Magyarországon, aki csak teheti, megpróbál orvost vagy kórházat választani betegsége kúrálásához. A döntés meglehetősen esetleges, hiszen - az anyagi lehetőségek szabta határokon túl - elsősorban az határozza meg, hogy milyen kiterjedt, az egészségügyben mennyire jártas, jó kapcsolatokkal rendelkező rokoni és baráti köre van egy-egy családnak. Információk hiányában az semmiképp sem mérlegelés tárgya, hogy a kiszemelt doktor havonta hány szülést vezet le vagy éppen mennyi sérvet operál, mint ahogy a kórház eszközellátottsága, az ott előforduló komplikációk és fertőzések gyakorisága sincs a laikusok orrára kötve. Éppen egy évvel ezelőtt az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) tett némi kísérletet arra, hogy elsőként a szívinfarktussal kórházba kerülők túlélési esélyeit foglalja statisztikai táblázatokba, ám az orvosok részéről zsigeri ellenszenv és tiltakozás fogadta a próbálkozást, annak ellenére is, hogy az intézmények csak feltörhetetlen kódszámmal, anonim módon szerepeltek.

HVG

Nem látszik fejvesztett kapkodás az in vitro fertilizációval (IVF), közkeletű nevén a lombikbébiprogramokkal foglalkozó kórházi, klinikai osztályok és magánintézmények adatainak közzétételében sem. Holott ez már nem szabadon választott program: tavaly júniusban országgyűlési határozat született arról, hogy fél éven belül meg kell határozni "a meddőségi kezelést nyújtó intézmények eredményességi mutatóinak nyilvánosságát biztosító elveket és szabályokat, a kötelezően nyilvánosságra hozandó adatok, statisztikák körét". Jóllehet a határozatban megszabott idő letelt, a HVG a munka elvégzéséért felelős Egészségügyi Minisztérium nyilatkozattételre feljogosított sajtóosztályától azt a választ kapta, hogy "a magyarországi adatszolgáltatási rendszer alapján a nyilvánosságra hozható adatok csak statisztikai adatok lehetnek, amelyek azonban nem alkalmasak a teljesítmények minőségének összehasonlítására. Ezért először el kell készíteni a meddőségi kezelés szakmai irányelveit, protokolljait, valamint a szakmai munka értékelésére vonatkozó standardizált indikátorokat." Ezekre a mutatókra az Egészségügyi Tudományos Tanács keretén belül működő Humán Reprodukciós Bizottság (HRB) még mindig nem tett javaslatot. A testület elnöke, Kosztolányi György a HVG kérdésére egyelőre arról tudott beszámolni, hogy február végi ülésükön foglalkoznak ezzel a "bonyolult problémával". Mint magyarázta, legalább öt-hat paramétert kell ugyanis meghatározniuk ahhoz, hogy szakmailag elfogadható, összemérhető legyen az IVF-eredményesség. Arról pedig szó sincs - hangsúlyozta -, hogy bárkinek is odaítéljék a "Magyarországon első" helyezést.

Urbancsek János, a Semmelweis Egyetem I. Számú Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika asszisztált reprodukciós osztályának vezetője óva int a téma felületes megközelítésétől. Mint mondja, a siker számos tényezőtől, egyebek mellett az alkalmazott módszerektől, a programra jelentkező asszonyok életkorától, a meddőség okától, a beültetett embriók számától is függ, a szakma egyik legrangosabb folyóirata, a Human Reproduction tavaly májusi száma is 14 táblázatban hasonlította össze az európai IVF-klinikák adatait (lásd táblázatunkat). "Nincs mit szégyenkeznünk, a hazai meddőségi centrumok európai színvonalúak, bármelyikbe kerüljön is a beteg, biztos lehet abban, hogy hasonló eséllyel lesz eredményes az IVF-kezelése" - állítja az osztályvezető docens. Az, hogy egy IVF-centrum eredményességét pusztán a közreműködésük révén megszületett csecsemők számával mérjék, már csak azért sem lenne korrekt - érvel Urbancsek -, mert ezekben a gondozás csak a terhesség 10-12. hetéig tart, így a "végeredményre" nincs ráhatásuk, hiszen a várandósság további 28-30 hetének a figyelemmel kísérése, valamint a szülés más kollégák és zömében más intézmények kezébe kerül.

