HVG: A könyv és a nyomtatott szó jövőjén töprengő blogjának mottójában egy új terminust vezet be. Mi indokolja a könyvinformatika szó használatát?

G. Z.: Mára eljutottunk oda, hogy az írott szöveg kiemelkedik a kötött közegből, a papíralapból, és átlép elektronikusba. Az utóbbi évszázadok meghatározó tudásfokozó eszköze, a könyv találkozik a 21. századi fő tudásfokozóval, a számítógéppel. Ha az ember visszanéz, rájön, hogy a könyv egész története leírható többé-kevésbé informatikai terminológiával. Az ókorban tekercseket használtak, amivel csak néhány sorhoz lehetett egyszerre hozzáférni. Ezt váltotta föl, nagyjából a 2–3. századtól, a papirusz helyett pergamenre írt kódex, ami már megelőlegezte a nyomtatással általánossá váló mai könyvformát. Ezzel megoldódott a gyors hozzáférés, hiszen az 5. meg az 50. oldalra ugyanolyan gyorsan lehet odalapozni, és lehetővé vált a tartalomjegyzék, a tárgymutató és néhány hasonló, kereséskönnyítő megoldás bevezetése. Ha „könyvinformatikaliag” nézzük, ezzel el is indultunk a Google felé vezető pályán.

HVG: A könyv az értelmező szótár szerint összefűzött, fedőkkel határolt, nyomtatott mű. Az e-könyv e kritériumok egyikének se felel meg, az elektronikus könyvolvasókkal meg is szűnik a szöveg közvetlen kapcsolata a fizikai hordozóval.

G. Z.: A könyvnek nincs egységes definíciója, ám az biztos, hogy az e-olvasó föllazítja az eddigi határokat, és ez okozhat még fejtörést. A tudományos hivatkozások például ma a mű adott oldalára vonatkoznak. Az e-olvasók azonban szabadon áttördelik a szövegeket, tehát valamilyen más módszert kell kitalálni. A könyvnyomtatás elterjedése olyan tartalmak megjelenését is hozta, amelyeket már nem lehetett fölolvasni: ilyen a táblázat vagy a már említett tartalomjegyzék. Most, amikor a könyv ismét közeget vált, föltehetőleg az fog történni, hogy hihetetlen mértékben multimédiásodnak a szövegek, és olyanok lesznek, mint a Harry Potter-regényekben szereplő könyvek és újságok, csak itt nem a mágia mozgatja a képeket. Egy neologizmussal élve: transzmédiássá válnak.

HVG: Maradnak azért a jövőben mozgóképek és hiperlinkek nélküli szövegek?

G. Z.: Szerintem legfeljebb kivételként. Edward Albee amerikai drámaíró fogalmazott úgy, hogy „azért írok, hogy megtudjam, min is gondolkodom”. Az írás a gondolkodás sajátos, mással nem helyettesíthető formája, ahhoz viszont, hogy jól szórakozzunk, nincs szükségünk szövegre. Az olvasás elittevékenység lesz, mint ma a magasabb matematika.

HVG: Milyen társadalmi változásokra számíthatunk a várt multimédiásodás eredményeként?

G. Z.: Ha a szövegekhez minduntalan videók kapcsolódnak majd, az súlyos problémákat okozhat. Mindenekelőtt, hogy olyan absztrakt fogalmakat, mint mondjuk a szabadság, nem nagyon lehet vizuálisan megjeleníteni. Ahogy írás nélkül nem létezik történelem, és az írás nélküli népek hajlamosak összekeverni a múltat meg a jelent, most a fogalmak világában állhat elő hasonló zavar. Egy brit agykutató, Susan Greenfield egyenesen azt állítja, hogy a könyvolvasás hozta létre a modern értelemben vett személyiséget. Ha az ő forgatókönyve valósul meg, úgy egész egyszerűen kétséges, mi lesz a nyugati értelemben vett gondolkodás jövője.

HVG: Volt már efféle fordulat a könyv történetében?

G. Z.: A könyv története tele van váratlan fordulatokkal. Szent Ágoston például igencsak csodálkozott Szent Ambruson, aki magában olvasott. Azt gondolta, eltitkol valamit. Csak a 10. századtól vált ugyanis általánossá a néma olvasás. Ami viszont többek között az eretnekségek elterjedését is lehetővé tette, hiszen innentől kezdve nem hirdettük fennhangon, hogy éppen milyen szöveg van a kezünkben. Az e-bookokkal valami hasonló játszódik le éppen. A Cover Spy nevű „mozgalom” tagjai például azzal szórakoznak, hogy megnézik, ki mit olvas a buszon, és megfigyeléseiket fölteszik a netre. Magyarországon a „mitolvas-blog” teszi ugyanezt. Amíg van a könyvnek borítója, ez könnyen megoldható, de az e-olvasódon már senki nem látja, mit olvasol. Ami mellesleg azt hozta, amire senki nem számított, hogy megugrott a romantikus és a pornótörténetek eladása.

HVG: Az e-könyv alaposan felpörgeti a könyvkiadást, nem? Végül is most már bárkiből lehet majd író.

