Többszereplős, szinte már közéletinek nevezhető vita alakult ki a közelmúltban arról, melyik hatóság "jutalmazta" Kulcsár Attilát azzal, hogy előzetes letartóztatását házi őrizetté enyhítette, miközben az exbrókerügy feltételezett mellékszereplőjének, Kerék Csabának ismét rács mögé kell vonulnia. Az előzetes letartóztatás elrendelésével kapcsolatos bírósági és az ügyészségi szereposztásról Frech Ágnes bírót, a Fővárosi Bíróság büntetőkollégiuma vezetőjét kérdeztük.

HVG:. Ki lehet a hatályos törvények szerint a szabadító, az ügyészség vagy a bíróság?

F. Á.: Konkrét, főként még folyamatban lévő büntetőügyekről nem beszélnék, csak a jogszabályi háttérről. Törvényes garanciát jelent, ha az egyik legfontosabb emberi jogról, a személyi szabadságról, annak korlátozásáról a vádhatóságtól független testület, azaz a bíróság dönt. Épp ezért 1990. január 1-je óta formailag a vádirat benyújtása előtti szakaszban is bíró határoz például az előzetes letartóztatás elrendeléséről. Ez a döntési kompetencia azonban nem jelenti azt, hogy a nyomozás ideje alatt nem az ügyész marad az ügy ura. A nyomozási bíró a kényszerintézkedésekkel kapcsolatban csak az elé terjesztett indítványokról dönthet, helyt adva azoknak vagy elutasítva azokat. A bíró az eljárásnak ebben a korai szakaszában az egyik irányban kötve van az ügyész indítványához - vagy elfogadja azt, vagy enyhítheti -, de az indítványozottnál súlyosabb kényszerintézkedést nem rendelhet el. Vagyis az előzetes letartóztatás fenntartása helyett elrendelhet házi őrizetet vagy lakhelyelhagyási tilalmat, de ezt fordítva nem teheti, azaz nem írhat elő letartóztatást, ha az indítvány csak házi őrizetről szól.

HVG: Előfordul-e egyáltalán a gyakorlatban, hogy a nyomozási bíró az ügyészi indítvány ellenére döntene, vagy ez csak amolyan elvi lehetőség?

F. Á.: Az előzetes letartóztatásról döntve a nyomozási bírók a vádhatóság indítványainak 98-99 százalékát elfogadják. S bár a nyomozási bíró nincs abban a helyzetben, hogy részletesen elemezhesse az elé hozott bizonyítékokat, ettől még kritikusan kell fogadnia azokat. Előfordul például, hogy a bizonyítékok kezdetben harminc- vagy kilencvennapos előzetes letartóztatást indokolnak, de ha ezalatt sem sikerül újabbakat a bíró elé tárni, akkor a további hosszabbítást már nem tartja indokoltnak, és enyhébb kényszerintézkedést választ. Hangsúlyozni kell, hogy a kényszerintézkedésről hozott döntés még semmiféle állásfoglalást nem jelent a bűnösség kérdésében.

HVG: Néhány hete egy ukrán "pentitót" - bűnbánó-leleplező maffiózót - viszont éppen a bíró tartott rács mögött az elsőfokú ítélet kiszabása után, noha az ügyészség már megszüntette volna az előzetes letartóztatást.

F. Á.: Határozott különbséget kell tenni a nyomozati és a bírói szak között. A vádirat benyújtása után a perbíró döntési szabadsága kiteljesül: az ügyészi indítványtól függetlenül határozhat a kényszerintézkedésekről. Ezt a döntési szabadságot erősítette meg az az alkotmánybírósági határozat is, amely alkotmányellenesnek minősítette, hogy a három évnél hosszabb szabadságvesztésre ítéltek előzetes letartóztatását ügyészi indítványra a bíró köteles volt elrendelni vagy fenntartani. Az esetleges vádalku sem köti a bírót, sőt nem is érdekelheti, miben egyezett meg a vádlott az ügyésszel vagy a nyomozókkal. Arra azonban a tárgyalási szakban sincs lehetőség, hogy a bíró kijavítsa az esetleges ügyészi melléfogást, netán egy nem kellékhiányos, de mégiscsak rosszul megfogalmazott vádat tartalmilag helyrehozzon: csak annak alapján folytathatja le az eljárást.

FAHIDI GERGELY