Védőbeszédnek titulálta kedden a tárgyalótermi hallgatóság egyik tagja a Fővárosi Bíróság (FB) ítéletének indokolását Princz Gábor exbankár és vádlott-társai perében. Sarkos megfogalmazása nem feltétlen csúsztatás. A Princzet, a Postabank Rt. (PB) 1988-1998 közötti elnök-vezérigazgatóját és a bank vezető munkatársait a hűtlen kezelés vádja alól felmentő tanácsot vezető Diós Erzsébet bíró határozatában a PB például az egész magyar bankrendszer megmentőjének szerepében tűnt fel - miután úgymond helytállt az 1997-es bankpánik idején -, s egyébként is számos pozitív jelzővel illethető, annak idején például újszerűnek voltak mondhatók a reklámjai.

A fővádlott fénykorában, a kilencvenes évek első felében az ország egyik legbefolyásosabb embere volt, ő és bankja előszeretettel tetszelgett művészetpártolói szerepben, miközben számos esetben alig burkolt módon nyújtott mentőövet a teljes politikai palettának. A PB erős banki imázsát szolgálta annak idején sajtóbirodalma, az állami többségi tulajdonú bank érdekeltsége jelentette meg például évekig a liberális Magyar Narancsot éppúgy, mint a konzervatív Magyar Nemzetet - utóbbit történetesen a baloldali Horn Gyula miniszterelnök elvárásának megfelelően. Az üzletmenet eredménye százmilliárdos nagyságrendű veszteség lett. Az akkor már egy betéteshisztériát túlélt bankot az Orbán-kormány regnálása hajnalán 192 milliárd forinttal konszolidálta az állam - ezt a döntést a bankszakma máig vitatja, mondván, a Princzet követő menedzsmentnek utólagos elszámolással juttatott összeg eltúlzott volt.

Aki arra kíváncsi, így történt-e, ha pedig nem, akkor pontosan hogyan, nem lett bölcsebb az FB keddi ítéletét hallva. A kihirdetéskor Diós kínosan kerülte a közéleti hangsúlyokat. A rövid politikai emlékezettel megáldottak számára például az is titok maradt - sem a vádiratban nem szerepel, sem az indokolásban nem hangzott el -, hogy a vád tárgyává tett egyetlen konkrét PB-ügylet, a Budai Hengermalom Kft. felvásárlásának egyik mellékszereplője, Máté László történetesen az MSZP országgyűlési képviselője és pártpénztárnoka volt.

Diós többször hivatkozott a vádhoz kötöttség elvére: nem vizsgálhat mást, többet, mint amennyit az ügyészség büntetni kért. Nem mellékesen: ők sem túl nagy lelkesedéssel. Maga Bodony István ügyész volt az, aki a vádbeszédben olyan büntetés kiszabását szorgalmazta, amit alkalmasint fel lehet függeszteni, noha a vádlottak terhére több mint 36 milliárd forint hűtlen kezelést róttak. E meglepő engedékenységet az elkövetés óta eltelt hosszú idővel indokolta a vádhatóság. Az időmúlás kétségtelenül enyhítő körülménynek számít, a joggyakorlat azonban elsősorban arra az esetre tartja fenn, ha az elkövetés és a lebukás között telik el hosszú idő, nem pedig az eljárás húzódik évekig, ahogyan Princz - és más közszereplők (lásd táblázatunkat) - ügyében történt, illetve történik.

A vádlottak padján ült az elnök-vezérigazgató hat vezető munkatársa, az ügyvezetőség tagjai is, miután a vád általában a PB üzletpolitikáját minősítette bűnösnek. Konkrétan túlzottan expanzívnak, amit a menedzsment tagjai indokolatlanul magas kamatszinttel, a bankhálózat költséges növelésével, agresszív ügyféltoborzással, erőteljes hirdetési gyakorlattal követtek el. S miután kiderült, hogy elszámolták magukat, nyakatekert pénzügyi manőverekkel eltitkolták a bank valós helyzetét a tulajdonosok és az Állami Bankfelügyelet, majd annak utóda, az Állami Pénz- és Tőkepiaci Felügyelet elől, s mindezt szándékosan követték el.

Az FB azonban megfoghatatlannak minősítette az "elhibázott üzletpolitika" meghatározást. Utalva például arra, hogy az a vádiratban megnevezett magatartásokon kívül mást is magában foglal, miközben az új ügyfelek toborzása például egyenesen a feladata a bankoknak. Arról nem is szólva, hogy a vád az 1995-1997-es évben történteket rója fel Princzéknek, holott a menedzsment üzletpolitikája a bankalapítástól fogva változatlan volt. "Az üzletpolitikát folyamatában kell vizsgálni" - hangsúlyozta Diós, aki szerint más kihívásoknak kellett a PB-menedzsmentnek megfelelnie például a Bokros-csomag eredményezte recesszió idején, illetve az 1997-es bankpánik után.

