Ingmar Bergman 1918-2007
Ritkán nézem vissza a filmjeimet, mert feszült leszek tőlük, a sírás kerülget, és nyomorultnak érzem magam - mondta Ingmar Bergman, a világhírű svéd filmrendező 2004-ben egy svéd tévéműsorban. Végletes őszintesége és minden filmjében érezhető maximalizmusa mögött az evangélikus lelkész apa hatása is sejthető: az ő vallási és erkölcsi szigora nagyban befolyásolta az istenhitét már 8 éves korában elhagyó rendező művészetét. A világsikert 1950-es évekbeli rendezéseivel érte el: az Egy nyári éj mosolya,
A hetedik pecsét (benne a középkori lovag és a fekete lepelbe öltözött halál kultikussá lett sakkjátszmájával), és A nap vége megkerülhetetlenné tették az európai filmművészetben, csakúgy, mint a Jelenetek egy házasságból. Komor hangulatú filmjei, tépelődő attitűdje és a lélektani konfliktusok mesteri ábrázolása mellett csak kevéssé értékelték műveiben mérsékelten csillogtatott humorát, amelynek egyik megnyilvánulásaként 1960-ban, a svéd Chaplin filmmagazinban Ernest Riffe álnéven gunyoros cikket írt a Bergman-filmek patetikus mondatszerkesztéséről és ürességéről. Bergman még 2003-ban is forgatott (a Saraband című tévéfilmet), és három évvel ezelőttig rendszeresen rendezett színházakban. "A színház olyan, mint egy megértő feleség - míg a film jelenti a nagy kalandot, a pazarló és nagy igényekkel fellépő szeretőt" - vallotta. Oscar-díjat sem a rendezői, sem a forgatókönyv-
írói kategóriában nem kapott, de háromszor is az ő alkotását minősítették a legjobb külföldi filmnek Los Angelesben.
