2005. december. 21. 00:00 Utolsó frissítés: 2005. december. 21. 18:55 Trend

Ügynökbotrány

FEBRUÁR 26.

Bizonytalan eredetű magyar ügynöklista került fel az internetre egy amerikai szerveren keresztül. Ebben az időben folyt a soros ügynöktörvény-tervezet parlamenti vitája, s számos lista és történet keringett a médiában. Eközben többen - például Bácskai Tamás közgazdászprofesszor és az egykori ellenzéki Fényi Tibor - elismerték ügynökmúltjukat. Az is kiderült a listák nyomán, hogy az egykori belső elhárítás, a III/III-as tisztjei ma is magas rangban szolgálnak, egyebek között a kormány nemzetbiztonsági kabinetjében. A törvényjavaslat kidolgozását Gyurcsány Ferenc miniszterelnök kezdeményezte, aki, úgy tűnt, a lehető legteljesebb nyilvánosságot akarta az egykori állambiztonsági szolgálatok tevékenységének. Végül semmit sem sikerült elérnie, a törvényt elfogadta ugyan a parlament, ám miután Mádl Ferenc köztársasági elnök alkotmányossági problémák miatt az Alkotmánybírósághoz fordult, az megsemmisítette a jogszabály több passzusát. Azóta a parlament meg sem próbálta újra napirendre venni a tervezetet és orvosolni az alkotmányossági hibákat.

hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.