Legalább 3 milliárd forintot költött a január végén indult hivatalos, parlamenti választási kampányra összesen a két nagy párt. Az úgynevezett listaáras reklámköltési adatok ennél kisebb összeget jeleznek ugyan, ám a korábbi voksolások tapasztalatai azt mutatják, hogy noha a korteskiadások zömét a politikai hirdetésekre kiadott százmilliók-milliárdok teszik ki, a nehezebben mérhető költségek - így a gyűlésekre, szórólapokra vagy éppen a választóknak küldött levelekre költött forintok - elérhetik a kiadások felét is.

Egy biztos: kreatív könyvelésre lesz szükség a parlamenti pártoknál az idén is. Elsősorban az MSZP-nél és az Fidesznél kell

HVG

számviteli furfangokhoz folyamodni, ha papíron ki akarnak jönni az előírt 386 millió forintos keretből. De borítékolható, hogy így lesz. Szekeres Imre (MSZP) például kedden már közölte is, hogy „belefértünk" a kvótába, magyarázatul hozzátette, a listaárak messze vannak a tényleges szerződéses áraktól. Ezt a plafont még 1997-ben írta elő az Országgyűlés a költekezési verseny visszafogása érdekében (ennek ellenére az önkormányzati és az európai parlamenti választásnál nincs kiadási korlát), de már a következő évi kampány jelezte: betarthatatlan a szabály. Az azóta közzétett elszámolások szerint azonban a pártok ennyiből is ügyesen gazdálkodnak - miközben minden komolyabb becslés szerint valójában a hivatalosan közzétett összeg akár öt-tízszeresét is elkölthették azért, hogy mandátumokat szerezzenek.

Így van ez most is. Csak a listaáras - tehát a kedvezmények nélküli - reklámköltési adatok 1,3 milliárdos kiadást jeleznek az MSZP-nek és 1,1 milliárdot a Fidesznek az idei első három hónapra (lásd ábránkat). Ezzel jócskán elhúztak ugyan a többiektől (SZDSZ: 568 millió, MDF 408,8 millió forint), de még a takarékosabb kicsiknek is ügyeskedniük kell, hogy belül maradjanak a kereten. A laza szabályozás azonban a pártkönyvelők segítségére siet: gyakorlatilag azt írnak be a bevallásba, amit akarnak, hiszen tisztázatlan, pontosan mi számít kampánykiadásnak, így a számvevőszéki ellenőrzés is csak formális lehet. Ráadásul továbbra sincs előírás a szatellit-szervezetek korteskedésére: rájuk se a limit, se a közzétételi kötelezettség nem vonatkozik, s ez lehetőséget ad a költségek elbújtatására-átvállalására. Pedig nem kis összegekről van szó. Az Orbán-féle Nemzeti konzultáció népszerűsítésére tavaly 80,6 millió forintot költöttek listaáron, a Magyar Vizsla című propagandakiadványról elhíresült Adózók Érdekvédelmi Szövetsége pedig 145,7 forintot adott ki köztéri plakátokra az idei első három hónapban. A másik oldalon az Amőba néven futó, Gyurcsány-közeli Alapítvány a Modern Baloldalért volt igen aktív: tavaly 40 milliót, januártól márciusig pedig 27 milliót költött elsősorban internetes hirdetések révén, közvetve a miniszterelnök blogját reklámozva.

Noha a közzétételre szánt kampányelszámolással júniusra kész kell lenniük a pártoknak, valószínűleg csak egy év múlva juthat a közvélemény valamennyire is használható adatokhoz. Minden évben április 30-áig kell ugyanis közzétenni a pártok előző évi pénzügyi beszámolóit, s ezek újabb támpontokat adhatnak a becslés pontosításához. A két nagy párt 2005-ös mérlege például jelzi, hogy saját forrásból aligha voltak képesek állni az idei milliárdos kampánykiadásokat, bár a Fidesz csúcsot állított fel azzal, hogy elérte a 100 millió forintos tagdíjbevételt. Az MSZP 216 milliós deficittel zárta a múlt évet; a Fidesz 330 millió forintos többletet mutatott ugyan ki 2005-re, ám ennek magyarázata az, hogy 750 millió forint hitelt könyveltek el. A földhivatali adatok arra utalnak, hogy az elmúlt évekhez hasonlóan az ellenzéki párt egyik fő finanszírozója most is a Magyar Külkereskedelmi Bank Rt.: idén januárban egy 350 millió forintos keretbiztosítási jelzálogot szerzett a Lendvay utcai Fidesz-székházra. Az MSZP esetében az Erste Bank Rt. javára 2002 óta ugyanilyen, de 400 millió forintról szóló jog terheli a Köztársaság téri épületüket (HVG, 2003. május 17.).

A pártok - főleg ha nincs választási év - elsősorban az állami támogatásra alapoznak. Éppen ezért kiutat jelenthetne, ha a költségvetési támogatásukat jelentősen növelnék - mint Merjünk baloldalinak lenni! című, 2004. januári írásában, tehát még sportminiszter korában Gyurcsány is felvetette -, ugyanakkor szigorítanák az ellenőrzésüket. Valószínűbbnek látszik azonban, hogy rövid távon marad a mai szisztéma: átláthatatlanul gazdálkodó pártok, homályban maradó támogatók, tehetetlen számvevőszék, megtévesztett választók. Az utóbbiaknak így egy ideig még afféle „fontos" információkkal kell beérniük, mint hogy Kovács László uniós biztos tavaly 3,5 millió forintot adományozott pártjának.