1924-ben Chamonix-ban a jégkorong őshazájának számító Kanada mind az öt meccsét megnyerte, 110:3-as gólkülönbséggel zárt, és Svájcot máig olimpiai rekordnak minősülő 33:0 arányban múlta fölül. A norvég születésű amerikai Anders Haugen síugrásban a negyedik helyen végzett, ám 1974-ben kiderült, hogy elszámolták az eredményét, és 83 évesen megkapta a bronzérmet.

1928-ban St. Moritzban Per Erik Hedlund svéd sífutó - csapattársaitól eltérően fehér ruhában és piros sapkában - az 50 kilométeres távon 13 percnél is többet vert rá a második helyezettre. A téli játékok történetének legnagyobb időkülönbségű győzelme előtt honfitársai azzal tisztelegtek, hogy sífutásban 48 éven keresztül Hedlundhoz hasonlóan öltöztek az olimpiákon.

1932-ben Lake Placidben Edward Eagan denveri ügyvéd a négyes bob tagjaként első lett, és mivel 1920-ban Antwerpenben ökölvívásban (félnehézsúlyban) is diadalmaskodott, ő az egyetlen sportoló, aki a nyári és a téli olimpián is szerzett aranyérmet. A négyesben társa, Jay O'Brien pedig nyolc nap híján 48 évesen a téli olimpiák legidősebb győztese.

1936-ban Garmisch-Partenkirchenben az osztrákok és a svájciak bojkottálták az először megrendezett alpesi síversenyeket, mert azokon nem engedték indulni a profinak minősített síoktatókat.

1948-ban St. Moritzban az északi összetett síversenyen addig minden egyes érmet megnyerő norvégok legjobbja csak a hatodik helyen végzett, a dobogó tetejére a finn Heikki Hasu állhatott fel.

1952-ben Oslóban első alkalommal gyújtottak olimpiai lángot téli játékokon, a megtiszteltetés Fridtjof Nansen sarkkutató unokájának jutott.

1956-ban Cortina d'Ampezzóban az osztrák Toni Sailer először nyerte meg mindhárom alpesi lesiklószámot, nemzeti hőssé vált, több mint félszáz filmben játszott, 1958-ban pedig az Ausztria ezeréves történetében az országért a legtöbbet tett személyiségek listájának ötödik helyére szavazták be, közvetlenül Wolfgang Amadeus Mozart mögé.

1960-ban Squaw Valleyben a nyitó- és záróünnepséget rendező bizottság elnöke Walt Disney volt, az amerikai CBS tévétársaság - megvizsgálandó, hogy az egyik síelő tévesztett-e kaput a műlesiklásban - pedig először alkalmazta a lassított visszajátszást, ami azóta a sportközvetítések elengedhetetlen része lett.

1964-ben Innsbruckban az olasz Eugenio Monti egy csapszeggel kisegítette a kettes bobban riválisuknak számító brit duót, akik így megnyerték az aranyérmet. Az olaszok a harmadikok lettek, Monti pedig elsőként kapta meg a Nemzetközi Olimpiai Bizottságtól (NOB) a Pierre de Coubertinről elnevezett sportszerűségi érmet, majd négy évvel később kettes és négyes bobban is aranyat nyert.

1968-ban Grenoble-ban az osztrák Karl Schranzot a műlesiklás során megzavarta egy, a pályára befutó, újra indulhatott, a legjobb időt érte el, később mégis kizárták a versenyből, és az aranyérmet a Sailerhez hasonlóan mindhárom alpesi számban diadalmaskodó hazai kedvenc, Jean-Claude Killy kapta.

1972-ben Szapporóban Avery Brundage NOB-elnök profinak minősítette és nem engedte indulni Schranzot, mert a sportoló sífelszerelésekhez adta a nevét. A holland Adrianus "Ard" Schenk három aranyat nyert gyorskorcsolyában, és hálás honfitársai virágot neveztek el róla, a Crocus chrysanthus Ard Schenket.

1976-ban Innsbruckban az osztrák asztronautaként is emlegetett Franz Klammer az egész ország óhaját teljesítve nemes bosszút állt Schranzért, és nyaktörő iramban megnyerte a lesiklást, legyőzve a címvédő svájci Bernhard Russit.

1980-ban Lake Placidben az egyetemistákból toborzott amerikai jégkorongcsapat az elődöntőben legyőzte a félelmetes szovjeteket (majd az aranyért a finneket is). A diadalt egy szavazáson a 20. század legnagyobb sportsikerének minősítették az Egyesült Államokban, és nemrég játékfilm is készült róla. A szintén amerikai Eric Heiden gyorskorcsolyában mind az öt aranyat begyűjtötte, majd kerékpározó lett, és egyszer indult a Tour de France-on is.

1984-ben Szarajevóban jégtáncban a brit Jayne Torvill-Christopher Dean-páros a Ravel Bolerójának zenéjére előadott kűr művészi hatására minden pontozótól a maximális 6 pontot kapta, és a szovjet hegemóniát megszakítva aranyérmes lett. A női műkorcsolya sztárjának, a keletnémet Katarina Wittnek a győzelme után 35 ezer szerelmes levelet küldtek a világ minden tájáról.

1988-ban Calgaryban a keletnémet Christa Rothenburger-Luding aranyérmet nyert az ezerméteres gyorskorcsolyában, majd nyáron Szöulban ezüstöt az ezerméteres kerékpáros sprintben; ő az egyetlen sportoló, aki ugyanabban az évben téli és nyári játékokon is érmet szerzett.

1992-ben Albertville-ben az olasz Alberto Tomba elsőként tudta megvédeni egy alpesi szám, az óriás-műlesiklás címét, míg a 30 kilométeres sífutásban győztes Stefania Belmondónak szülőfaluja lakosságának fele, 80 ember a helyszínen szurkolt.

1994-ben Lillehammerben a háború pusztította Szarajevóra emlékeztek, miközben Bosznia-Hercegovina négyes bobcsapatában két bosnyák, valamint egy-egy szerb és horvát nemzetiségű sportoló indult.

1998-ban Naganóban bemutatkozott a hódeszka. A sportág kanadai győztese, Ross Rebagliati szervezetében marihuána nyomát találták; aranyérmét először elvették, majd visszaadták, mert a fű nem szerepelt a tiltott doppingszerek listáján. Tara Lipinski amerikai műkorcsolyázónő alig 15 évesen a téli olimpia történetének legfiatalabb egyéni győztese lett, ezt a címet korábban az ugyanebben a sportágban legendának számító norvég Sonja Henie birtokolta.

2002-ben Salt Lake Cityben a horvát Janica Kostelic az addigi legsikeresebb női alpesi sízőként három arany- és egy ezüstérmet szerzett, Kanada pedig jégkorongban 50 év után diadalmaskodott. Steven Bradbury ausztrál gyorskorcsolyázó az olimpiák történetének talán legszerencsésebb győztese lett: az ezerméteres táv elődöntőjéből csak úgy jutott tovább, hogy előtte ketten elestek, és egyvalakit kizártak, míg a döntőben úgy lett utolsóból első, hogy a négy másik versenyző bukott.