A HVG rögtönzött és korántsem reprezentatív "közvélemény-kutatása" szerint a laikusokat nem izgatják a szakmai finomságok: számukra az jelenti a sikert, ha az olyannyira óhajtott csemete végre megérkezik a családba. Ám sem ilyen "leegyszerűsített", sem pedig körültekintő szakmai vizsgálat után született elemzés nem került eddig nyilvánosságra a hazai centrumok munkájáról, holott Magyarországon 1991 óta folyik lombikbébi-kezelés, és több mint tízezer gyermek született ennek az eljárásnak köszönhetően. Az OEP adatai sem nyilvánosak, a HVG-nek azonban sikerült egy ilyen kimutatást külső forrásból megszereznie (lásd táblázatunkat). A biztosító, hiszen a centrumok által jelentett teljesítmények szerint fizet, ismeri a beavatkozások számát, a szülések számát pedig az IVF-programban részt vettek taj-száma alapján - tíz hónap múltán - keresték ki a kórházi jelentésekből és illesztették az adatsorhoz. Ebből kiolvasható, hogy 2004-ben az újszülöttek kevesebb mint 2 százaléka fogant lombikban.

Maga a finanszírozás egyébként nem eredménycentrikus: minden meddő párnak, amelyen más beavatkozás nem segített, öt kezelés, úgynevezett ciklus jár "ingyen". Ennyit finanszíroz a vele szerződésben álló 11 IVF-központnak az OEP, függetlenül attól, hogy lesz-e a végén baba, vagy sem. Egy-egy IVF-kezelésért átlagosan 292 ezer forintot utalnak ki, így 2004-ben összesen 1,842 milliárd forintba került a 6583 kezelés. További félmilliárddal támogatták a mesterséges megtermékenyítéshez szükséges hormonkészítmények árát, fele-fele alapon megosztva a költségeket a gyermekre vágyókkal. Sokan még így sem képesek megfizetni a beavatkozást, hiszen a gyógyszer- és más - centrumonként változó - "járulékos" költségek a 70-200 ezer forintot is elérhetik próbálkozásonként. A ciklusok számának növelésében nem érdekelt hozzáértők szerint sokkal igazságosabb, többek számára hozzáférhetőbb lenne az eljárás, ha csak három ciklust térítene az OEP, ám azt a szükséges gyógyszerekkel együtt. Egyebek mellett ilyen lehetőségek mérlegelésére is adott megbízást az említett tavalyi országgyűlési határozat, ám ennek teljesítésére egyéves határidőt szabott.

A hazai lombikbébi-finanszírozás - ha nem biztosít is teljes esélyegyenlőséget - a világon csaknem egyedülállóan nagyvonalú. A szegénynek nem mondható Németországban két ciklust fizetnek a biztosítók, amelyek azonban 700 eurós önrészt is megkövetelnek, a szükséges gyógyszerek árába pedig 800 euróval kell beszállni. Ausztriában két próbálkozás 70 százalékát támogatja az állam, Nagy-Britanniában mindössze egy éve döntöttek úgy, hogy 40 éves korig minden rászoruló asszony egy alkalommal az állami egészségügy számlájára feliratkozhat IVF-programra. Az Egyesült Államokban elsősorban a magánbiztosítóval kötött szerződésen múlik a finanszírozás, a túlnyomó többségnek zsebből kell kifizetnie a ciklusonként átlagosan 7 ezer dolláros számlát.

HVG

Az USA-ban egyébként több száz oldalra rúg a közegészségügyi és betegségmegelőzési központ, a CDC internetes oldaláról bárki által letölthető kimutatás, amely félezer IVF-klinika statisztikai adatait tartalmazza, sokféle bontásban. Még így sem nyugodt a meddőségklinika-hálózatot működtető Genetics & IVF Institute, amely arra hívja fel a figyelmet, mennyire ravasz dolog a statisztika. Az az orvos, aki nem foglalkozik minden hozzá bejelentkező beteggel, hanem válogat közülük, mérlegelve, kinél nagyobb egy sikeres beavatkozás esélye, a teherbe esés nagyobb valószínűsége kedvéért egyszerre négy vagy akár több embriót is beültet, megreszkírozva az esetleges többes ikerszüléssel járó egészségügyi kockázatot, jobb mutatókat produkál, mint az, aki minden hozzá fordulót kezel, minél nagyobb biztonságra törekedve. Ezért azt ajánlják a meddőségi kezelésre váróknak, hogy ne csak a statisztikákat tanulmányozzák, hanem kérdezzenek meg több orvost is, érdeklődjenek sorstársaiktól, látogassanak el több klinikára is, és olyan helyet válasszanak, akár otthonuktól távolabb is, amely hosszú múltra tekint vissza, nagy tapasztalatot halmozott fel nagyszámú beteg kezelésével.

GÁTI JÚLIA