Mintha a legnagyobb kiterjedésű hazai megye, az 550 ezer lakosú Bács-Kiskun teljesen elnéptelenedett volna - ennyivel csökkent a rendszerváltás óta Magyarország lélekszáma. S ha a jelenlegi tendenciák folytatódnak, újabb másfél évtized múltán virtuálisan már egy egész régió, a három megyéből (Nógrád, Heves, Borsod-Abaúj-Zemplén) álló, 1,2 millió lakosú Észak-Magyarország is teljesen kiürülhet. Mértéktartó demográfiai előrejelzések szerint 2020-ra a jelenlegi 10,07 millióról 8,8 millióra csökkenhet a hazai népesség.

HVG

Az egyre gyorsuló demográfiai leépülésre évek óta merőben eltérő módon reagálnak a politikai élet két oldalán. "A népesség fogyásával tartósan számolnunk kell" - állapította meg már 2002-es választási programjában az MSZP, utalva arra is, hogy Európa-szerte hasonló folyamatok zajlanak. A magyar liberális párt pedig, úgy tűnik, az egész kérdésnek nem tulajdonít különösebb jelentőséget. Az SZDSZ dokumentumaiban (beleértve a legfrissebb választási agendát is) egy szót sem veszteget arra, hogy a halottak száma évek óta 35-40 ezerrel meghaladja az élve születettekét.

A jobboldal viszont politikájának középpontjába állítja a demográfiai válságot. "A fogyatkozó népesség a magyar jövő legsúlyosabb megoldatlan problémája" - szögezte le már 1998-ban az MDF programja. A párt több mint egy évtizede azzal vádolja a szocialistákat és a szabaddemokratákat, hogy a jövőt felélő politikát folytatnak, amikor nem törődnek a romló demográfiai mutatókkal. A kérdést ugyancsak nemzetstratégiai ügyként kezelő Orbán Viktor egy 2001-es parlamenti beszédében pedig általánosabb összefüggésbe is helyezte a demográfiai krízist, mondván: "talán (...) egész Európa beteg, hiszen az a társadalom, amely arra képtelen, hogy természetes úton a saját maga fenntartásáról gondoskodjék, az beteg, hanyatló társadalom, beteg és hanyatló civilizáció".

A politika a születésszám alakulására egyes szakértők szerint csak igen korlátozott hatást tud gyakorolni. "A kormányzati intézkedések keveset javíthatnak, ámde sokat ronthatnak egy társadalom gyermekvállalási hajlandóságán" - jelentette ki a HVG-nek Spéder Zsolt demográfus. A KSH 1963-ban alapított Népességtudományi Intézetének vezetője szerint némi optimizmusra legfeljebb csak az ad okot, hogy a magyar nők, akik ma átlagosan 1,3 gyereket szülnek, a vágyak szintjén még átlagosan 2,1 gyereket szeretnének, vagyis éppen annyit, amennyi a társadalom reprodukciójához normális viszonyok között szükséges. A kutatók szerint kedvezőtlen, hogy a családpolitika nálunk ciklusonként változik. A korszellem érzékeltetésére Spéder ugyanakkor megemlíti: a katolikus Lengyelországban még a magyarországinál is alacsonyabb a gyermekvállalási hajlandóság.

A hazai konzervatív pártoknak több mint egy évtizede szilárd meggyőződésük, hogy a szociálliberális kurzusok érzéketlenek azon folyamat iránt, amit Illyés Gyula már 1933-ban a Nyugatban (a dunántúli egykézéssel összefüggésben) a magyarság pusztulásának nevezett. A több évtized alatt kiépült család- és népesedéspolitikai intézményrendszer 1995-ös drasztikus megnyirbálásával a Horn-kormány bizonyos mértékig kétségkívül okot adott a támadásokra. A második szocialista-liberális koalíció viszont főként a gesztusok szintjén tanúsít olyan magatartást, amely a demográfiai válság jelentőségének lebecsülésére utal.

Feltűnő például, hogy az Orbán-kabinet által 2001-ben megalakított népesedési kormánybizottságot, amely - többéves halogatás után - a Medgyessy-korszakban végül is kidolgozott egy demográfiai programot, Gyurcsány Ferenc az elmúlt másfél évben egyetlen alkalommal sem hívta össze. A jelenlegi kabinet kifejezetten deklarálta azt is (éppen a kormánybizottság honlapján), hogy a népesedés ügyét nem kívánja önálló kormányzati ágazatként kezelni. Ezek a jelzések a kormányzat indolenciájáról látszanak árulkodni egy olyan országban, ahol a legkülönbözőbb kabinetek hét évtizede hoznak népesedéspolitikai döntéseket, s ahol a lakosság lélekszáma negyed évszázada szinte szabadesésszerűen csökken.

