HVG: Afganisztáni békefenntartó missziót, illetve feletteseit bíráló nyílt levele után a honvédelmi miniszter vizsgálatot indított megállapításai ügyében, s közölte: minden a legnagyobb rendben volt, a magyar katonák megfelelő felkészültséggel és felszereltséggel indultak útnak. Tartja magát megállapításaihoz?

F. R.: Hogyne. Még mielőtt századunk kiutazott volna, egy vezérkari csoport

© Marton Szilvia

felmérte a tábor felszereltségét, s jelentette, hogy a magyar egység biztonsága nem fogja elérni a közelben állomásozó norvégét vagy a belgáét. Alegységünk parancsnoka, Sánta Gábor százados is konstatálta, hogy hiányzott a gépkocsikat aknára futás esetén a repeszek ellen védő kevlárhuzat. Márpedig ha valami hiányzik a külföldi misszióban, a századparancsnoknak hülyeségekkel - naptejügyekkel vagy a fagyálló ablakmosók hiányával - kell foglalkoznia ahelyett, hogy a műveletre koncentrálhatna. Hiába vállalta a kormány, hogy két héten belül kiküldi ezt a századot, amelyik a NATO gyorsreagálású - vagyis elvileg öt nap alatt a világ bármely helyszínén fölállni képes - erőinek tagja volt, ennyi időn belül még géppuskaállványokat sem volt lehetőség beszerezni. Talán a sietség miatt felejtették el az illetékesek, hogy alakulatunk 132 fős volt, miközben a miniszter az Országgyűlésnek csak 125 katonáról adott tájékoztatást, súlyosan csorbítva a civil kontrollt. Az általam szóvá tett, a levélben megfogalmazottakon túli hiányosságokat a vezérkari főnök kérésére a katonai ügyészség is vizsgálja.

Tatán katonai középiskolában érettségizett, ahonnan egyenes volt az útja a Bolyai János Katonai Műszaki Főiskola híradó szakára, 1995-ben avatták tisztté. Ercsiben kezdett szolgálni, miközben a közgáz nemzetközi kapcsolatok szakán is tanult. Alakulata megszűnése után összekötőtiszt, a magyar-amerikai katonai munkacsoport tagja lett, ahonnan a Honvédelmi Minisztériumba, a NATO-integrációs titkárságra került. Az Egyesült Államokban végzett posztgraduális bizton-ságpolitikai tanulmányokat. Hazatérve a vezérkari irodán dolgozott, 2003 nyarán a Civil-katonai Együttműködési Köz-pontba került, majd 2004 júliusától hét hónapot szolgált Afganisztánban. Április 1-jén szerelt le.

HVG: Akik arra vállalkoznak, hogy egy ilyen zűrös országban teljesítsenek szolgálatot, nyilván tudják, milyen veszélyekkel kell számolniuk. Éppen ezért kaptak kiemelt fizetést.

F. R.: Sok mindent tudtunk, azt is, hogy három hétre jöhetünk szabadságra. Kiutazásunk után jött a hír, hogy csak tíz nap pihenőnk lesz, amibe beleszámít az utazás is. Nincs olyan magyar szállítógép, amely elrepülhetne Afganisztánba, a németekre vagyunk utalva. Az utolsó váltás fáradtabban érkezett vissza Kabulba, mint ahogy hazaindult. Ha a katonai vezetés azt szeretné, hogy jól működő, hivatástudattal dolgozó hadserege legyen az országnak, akkor meg kellene hallgatnia néha a katonák véleményét is. Miután Afganisztánban az ellenőrző elöljárónak elmondtuk a bajokat, annyit fűzött a dologhoz, hogy "porosak az autók", ami egy sivatagban, ugye, nem túl meglepő dolog, illetve hogy "nem kell itt lenni annak, aki nem akar".

HVG: A jogszabályok szerint katonaként a szolgálati rendet sértő nyilatkozatot nem tehet, a sajtónyilvánosság igénybevételével magánvéleményt nem nyilváníthat, a függelemsértés lefokozáshoz vagy elbocsátáshoz is vezethet. Ön mégis az interneten, vagyis a nagyvilág előtt bírálta feletteseit. Minek köszönheti, hogy nem került hadbíróság elé?

