2006. január. 04. 00:00 Utolsó frissítés: 2006. január. 04. 17:06 Trend

Hiller: "Azért dolgozom, hogy megalakuljon a második Gyurcsány-kormány"

"Az MSZP fej fej mellett halad a legnagyobb ellenzéki párttal folyatott versenyben, és jó esélye van arra, hogy...

"Az MSZP fej fej mellett halad a legnagyobb ellenzéki párttal folyatott versenyben, és jó esélye van arra, hogy megnyerje a 2006-os választásokat" - bizakodik Hiller István. Az MSZP elnöke úgy látja, pártja "politikailag összezárt, világossá tette értékeit, és ebből előnyt kovácsolt". Hiller azt szeretné, ha listán ők kapnák a legtöbb szavazatot, és az egyéni választókerületekben is több mandátumot nyernének, mint 2002-ben. Hogy bejönnek-e a számításai, az szerinte akár az első fordulóban is kiderülhet, hiszen arra számít, hogy ezen minden eddiginél több helyen születik majd végeredmény. A kampányban "nagy meglepetésekkel nem, kiszámíthatósággal és biztonságteremtéssel fogunk szolgálni" - mondta az MSZP elnöke. Hiller nem szeretné, ha kétpárti lenne a parlament, szerinte ugyanis Magyarország politikai gondolkodása színesebb, mint amit a két nagy párt megtestesít. Ugyanakkor ennek ellentmondó tendenciákat is lát. "2006 első negyede nem alkalmas a nagy reformok megalkotására, de arra igen, hogy világosan kiderüljön: ki mit ajánl és ki mit tesz. Az államigazgatási és az egészségügyi reformoknak viszont a választások után kell igazi lendületet venniük." Hiller elégedett a gazdasági mutatókkal, szerinte e tekintetben komolyabb változásokra nincs is szükség. Vitázni mindazonáltal erről is hajlandó, s reméli, hogy a kampány lényegi kérdésekről szól majd. "Ugyanakkor nem vagyok naiv - teszi hozzá -, és nem hiszem, hogy ez így is lesz." Számára nem kétséges, hogy az egészségügy helyzete központi szerepet kap majd a kampányban. "Azért dolgozom, hogy valamikor a tavasszal megalakuljon a második Gyurcsány-kormány." Az önkormányzati választások és a legfőbb ügyész megválasztása mellett a jövő év legfontosabb eseményei közé sorolja a németországi focivébét. "Ez legalább olyan érzelmi hullámokat kavar majd itthon - prognosztizálja -, mint a választások." Bár őt is érdeklik a meccsek, mégis annak örülne, ha minél kevesebb időt tudna a képernyő előtt tölteni, "ez ugyanis azt jelentené, hogy kormányprogramot írunk".

Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 07. 14:32

„Azt mondta, el kellene mennem Indiába” – Orbán ájurvédikus gyógyító ismerőse Keralába közvetít ki magyar betegeket

Orbán Viktor egy indiai származású, Magyarországon élő ájurvédikus gyógyító oldalán tűnt fel az indiai Kerala államban, akiről azt mondja, ismeri, de azt már nem árulja el, honnan. Orbán azt is mondta: nem egészségügyi kezelés miatt utazott ki. Nem messze onnan, ahol a miniszterelnök nyaral, van egy ájurvédikus klinika, ahova az indiai ismerőse Magyarországról közvetít betegeket kezelésre. Felhívtuk a klinikát, és beszéltünk valakivel, akit a gyógyító oda közvetített volna kezelésre.