A demográfiai válság súlyos gazdasági következményeivel - az aktív népesség csökkenésével s az "eltartottak" számának növekedésével - ugyanis előbb-utóbb azoknak a politikai erőknek is szembe kell nézniük, amelyeket esetleg hidegen hagynak a népességfogyás kulturális és érzelmi aspektusai. A demográfiai bajok provinciális kérdésként való kezelése ("Fogy a magyar!") ugyancsak idejétmúltnak tetszik, kivált amióta az Európai Unió tavaly áprilisban maga is kibocsátott egy, a népesedési válsággal kontinentális szinten szembenéző vitairatot. "A 2005-ös 49-ről 2030-ra 66 százalékra fog nőni az eltartottsági ráta" - olvasható az európai kilátásokra figyelmeztető Zöld Könyvben.

HVG

Taktikai megfontolásokból sem könnyű magyarázatot találni azonban a Gyurcsány-adminisztráció tartózkodó magatartására a demográfiai kérdésekkel kapcsolatosan. A jelenlegi szocialista-liberális kurzus idején ugyanis a népesedési mutatók alakulása nem ad okot különösebb szégyenkezésre. A gyermekvállalási hajlandóság a 2002-2006 közötti periódusban - az Orbán-érához hasonlóan - voltaképpen stabilizálódott (lásd az élveszületések adatait a 114. oldalon), igaz, rendkívül alacsony szinten. A rendszerváltás óta egyedül a jelenlegi koalíció mondhatja el magáról, hogy működése alatt két olyan év is volt (2004, 2005), amikor több gyerek született, mint az előző esztendőben.

Az államnak semmi keresnivalója a hálószobákban elv jegyében a jelenlegi kormánytöbbség pártjai nyilvánvalóan idegenkednek minden olyan lépéstől, amely esetleg bevallottan a gyermekvállalási hajlandóság erősítését kívánná szolgálni. Az MSZP minden jel szerint olyan gyökeresen kíván szakítani az államszocializmus politikai örökségével, hogy a hatvanas-hetvenes-nyolcvanas években bevezetett, s a szakértők által utólag is progresszívnek tartott demográfiai ösztönzőket - gyes, gyed - egyre inkább csak a gyermekszegénység elleni szociálpolitikai eszközként (a rászorultság elve alapján) kívánja használni. A miniszterelnök ugyan nemrég előállt egy, a gyerekvállalási kedv felpiszkálását szolgáló ötlettel is, a január 1-jétől minden újszülöttnek járó babakötvény 40 ezer forintos összege azonban olyan csekély, hogy attól aligha lehet bármiféle pozitív hatást remélni.

Az eddig nyilvánosságra került választási programok s a különféle politikai nyilatkozatok alapján egyelőre úgy tűnik: csak a jobboldal rendelkezik bizonyos elképzelésekkel arról, miként lehet legalább csökkenteni a népességfogyás ütemét Magyarországon. Orbán Viktor például győzelmük esetére a családi adózást, illetve a gyermekgondozási költségek jövedelemadóból való leírását helyezte kilátásba. Korábban az Országgyűlés egészségügyi és szociális bizottságának fideszes elnöke, Mátrai Márta egy sor gyermekbarát intézkedés (100 ezer forintos házasságkötési támogatás, ingyenes tömegközlekedés a kisgyerekes anyáknak, a gyermekgondozási díj felemelése az átlagkereset 70 százalékáról a 80 százalékára) bevezetésére is javaslatot tett. Igaz, a képviselő asszony a HVG-nek február elején még nem tudta megmondani, hogy parlamenti indítványai a márciusban kijövő Fidesz-programban is visszaköszönnek-e majd. Az MDF választási agendája ugyanakkor abból indul ki, hogy a rászorultsági elvre épülő szociálpolitika mellett az alanyi jogosultságon alapuló családpolitikára is égető szükség van Magyarországon. A különféle gyermekgondozási juttatások emelésén túl a párt 3 hónapra növelné a munkahelyükre visszatérő kisgyermekes anyák esetében érvényes (jelenleg 1 hónapos) felmondási időt, s az abortuszok számának csökkenése érdekében a támogatott gyógyszerek körébe vonnák a fogamzásgátló tablettákat.

"Szerintünk minden egyes gyermeknek joga van a megfelelő táplálékra és az egészséges életkörülményekre. Csak ezt követően akarjuk azt, hogy minél több gyerek szülessen Magyarországon" - fogalmazta meg a HVG-nek az MSZP preferencia-sorrendjét a párt egyik alelnöke, Újhelyi István, akinek szavaiból az is kiderült, hogy Gyurcsány Ferenc kormányfő a kampány idején egyszer mégiscsak össze fogja hívni a népesedési kormánybizottságot.

BABUS ENDRE