Néhány éve a nyár közepén átutaztam Kalifornián. A Central Valley-ben sok négyzetkilométert borítanak mandulafák, amelyek sok vizet igényelnek. Az aszály miatt vízkorlátozásokat vezettek be. A külvárosokban a házak előtti gyepek fonnyadtan, barnára égve tanúsították, hogy komoly a helyzet. Ugyanakkor – az Amerikára jellemző módon – ebben is üzleti lehetőségeket fedezett fel valaki. Egy cég nagy plakátokon hirdette: „Barna a gyepe? Kiszáradt a füve? Fesse le!”, majd egy telefonszám következett. Itt ér véget az ember álma a vadonról, gondoltam. És elmondhatatlanul szomorúnak éreztem, hogy valaki zöld festékkel szórja le a kerti fűcsomókat, mert élő természetet akar hamisítani magának.

A pázsit egyfajta zöld aszfalt, amelynek biológiai sokfélesége rendkívül korlátozott. Különösen ha monomán igyekezetünkben minden eszközt bevetünk, hogy „tökéletes” gyepet teremtsünk, egyetlen virág nélkül. Az USA-ban, ahol a pázsitok fél norvégiányi területet borítanak, évente 34 ezer tonna permetezőszert használnak csak a gyepekre. Ez csökkenti és megváltoztatja a természetes talajfaunát, amely normál esetben újrahasznosítaná az elhalt növényeket, és új tápanyagot állítana elő. Emiatt az amerikaiaknak 40 ezer tonna szintetikus gyeptrágyát is használniuk kell.

De mi a fenének? Miért a gyepet tartjuk szépnek? Miért nem inkább egy buja, tarka, illatokkal, hangokkal és rovarokkal teli virágos rétet? A gyep kulturális jelenség, amely először francia és angol parkokban jelent meg díszítőelemként. A reneszánsz korban arisztokraták és nemesek számára státuszszimbólummá vált, hogy gazdagságukat fitogtatva nagy füves területeket hagyjanak meg dísznek, legelésző állatok nélkül. Talán ez is magyarázza a gyep népszerűségét és a világ zöldterületein belüli teljes dominanciáját?

Jelenleg a világ városainak zöldterületein a gyep képviseli a legnagyobb arányt, sok helyütt akár 70 százalékot. Ugyanakkor a virágokban gazdag, természetes rétek területe az elmúlt 150 évben drámaian visszaesett. A réteket beépítették, vagy benőtte őket az erdő. Annyi időt töltünk a gondosan megtervezett parktermészetben, hogy elpuhulunk, és a természet teljesen normális jelenségeire is figyelmeztetni kell bennünket.

Néhány éve a németországi Hasbruch természetvédelmi területen nagy piros tábla fogadott. A helyi hatóságok kifejtették, hogy a védett természetes erdőben, amelybe belépni készülök, az elhalt ágakat nem távolítják el a fákról. Így hát előfordulhat, hogy ilyen ágak leesnek, és legrosszabb esetben fejen találnak. A kockázatot nekem kell viselnem, magyarázták.

Vannak alternatívái a rendezettség esztétikájának

HVG Könyvek

A szép nem egyenlő az egységessel, és a természetes változatosság nem számít veszélyesnek. Megfordíthatjuk a trendet, ha inkább azt közöljük, milyen előnyökkel jár, ha a parkot, a kertet vagy az erdőt hagyjuk egy kicsit szabadon nőni.

Egy színekben, illatokban és zümmögő életben gazdag virágos rét a két- és a hatlábúakat is megörvendezteti. Az álló, halott fák a természet saját rovarszállói, és sok ezer fajnak nyújthatnak otthont, míg egy mesterséges, vásárolt rovarhotel legjobb esetben is csak tucatnyi faj számára szolgál hajlékul.

Egy kellemesen elvadult kerti zug különböző ragadozó rovaroknak, sőt talán egy sünnek is otthont adhat, és jelentősen hozzájárul ahhoz, hogy városaink biológiai sokfélesége javuljon.

A fenti cikk Az élet szövete című könyv szerkesztett részlete. A kötetben Anne Sverdrup-Thygeson kutató magával ragadó módon mutatja be, hogy nyüzsgő sokféleségével miként járul hozzá a természet jólétünkhöz és jóllétünkhöz. A könyvet itt rendelheti meg kedvezménnyel.