Kulturális bevásárlóközpont - tömören így jellemezhető a március 14-én átadott, Zoboki Gábor tervezte Művészetek Palotája. A Nemzeti Hangversenytermet, a Fesztiválszínházat és a Ludwig Múzeumot is magában foglaló többfunkciós épületnek ezt a kissé pejoratív olvasatát alkotója sem vitatta, amikor az Alaprajz című szaklap által szervezett múlt heti építészkongresszuson - még a hivatalos megnyitó előtt - bemutatta a komplexumot a szakmai közönség előtt. A Lágymányosi híd tövében álló monumentális építmény plázás jellegét elsősorban a tagolatlan épülettömbök merevsége adja. Minden külső építészeti stílusjegy, beleértve a főhomlokzat - igazán csak az éjszakai megvilágítás mellett érvényesülő - hatalmas üvegfalát, olyan befelé forduló épületet sejtet, amit a bevásárlóközpontok esetében már megszokhatott az ember, de egy kulturális intézménynél legalábbis szokni kell. Nem is annyira az építészeti "geg" hiányzik az új kulturális komplexumból, mint inkább az emberléptékűség. Az irdatlan épülettömeg például szinte agyonnyomja a szomszédságában álló Nemzeti Színházat, amit építészeti jegyei alapján persze ugyanúgy lehet bírálni és szeretni, mint Zoboki épületét, egy viszont biztos: nem elegáns tudomást sem venni arról, hogy előbb volt ott.

A magyar zene- és képzőművészet mostanáig elsősorban 19. századi épületekben jelent meg Magyarországon (Nemzeti, Szépművészeti, Iparművészeti Múzeum, Zeneakadémia). A Művészetek Palotája belső tereinek kialakítása ehhez képest rögtön két századdal repít előre az időben, némi kárpótlást is adva a betérőnek azért, amiben nem lehetett része, amíg csak kívülről látta az épületet. Íves vonalak, barátságos színek, meghitt belső zugok, és impozáns terek teszik változatossá és "élhetővé" a 64 ezer négyzetméteres kulturális várost. Ugyanakkor kicsit furcsán hat, hogy az épületbe lépőt mindjárt a büfé - igaz, kecses hajóorrként megformált - látványa fogadja. Az elegáns belsőépítészeti megoldások azonban könynyen feledhetővé teszik az aprócska funkcionális zavart. Az anyaghasználatot - legyen szó a burkolatokról, a bútorokról vagy a legutolsó kilincsről, lámpáról - mindenütt a legjobb minőség jellemzi. Itt kezdi megérteni a látogató, mi kerülhetett az épületen 31 milliárd forintba (HVG, 2005. február 12.). Az alkotók igényessége köszön vissza a hangversenyterem páratlan akusztikájában is, Jovánovics György szobrászművész karzaton elhelyezett színes gipszreliefjei ugyanis nem egyszerű díszítőelemek, hanem olyan akusztikai kapuk is egyben, amelyeknek a mozgatásával a tér folyamatosan alakítható. A múzeum területe világos, jól áttekinthető - ahogyan az egy modern kiállítótérhez illik. Az épületegyüttes egyenetlenségét jelzi ugyanakkor, hogy a Fesztiválszínház belső megjelenése - nem utolsósorban a falak szalagparketta-hatású dekorációja miatt - jóval elmarad a másik két épületrésztől.