Daniel Gilbert nemrégiben magyarul is megjelent, Rábukkanni a boldogságra című könyvében – mely az emberi agy, a képzelet és az emlékezet működési hibáiról, valamint ennek kapcsán az ember boldogságához való viszonyáról szól – a szerző rámutat: bár emlékezetünkre szeretünk egyfajta fényképgyűjteményként gondolni, valójában inkább impresszionista festmények sorozataként lenne érdemes. Különösen, ha érzelmi mozzanatokról szóló emlékekről van szó, ezeket ugyanis még az arról szóló elméletek is befolyásolják, hogy mit is kellett éreznünk a történés idejében – mutat rá az Urbanlegends.hu blog.

A jelenség szemléltetésére a harvardi pszichológus két történetet mutat be. Az egyiket kutatók a 2000-es amerikai választás során vették fel. Mint emlékezetes, az amerikaiak 2000. november 7-én adták le a szavazataikat a republikánus George Bushra és a demokrata Al Gore-ra, ám a választás olyan szoros volt, hogy az eredményhirdetésre heteket kell várni.

Ezt a várakozást használták ki kutatók, akik a választás másnapján, november 8-án arra kértek néhány választót: becsüljék meg, mennyire lesznek boldogok azon a napon, amikor a választás végül hivatalosan is eldől a jelöltük javára, vagy éppen ellenében. December 13-án Al Gore elismerte a vereségét, másnap, december 14-én pedig a kutatók felmérték a választók valódi boldogságát. Négy hónappal később, 2001 áprilisában pedig ismét felvették velük a kapcsolatot, és arra kérték őket, emlékezzenek vissza, hogyan érezték magukat december 14-én.

A felmérésből három dolog derült ki. Először is, a választás másnapján a Gore-szavazók arra számítottak, hogy nagyon elkeserednek, a Bush-szavazók pedig arra, hogy nagyon lelkesek lesznek, ha George Busht nyilvánítják győztesnek. Másodszor, amikor végül George Busht nyilvánították győztesnek, a Gore-szavazók kevésbé voltak elkeseredve, a Bush-szavazók pedig kevésbé voltak lelkesek, mint várták. A harmadik és egyben legfontosabb eredmény azonban az volt, hogy néhány hónappal a választás hivatalos végeredménye után a választók mindkét csoportja úgy emlékezett: pontosan úgy érezték magukat, ahogy számítottak rá, nem pedig úgy, ahogy valóban érezték.

Az előretekintés és a visszatekintés tehát összhangban állnak egymással, annak ellenére, hogy egyik sem írja le pontosan a valódi tapasztalatot. Bizonyos elméletek hatására azt jósoljuk egy eseményről, hogy boldoggá tesz majd bennünket („ha Bush győz, nagyon jól fogom érezni magam!”), és ugyanezeknek az elméleteknek a hatására így is fogunk emlékezni („amikor Bush győzött, nagyon jól éreztem magam!”), vagyis megsemmisül a hiba bizonyítéka.

Ha kíváncsi Gilbert másik emlékezettorzítást illusztráló példájára is, kattintson az Urbanlegends.hu oldalra. Daniel Gilbert könyvét pedig itt rendelheti meg kedvezménnyel.