz, és kapcsolatainkban látjuk-e önmagunk értékességét.
Akár szülők, nagyszülők vagy pedagógusok vagyunk, a kérdés az, hogy gyermekeinkben már a születésüktől kezdve erősíteni tudjuk-e ezt a belső gazdagságot. Nem túlkényeztetéssel, hanem valódi figyelemmel és a képességeiknek megfelelő kihívásokkal, hogy érezhessék: értékesek és fontos tagjai a családnak, az osztálynak, a közösségnek.
Mert a boldogság nem egy állapot, nem végcél, amikor elégedetten hátradőlhetünk – sok munkát, fáradozást és szenvedést is rejt magában.
A boldogság csak úgy nem talál ránk, nem „repül a szánkba” a boldogság Kék Madara, bizony sokat kell tennünk ezért a találkozásért. A tapasztalatok azt mutatják, hogy akik nyitottak, aktívak, azok hamarabb találkoznak az átmeneti boldogsággal. A nyitottság, a reális gondolatok és az elfogadás mind-mind vonzzák a boldogságot, és éltetik, ha már ráleltünk.
A fenti cikk L. Stipkovits Erika Még közelebb önmagunkhoz című könyvének szerkesztett részlete.