G. Z.: A közhiedelemmel ellentétben szerintem nem nagyon fog kinyílni a profi könyvek piaca. Most persze mindenki arra számít, hogy ha nem kell a kéziratot egy könyvkiadón keresztülnyomni, akkor majd bárki lehet szerző. A Barnes and Noble amerikai könyvesboltlánc éppen a minap jelentett be egy erre szolgáló technológiát. No de a jövő minden bizonnyal a nem simán szöveges tartalmaké, és ahogy a YouTube sem helyettesíti a professzionális filmkészítést, az otthoni pc-n összetákolt tartalom sem lesz versenyképes alternatívája a profi cégekének.

HVG: És mi lehet a kulturális emlékezet, a könyvtárak szerepe az e-könyvek korában? Lehet, hogy elektronikus formában megvalósítható az ókori alexandriai könyvtár terve, és összegyűjthetővé válik korunk összes tudása?

G. Z.: Már most gondot jelent, hogy a tartalomtermelés sokkal gyorsabb, mint a tárhelykapacitás növekedése, persze nem elsősorban a szöveges tartalom bővülése miatt. Vagyis bizonyos információkat folyamatosan törölni kell. A jó hír viszont az, hogy ha egy szöveg felkerül a netre, akkor gyakorlatilag a végtelenségig fönn tud maradni, mert mindig lesz valaki, aki éppen le vagy föl fogja másolni. Ellentétben a papíralapú könyvekkel: a statisztikák szerint egy 1930-ban kiadott művet ma 99 százalékos eséllyel nem lehet megszerezni, mert nem maradt fenn belőle egyetlen példány sem.

HVG: Vannak, akik épp attól félnek, hogy bizonyos információk egyszerűen kitörölhetetlenek: álhírek megszüntethetetlenül keringenek a neten.

G. Z.: Igen, ez valóban probléma, és nem csak az álhírekkel. Kérdés, hogy mi lesz a magánélettel. A Facebook adatkezelése azt mutatja, hogy szerintük a privacy fogalma a hálózati korszak előtt alakult ki, és most ideje váltani. Ezzel sokan nem értenek egyet – én sem –, és még az is elképzelhető, hogy az a felzúdulás, amit a Facebook kivált, éppenséggel az öntudatosabb viselkedés felé fog hatni. Az emberek talán oda fognak figyelni rá, milyen adatok érhetőek el róluk a neten. Vagy éppen milyen hozzászólásaik, amikhez bárki hozzáférhet, és lementheti, hogy húsz év múlva az orra alá lehessen dörgölni, miket gondolt valaha.

HVG: Hogyan menekülhetnek meg a könyvkiadók a digitalizációval szükségszerűen együtt járó kalózkodástól?

G. Z.: Modern könyvkiadás egyesek szerint az lenne, ha egy mű papíron és elektronikusan párhuzamosan jelenne meg, egy ideig lehetővé téve az ingyenes letöltést is. Nem csak én veszek úgy könyvet, hogy a kiadó egy napig ingyen biztosítja a hozzáférést elektronikus formában, és azután megrendelem, akár fejezetenként. A könyvkalózkodás nem szükségszerű. Ezt ma Jonathan Zittrain amerikai professzor szerint kétféle rugalmasság teszi lehetővé. Az, hogy a hálózat meglehetősen szabadon alakítható, bővíthető, és az, hogy a számítógépek rugalmasan programozhatók. Eredetileg mindkettő a tudósoknak készült, tehát minek is korlátozták volna? De ha az olyan „számítógépek” válnak elterjedtté, mint amilyen az iPad, amin már csak ikonokra bökünk az ujjunkkal, az ilyen zárt architektúrák igencsak meg fogják nehezíteni a dolgot. A felhasználó nem lesz képes kénye-kedve szerint eljárni. A tartalomszolgáltató annál inkább. Például megszabja, ki mit másolhat, nyomtathat az e-bookjából. Régen, ha megvettél egy könyvet, akkor jogod-lehetőséged volt bármit kimásolni belőle. Most nem, mert a kiadó ezt is ellenőrzi.

HVG: Már-már orwelli ez a figyelem.

G. Z.: Pontosan. Olyannyira, hogy amikor például tavaly az Amazon rájött, hogy éppen Orwell 1984-ét megfelelő jogok nélkül árulta, a pénzt visszautalva egyszerűen visszavonta a szöveget azoktól, akik azt tőle letöltötték. A lehetőségnek persze előnyei is lehetnek: ha az eladott szövegben valami ostoba sajtóhiba van, azt egy gombnyomással ki tudják javítani. Vagy frissíthetik a benne foglalt adatokat a legújabb kutatások tükrében.

SERF ANDRÁS

Galántai Zoltán

A rendszerváltás évében, 1989-ben végzett a budapesti bölcsészkaron magyar, történelem és tudománytörténet szakon. Tanítani akadémiai ösztöndíjasként, a Műegyetem filozófia tanszékének tanársegédjeként kezdett, amit 2003 óta a Távoli Jövő Kutatócsoport alapító vezetőjeként már mint docens folytat. A 46 éves tanár az oktatás mellett tudomány-népszerűsítő is: az ezredfordulón a Delta tévéműsor főszerkesztője volt, majd a Stop! internetes portált, legutóbb pedig a Civil Rádió tudományos műhelyét vezette. Tucatnyi szépírói (főként sci-fi) és tudományos műből álló írói munkásságát 1996-ban Móricz-, három évvel később pedig Bolyai-ösztöndíjjal is támogatták.