F. R.: Valóban súlyos fegyelemsértést követtem el, bíráltam elöljáróim döntéseit. De ezt a fórumot a Honvédelmi Minisztérium (HM) honlapján nekünk, katonáknak hozták létre, s találhatott rajta az enyémnél sokkal durvább hangvételű, nyilván nem véletlenül névtelen írásokat. Tulajdonképpen nem könnyű eldönteni, hogy a szabályzatot sértő nyilatkozatot tettem, vagy csak őszintén véleményt nyilvánítottam az egyébként külön e célra létrehozott fórumon. Talán éppen e dilemma miatt nem állítottak katonai bíróság elé.

HVG: Ön az afganisztáni magyar járőrök felszerelését kifogásolta, holott egészen más feladatokat látott el. Minden lében kanál?

F. R.: A civil-katonai együttműködési egység tisztjeként a helyi lakossággal kellett kapcsolatot tartanom, hogy úgymond szeressék katonáinkat a műveleti területen. A helyiektől lehet megtudni, kik hol rejtegetnek fegyvereket, robbanószereket, hol működnek embercsempészek. Így persze nem volt szerencsés, hogy egyenruhánkról hiányzott az a jelzés, amely megkülönböztetett volna a nem nagy népszerűségnek örvendő amerikaiaktól. A Lalander nevű, 50 kilométer hosszú völgyet 2 ezer méteres hegyek övezik, s mindössze egyetlen, nehezen járható út vezet át rajta. Az előttünk ott szolgáló kanadai járőröknek a helyiek elmesélték: a terroristák a sziklák mögül figyelik a járőrök mozgását, s ha elhaladtak, aknákat telepítettek, hogy a visszaúton fölrobbantsák őket. A kanadaiaknak sok pénzük volt rá, hogy megnyerjék a lakosokat, még kórházat is építettek nekik. Én 2 ezer dollárt kértem arra, hogy a "jó viszonyt" szinten tarthassam. Nem kaptam.

HVG: A honvédelmi bizottság is rendkívüli ülésen vitatta meg a levelében foglaltakat. Meghallgatása után önt többen is látták, amint a folyosón bizalmasan beszélgetett Juhász Ferenc honvédelmi miniszterrel. Elárulja, miről?

F. R.: Odaállított a falhoz, és azt mondta: ugye tudja, hogy ezt a levelet nem nekem kellett volna írnia? Vagyis úgy tűnt, azért neheztel, mert nem a vezérkar volt a levél címzettje. Bíztam benne, hogy utánajár a levélben megfogalmazott állításoknak, de a jelek szerint nem teszi. Senkit nem vonnak felelősségre. Katonaberkekben nem változik a helyzet: folytatódik a leépülés, marad a morális válság. Amíg sokaknak azért kellett hazatérniük NATO-törzstiszti beosztásukból, mert nem vagy csak botrányosan rosszul beszéltek idegen nyelveket, amíg mondjuk kohómérnöki diplomával is lehet valaki tiszt, a jól képzett tisztek elhagyják a sereget. Kollégám, akivel együtt végeztem az USA-ban a haditengerészet posztgraduális képzésén Montereyben, ugyancsak leszerelt, pedig a képzése 6 millió forintjába került a magyar adófizetőknek. A HM-et földuzzasztották emberekkel, egy sor feladatot párhuzamos egységek végeznek. Az afganisztáni századnak például két gazdája is van. Felettese egyrészt a Magyar Honvédség szárazföldi parancsnoksága - gyanúm szerint csak azért, mert e parancsnokság dolgozóinak békeidőben és a csapatmegszűnések miatt nincs munkája -, másrészt Isaszegi János mérnök dandártábornok, az Összhaderőnemi Hadműveleti Központ (ma már műveleti főcsoportfőnökség) parancsnoka. Előbbi elvileg a magyarországi csapatok kiképzésért és hadra foghatóságáért felel, az utóbbit pedig a külföldi magyar missziók irányítására hozták létre. De valahogy mindig egymásba akadnak. Mondok egy példát. Amikor megtudtuk, hogy egy héten belül hazautazunk, Sánta százados úgy döntött, Kabulban hagyna öt rajparancsnokot, akik a váltásnak megmutatnak minden bokrot, átereszt, búvóhelyet. Miután az erről szóló javaslatát hazaküldte a szárazföldi parancsnokságra, illetve az Összhaderőnemi Hadműveleti Központba, két válasz is kapott. Székesfehérvárról azt, hogy szó sem lehet a dologról, Budapestről pedig, hogy támogatják a nagyszerű ötletet.

