Székházvizsgálat
Soron kívüli számvevőszéki vizsgálatot kezdeményez a Fidesz az MSZP Köztársaság téri székháza és a hozzá kapcsolódó -...
Soron kívüli számvevőszéki vizsgálatot kezdeményez a Fidesz az MSZP Köztársaság téri székháza és a hozzá kapcsolódó - 2006 végéig állami tulajdonú - irodaépület ügyében. Azt sejtik az ellenzéki pártnál, hogy az államot kár érte, amikor a kincstár eladta a pártházzal szomszédos ingatlant az addigi bérlőnek, a Horizont Zrt.-nek. A vételár 540 millió forint volt, s Veres János pénzügyminiszter jóváhagyásával az MSZP-közeli cég - fő tulajdonosai között Szenetes Pálnéval, a párt gazdasági ügyeinek egyik intézőjével - 373 millió forintot fizetett ki, mert a bérlőként végzett beruházásaiból több mint 166 millió forintot beszámítottak az árba. A Fidesz ismeretei szerint a Horizont fél évvel később több százmillió forint haszonnal adott túl az épületen. A párt lépése elsősorban politikai, hiszen az adásvétel régóta ismert (HVG, 2006. december 9.), és az is nyilvánvaló, hogy a pártházat csak a vele műszakilag összefüggő szomszéd épülettel együtt lehet jól eladni (ahogy ez például a kilencvenes években a Fidesz-MDF ingatlanainál, az egykori Tiszti Kaszinónál vagy a volt Erőterv-székháznál is történt). Az eddigi gyakorlat alapján biztosra vehető, hogy az MSZP-t nem marasztalják el a számvevők.