Egyvalaki a fogójánál megragadja és elcsúsztatja a kerek vasalóra emlékeztető követ, amely előtt ketten lázasan söprik a jeget, hogy az alkalmatosságot - irányát és sebességét befolyásolva - minél közelebb juttassák a koncentrikus körök közepén található célponthoz. Felületes szemlélő számára ennyiből áll a televíziós sportcsatornákon az utóbbi időben mind gyakrabban látható sportág, a több évszázada űzött curling, amely már az első téli olimpia programjában is szerepelt, ám csak 1998 óta lehet vele újra olimpiai érmet szerezni.

A curling eredetmeséje szerint először a télvíz idején több szabadidővel rendelkező vadászok próbálkoztak azzal, hogy a tavak és folyók jegén pihenő lustább madarakat feléjük csúsztatott nagyobb kövekkel találják el. A legendák homályába vesző ügyességi próbát a 16. század elején alakították sporttá a skótok, de hasonló, jégen csúsztatott kővel folytatott játék az idősebb Pieter Brueghel két festményén is megjelenik, bizonyítva, hogy a foglalatosság ismert volt a Németalföldön is. Az első, tömzsi és lapos kövek a skóciai Stirlingből maradtak fönn, még az 1511-es évszámot is beléjük vésték. Az eleinte a folyómedrekből kiemelt alkalmas kövekre a 17. század elejétől bütyköltek fogantyúkat, az 1800-as évek közepétől pedig a kőkorongot gömbölydedre csiszolták. Pontos "szabványát" a 20. században rögzítették: gránitból van, átlagosan 40 és legfeljebb 44 fontot (19,9 kilogramm) nyom, az átmérője maximum 36 inch (91,4 centiméter), a magassága pedig minimum 4,5 inch (11,4 cm).

A mértékegységek mellett a szabályok is a skótoktól származnak - sőt a curlingkő akkor igazi, ha a skót partokhoz közeli Ailsa Craig szigetének gránitjából csiszolták -, és 1838-ban Edinburgh-ben alakult a sportág első egyesülete, amely öt évvel később, Viktória királynő engedélyével fölvette a Royal Caledonian Curling Club nevet. A sportág a nemzetközi szövetség székhelyének is otthont adó Skócia mellett elsősorban a hidegebb éghajlatú északi országokban honosodott meg - Magyarországon is van szövetsége, az országos bajnokságot pedig a torinói olimpiával egy időben rendezik a kamaraerdei curlingcsarnokban -, és különösen népszerű Kanadában, annak is főleg a nyugati államaiban.

Két, egyenként négyfős csapat közti viadal a curling , amelyben a hosszú téglalap alakú, legalább 4,3 méter széles pályán fejenként két követ csúsztatnak a célpont felé; minden, a célhoz az ellenfél köveinél közelebb megálló saját kő pontot ér. A győztes a tíz menet során több pontot szerző csapat. Világbajnokságokat férfiak számára 1959, nőknek 1979 óta rendeznek, a sportág pedig a hivatalos programon kívüli bemutató eseményként 1932-ben, 1936-ban, 1964-ben, 1988-ban és 1992-ben is szerepelt a téli olimpián. Ugyanígy próbálkozott az olimpiai szereplés kivívásával - sikertelenül - 1936-ban és 1964-ben a curling rokonának tartott, Németország mellett Ausztriában és Svájcban népszerű eisschiessen.

Szintén régen, de nem sportként kezdődött a biatlon (sílövészet) karrierje. Már a neolitikumból fönnmaradtak barlangfestmények, amelyeken az ősemberek egy fatalpszerűségen csúszva vadásznak íjakkal és nyilakkal, az észak-európai katonák pedig már hivatásszerűen kapcsolták össze a sílécet és a fegyvert; az 1700 és 1721 közötti nagy északi háborúban is szerepet kaptak az ilyen alakulatok. A sportág csak 1949-ben vetkőzte le a militáns hagyományokat, amikor Svédország javaslatára lehetővé tették, hogy ne csak katonák, hanem civilek is induljanak a versenyeken. A korábban katonai síőrjáratnak nevezett sportág - amely így szerepelt bemutató eseményként az első téli olimpián - ekkor kapta a biatlon nevet.

Az első vetélkedésre 1767-ben két norvég határőregység között került sor, majd 1912-ben az ország hadserege, hat évvel később pedig a királyi gárda rendezett versenyt. A biatlonosok szervezete 1960-ban a Nemzetközi Öttusaszövetségbe tagozódott be, és 1993-ban vált önállóvá. A sportág 1960-ban került az olimpia hivatalos programjába, először csak egyetlen férfiviadal volt, 1992-ben kapcsolódtak be a nők; 2002-ig négy-négy versenyszámot tartottak, Torinóban pedig ezeken felül egy-egy tömegrajtos futamot is indítanak. A sífutás közben cipelt puska 22-es kaliberű, ezzel kell a kijelölt pontokon felváltva állva és fekve lövéseket leadni, a céltévesztést versenyszámtól függően időhátránnyal vagy büntetőkörrel szankcionálják.

A skeleton a sportban a szánkó idősebb, ám mostohán kezelt testvére, és a neve onnan származik, hogy a fémből készült alkalmatosság csontvázszerűen egyszerű. A sportág St. Moritzban született, ahol 1884-ben alakították ki a - szánkóval ellentétben - hason, fejjel előre csúszó merész versenyzők számára az 1213 méteres, Crestának nevezett pályát. Nem véletlen, hogy a skeleton - amelynek eszköze 1892 óta acélból van - 1928-ban és 1948-ban szerepelt az olimpián, mert azt a svájci síparadicsomban rendezték, ahol sokan hódoltak a sportnak, és ahol az egyetlen versenypálya is volt. A feledésből a modern - mesterséges - bob- és szánkópályák megjelenése hozta vissza a sportágat az 1970-es években. Nemzetközi versenyek indultak, 1987-ben világbajnokságot rendeztek, és 2002-ben Salt Lake Cityben már érmekért versenyezhettek a férfi és a női skeletonosok.