HVG: Április 1-jétől összesen 30 százalékkal csökkent a létszám: négyszáz embert nyugdíjba küldtek a HM-ből, további 260-at pedig elbocsátottak. Ugye erre nem mondja, hogy nincs racionalizálás?

F. R.: Nagyon helyes, ha leépítik a bürokráciát. De miközben 11 tábornok elmegy a honvédségtől, öt ezredesből tábornokot csináltak, három tábornok pedig több csillagot kapott. Szerintem mi vagyunk az egyetlen NATO-tagállam, ahol két helyettese van a vezérkari főnöknek, a szárazföldi parancsnoknak és a hadműveleti csoportfőnöknek is, miközben lassan már nincs is mit irányítaniuk. A csapatokhoz képest túl nagy a vezetés és az ellátással foglalkozók aránya. Mellesleg összesen 2428 embernek kell távoznia az idén, óriási veszteség lesz a jól képzettek kiválása, ilyen gyorsan nem szabadna leépíteni. A pénzek elosztási módján is változtatni kell: néhány éve, amikor a csapatoknál villanyszámlára is alig futotta, a HM azért vett az év végén egy videokonferencia-rendszert, mert maradt pénz, amit el kellett költeni. Ilyen ügyek miatt az évek során csorbult a NATO előtti hitelünk. Hiába nyugtatja meg Juhász Ferenc minisztert, hogy a NATO-fogadásokon megveregetik a vállát, ha a NATO műveleti ellenőrzései során alkalmatlannak minősítenek magyar századokat.

HVG: Mit gondol, miért nem akad más is, aki panaszkodna az állapotokra?

F. R.: Előttem megjelent már egy tábori lelkész levele az iraki visszásságokról. A katonai ügyészségek tele vannak peres eljárásokkal, amelyekben elmaradt bérüket vagy a szabadnapjaikat követelik a miszsziókból hazatért katonák. Keleti György korábbi miniszter, az Országgyűlés honvédelmi bizottságának elnöke azt kérdezte tőlem a levelem miatt összehívott bizottság ülésén: hogyan mertem leírni, hogy morális válságban van a hadsereg? Pedig hozzájárult ehhez, például azzal, hogy olyan MiG-29-es repülőket vásároltatott a seregnek, amelyek NATO-feladatokra alkalmatlanok, mert nincs bennük idegen-barát felismerő rendszer. Ő szerezte be azokat a T-72-es tankokat is, amelyeket most dobálunk ki, mert nincs rá szükségünk.

HVG: Szereti a reménytelen küldetéseket? Miután katonai karrierje zátonyra futott, miért éppen egy túlélésért küzdő kis pártot választott politikai pályafutása ápolgatásához?

F. R.: Egyáltalán nem könnyű állást találni, most azt a pénzt élem föl, amit Afganisztánban kerestem. Valahogy megállok majd a lábamon, de továbbra is ingyen fogok segíteni a honvédséggel kapcsolatos kérdésekben bárkinek, aki ezt kéri. Az MDF-fel most némileg szorosabbra fűztem a viszonyt, az ő katonai szakértőjükkel közösen fogok bejárni a honvédelmi bizottság üléseire is. Azért velük, mert ők hívtak.

PÁLMAI ERIKA