Dávid Ibolya pártelnök népszerű - ez volt eddig a legbiztosabb állítás, amit az MDF-fel kapcsolatban el lehetett mondani. Minden más, például a párt támogatottságának, szövetségi politikájának alakulása, a bizonytalansági tényezők a latolgatások világába tartoztak. Amióta viszont tavasszal az MDF első embere - aki amúgy a leghosszabb ideje (1999 óta) hivatalban lévő elnök a parlamenti pártok vezetői közül - lecsúszott a népszerűségi listák dobogós helyéről, mintha kikezdhetetlensége is megkérdőjeleződött volna pártjában.

Elsőként Almássy Kornél alelnök jelentkezett be a szeptember végén esedékes tisztújításra mint elnökaspiráns. Sokáig úgy tűnt, hogy a rendszerváltás éveiben még csak a tízes évei elejét taposó, az MDF-ben gyors karriert befutott politikust (Almássy 2001-ben még a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciáját vezette, 2003-ban talált rá az MDF-re, egy évvel később már alelnök) nem kell és nem lehet igazán komolyan venni. Program nélkül lépett a nyilvánosság elé, támogatottságát teljes homály övezte. Mondandója lényegében annak tudatosítására korlátozódott, hogy létezik párton belüli alternatívája az MDF életben tartásában amúgy szerinte is elévülhetetlen érdemeket szerzett Dávid Ibolyának.

Sokáig nem vette fel a kesztyűt az MDF-elnök, mígnem a múlt héten váratlanul lemondta útját az amerikai republikánusok elnökjelölő konvenciójára. Csapody Miklós parlamenti képviselő ellenben azonnal reagált, megüzenve az alelnöknek - aki egyébként az év elején még kampányfőnökként segített neki a XI. kerületi időközi választásokon -, nem hiheti, hogy győzhet. Almássy indulásában Csapody a Fidesz aknamunkáját vélte meglátni, ami olyan suttogó propagandában köszönt később vissza, hogy az alelnök a 2009-es választásokon közös európai parlamenti listát akarna állítani Orbán Viktor pártjával (amit Almássy határozottan cáfolt). Boross Péter exminiszterelnök - aki 1996-ban Lezsák Sándort patronálta, majd Dávid pártelnökké választásának útját egyengette - nyilvánosan csak annyit mondott, túlságosan korainak tartja Almássy indulását.

Dávidnak - akinek kilenc éve egyetlen kihívóval sem kellett szembenéznie - ezúttal több riválisa is akadt. Az elmúlt napokban legalábbis újabb és újabb elnökaspiránsok nevei jelentek meg; előbb Olajos Péteré, majd Viniczai Tiboré, illetve Karsai Péteré. Igaz, a körülmények ismeretében nem zárható ki, hogy egyes jelöltekre az "őfelsége ellenzéke" szerepet osztották. Az MDF uniós képviselőjeként dolgozó Olajos például - akit a Hajdú-Bihar, illetve a Szabolcs megyeiek Dávid "akadályoztatása" esetére jelöltek - nem mutatott különösebb elnöki ambíciót. Sőt, amint újabb riválisai akadtak, hivatalosan is visszalépett, mondván, Brüsszelben képzeli el politikai jövőjét. A jelölési folyamatban a döntő szót - vagyis hogy ki lesz az a (maximum három) jelölt, akire a tisztújításon szavazni lehet - a jövő héten összeülő választmány mondja ki. Dávidot lapzártánk idején kilenc, Almássyt öt megye támogatta; míg a többieknek egy-két jelölésük van.

Bár korántsem mondható, hogy a jelenlegi elnök helyzete alapjaiban rendült volna meg, Dávidnak viszonylag szűk mozgástere maradt arra, hogy bizonyítsa, vele továbbra is van jövője, sőt felemelkedési lehetősége az MDF-nek. Azt ma sem vitatja senki, hogy Dávid érdeme az, hogy kivezette pártját a nagy testvér Fidesz halálosnak tűnő öleléséből, és így az MDF előbb a 2004-es európai parlamenti, majd a 2006-os országgyűlési választásokon önállóan is átlépte a bejutási küszöböt, de már az is világosan látszik, hogy kifulladt az eddig vitt "se Gyurcsánnyal, se Orbánnal" politika. A Fidesz-barát "lakitelekiek" kiszorítása után Dávid egy olyan politikai térbe kormányozta a pártját, ahonnan a jelek szerint 5-6 százaléknál több szavazatot nemigen lehet begyűjteni. Az MSZP mélyrepüléséből és az SZDSZ zsugorodásából az MDF nem profitált, miközben a Fidesz utcahossznyira növelte az előnyét.

A magát konzervatív pártként meghatározó MDF 2006-os "Normális Magyarországért" programjába is új életet kellene lehelni, a párt szövetségi politikája pedig egyre zavarosabb. Számos önkormányzatban már eddig is amolyan csendestársként segítette, illetve segíti a balliberális helyi koalíciót (HVG, 2007. március 17.), s továbbra is homály övezi azt a kapcsolatot, amely a pártot a Tisztelet Társaság Szabadidő Egyesülethez (TT) köti. Az egykori Baloldali Ifjúsági Társulás-tag Schmuck Andor által gründolt egyesület, amely olyan MSZP-közeli nagyvállalkozót is a támogatói között tudhat, mint Leisztinger Tamás, pénzéért cserében lassan, de biztosan egyre nagyobb befolyásra tesz szert az MDF-ben (követeléseikről lásd a Mit kíván a Tisztelet Társasága című írásunkat).

A 2006-os választási együttműködés után (amelynek révén Vas János személyében egy képviselőjük is helyet kapott a frakcióban) olyan megállapodást készülnek tető alá hozni a 2010-es választásokra, amelynek értelmében az MDF országos listájának minden harmadik helyét a TT kapná. Emellett nyolc megyei lista élére is ők jelölhetnének, és az övék lenne a budapesti második hely. Mindez azt jelentené, hogy az állítólag 120-150 ezres tagságú nyugdíjasszervezet - amelyről eddig jobbára annyit lehetett tudni, hogy rendszeresen szervez nosztalgiakoncerteket az időseknek - 8 százalékos listás eredmény esetén akár már az MDF-frakció többségét adhatná. Sokan már azt is a TT-s hatalomátvétel első állomásának tekintik, hogy a tavasszal indult tisztújítás során Komárom-Esztergom megyében a pártba nem sokkal korábban belépett Jagarics Ferencet választották meg helyi elnöknek, és Pest megyében is csak hajszálon múlt, hogy nem a TT-s jelölt lett a befutó.

DOBSZAY JÁNOS