A tanácsvezető bíró is pedzegette a többségi PB-tulajdonos állam - ha nem is büntetőjogi, mindenesetre vitathatatlan - felelősségét a történtekben. Utalt egyrészt arra, hogy képviselőik részt vettek nemcsak a közgyűlésben, hanem a PB igazgatóságában és felügyelőbizottságában (fb) is, s "kezdetektől tudták" például, hogy a bank alultőkésített volt. Diós hangsúlyozta azt is, hogy a kedvezőtlen pénzügyi folyamatok ellenére a tulajdonosok rendre igényt tartottak az osztalékra, s nemcsak hogy a közgyűlés, de éveken át a vád által megtévesztettnek mondott felügyelet sem lépett fel a PB-menedzsment ellen. A számviteli törvény például 1993 decemberéig adott haladékot a vád által hivatkozott 8 százalékos tőkemegfelelési mutató elérésére, ám a bankfelügyelet annak ellenére éveken keresztül nem lépett, hogy a PB ezt nem tudta felmutatni. A vádirat idéz ugyan Rusznák Tamás akkori bankfelügyeleti elnöknek a tőkepiaci pozíció erősítését sürgető, a PB-menedzsmentnek címzett leveléből, de Diós emlékeztetett arra, hogy a levél nem hivatali intézkedés. Különben is, a benne foglaltakat a felügyelet utóbb visszavonta, ráadásul sem a jegybank, sem az adóhatóság akkori postabanki vizsgálata nem állapított meg egetrengető visszásságokat.

Princz 1998 nyarán történt kormányzati menesztése után bennfentesek a leköszönő Horn és a nem sokkal korábban esküt tett Orbán Viktor miniszterelnök alkuját sejtették a háttérben (HVG, 1999. február 27.). Tény, a nagy hatalmú bankár fővesztése a közvélemény támogatását váltotta ki, minképpen az is, ahogyan utóbb Orbán maga szorgalmazott alapos és szigorú nyomozást a PB-ügyben. Feltűnő ugyanakkor egyrészt, hogy fideszes politikusok korábban, még ellenzékből nem foglalkoztak ilyen látványosan a bank amúgy közszájon forgó visszás ügyeivel - nem interpelláltak például a parlamentben -, s a nagy dérrel-durral indult nyomozás is elhúzódott egész kormányzati ciklusuk alatt, illetve az utánra. Az amúgy fideszes elfogultsággal gyakran vádolt ügyészség csak 2003-ban nyújtotta be a vádiratot.

Igaz, jogászpróbáló feladat lehetett rendet vágni a feljelentések és politikai utasítások rengetegében. A kegyvesztetté vált bennfentes Princz és csapata tevékenysége miatt ugyanis a kilencvenes évek végén csak úgy sorjáztak a hivatalos beadványok. Feljelentést tett például a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal, a Princz utáni PB-menedzsment mellett az Állami Számvevőszék is, amelyet akkor már Kovács Árpád vezetett. Ő 1996-1997 között az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt. (ÁPV) elnöke volt, s ekkor privatizálták a Pénzintézeti Központ Rt.-t - a magánosítás utáni tulajdonos egy opciós szerződéssel éppenséggel a PB lett.

A Princzék elleni gyanú eredetileg gazdasági társaság vezető tisztségviselőjének visszaélése volt, s utóbb többször módosult, így számviteli fegyelem megsértésére, gazdasági adatszolgáltatás elmulasztására, hűtlen kezelésre. Többször változott a gyanúsítottak köre is. Kezdetben például terhelték az fb-tagokat, ők azonban ügyészi utasításra megúszták a tortúrát, majd szó esett a könyvvizsgálók esetleges bűnvádi felelősségre vonásáról, ami pedig elmaradt, mondván, Princzék őket is megvezették. Holott az FB polgári ügyszakban ítélkező bírái éppenséggel pont a könyvvizsgálókat tartják "50 százalékban" felelősnek a PB-nél történtekért, legalábbis ez a részítélet született tavaly egy, a magyar állam által indított kártérítési perben (HVG, 2005. június 11.).

Bővült-szűkült a felrótt cselekmények sora is: a nyomozók még faggatóztak például a kockázatos kihelyezések fejében a Dunaholding-csoporttól megszerzett spanyol ingatlanok és cseh sörgyár (HVG, 1999. március 20.), illetve a VIP-hitelezés ügyében is, ám ezeknek nyomuk sincsen a vádiratban. Vagyis - a szabadságvesztés felfüggesztését javasló ügyészi kijelentés fényében pedig különösen - úgy tűnik, a politikai élet, a közigazgatás és az igazságszolgáltatás egyetlen szegmensének sem volt érdeke a PB-szennyes kiteregetése. Princz mégsem lélegezhet fel: a per ügyészi fellebbezésre másodfokon folytatódik, márpedig Diós felmentő ítéleteit - legalábbis ezt mutatja az agrobankos Kunos Péter, illetve a sikerdíjas Tocsik Márta példája - másodfokon olykor megváltoztatják vagy megsemmisítik.

RÁDI ANTÓNIA