Lassú javulás
HVGNoha a Transparency International (TI) "korrupciómérő" (CPI) listájának első harmadában szereplő...
HVG |
Az általános tendencia ugyanakkor javulást mutat. Legalábbis erre utal, hogy az első CPI megjelenése óta eltelt 12 év alatt Magyarország mutatója összességében több mint egy ponttal emelkedett (lásd ábránkat), ami már lényeges változásnak tekinthető.
Az indexből nem tudható meg, hogy a különböző felmérésekben megkérdezettek mely területeken éreznek javulást, illetve romlást a korrupciós helyzetben. Ez a TI egy másik elemzéséből, a kenőpénz-fizetési szokásokat, tapasztalatokat konkrétabban vizsgáló, úgynevezett globális korrupciós barométerből derülne ki - mondta Bátory Ágnes, hozzátéve: ebben az összesítésben Magyarország egyelőre nem szerepel, a TI Magyarország azonban reméli, hogy a jövőben mód nyílik rá, hogy felkerüljön erre a listára is.