Milyen messze mehet el egy újság a politizálásban? Ezt a kérdést tette fel egész oldalas vezércikkében Ausztria legtekintélyesebb és legrégibb minőségi napilapja, a Die Presse. A kérdést a lap nem önmarcangolásból fogalmazta meg, hanem a Neue Kronen Zeitung viselkedése okozta döbbenetében. A Krone (magyarul Korona) ugyanis - mindenki csak így becézi a jövőre 50 esztendős, magát függetlennek mondó napilapot - főszereplőjévé vált a szeptember 28-ai választások előtti politikai kampánynak: teljes erőbedobással harcol a szociáldemokrata párt jelöltje, Werner Faymann győzelméért. A politikus kétoldalas interjúlehetőséget is kapott a hárommillió olvasóval büszkélkedő újságtól, s ez médiaszakértők szerint sokkal többet jelent Ausztriában, mint bármely más újság akár tíz oldala.

A Krone különleges szerepet tölt be az osztrák társadalomban, a 14 éven felüli lakosság 42 százaléka veszi naponta a kezébe, így óriási a befolyása. Pedig a külleme avítt, a hangvétele elfogult, gyakran szélsőséges. De a lapot mindmáig szinte eszelős szenvedéllyel irányító és kiadó, 50 százalékban tulajdonos főszerkesztő (ez utóbbi tisztségében látszólag már a fia váltotta), a 87 esztendős Hans Dichand feltalálta a - nevezzük így - Krone-érzést (a lap másik 50 százalékának tulajdonosa a német WAZ médiacsoport, amely többségi tulajdonosa a HVG-nek is). Tudja, hogyan kell arról írni, amit többmilliós olvasótábora olvasni akar, kimondani, amit a többség gondol, úgy, hogy azt az egyszerű ember is értse. Hol harciasan, hol dohogva - ahogyan az osztrák néplélek szereti. A recept része az is, hogy az újságot olvasva úgy érezze a kedves és hűséges olvasó, hogy tartozik valahová.

Dichand rendkívül makacs és eltökélt ember. Nem csupán tisztában van óriási hatalmával, hanem még túl is becsüli azt. Tény, hogy a legmagasabb rangú politikusok keresik a kegyeit, ők előszobáznak nála, és nem fordítva. Hiába adta emlékiratának azt a címet, hogy A hatalom előszobájában, és hiába szellemeskedtek sokan, hogy az elmúlt években, amikor unióbarátból egyre inkább az EU ellenségévé vált, átkerült a hatalom hátsó udvarába. A közvélemény-kutatások ugyanis Dichand szerint az európai integráció növekvő népszerűtlenségét jelzik, ezért saját aláírásával és (Cato) álnéven írt cikkeiben, valamint lojalitásra fogott szerzőgárdája írásaiban állandó pergőtűzben tartja a "gonosz Brüsszelt". Egy éve pedig különleges ajánlatot tett Ursula Plassnik osztrák külügyminiszternek: választási győzelmet garantált a Néppárt egyre fontosabb szereplőjének, ha hajlandó követni az ő EU-ellenes irányvonalát. De kosarat kapott.

Ami az immár a nemzetközi és európai ügyeket (ez a külügy új elnevezése) irányító miniszternél süket fülekre talált, az egy évvel később Faymann-nál célba ért. A hónap végén sorra kerülő választásokba torkolló politikai felfordulás azzal kezdődött, hogy Faymann és - a ma még formálisan hivatalában lévő - Alfred Gusenbauer kancellár júniusban fordulatot hirdetett a szociáldemokraták uniós politikájában, a lisszaboni szerződés és minden vitás kérdés népszavazásos rendezését ígérve. Az irányváltást a Krone főszerkesztőjének címzett nyílt levélben hirdették meg.

"Hans papa" (így becézi a népnyelv Dichandot) lesz a kancellár? - kérdezik rémüldözve a politológusok. Szabad-e ekkora befolyást engedni egy újságnak? - firtatják nyugtalankodva a demokráciavédők. Nem a Kronéval van baj, szögezik le az okosok, hanem a politikusokkal és az olvasókkal, akik részesei a nagy manipulációnak. A közvélemény-kutatások mindenesetre Faymann látványos előretörését mutatják.

FÖLDVÁRI ZSUZSA / BÉCS