2007. október. 30. 00:00 Utolsó frissítés: 2007. október. 30. 15:55 Hét nap

A Ptk. a gyűlöletbeszédről

Elfogadta az Országgyűlés a polgári törvénykönyvnek azt a módosítását, amely polgári peres eljárást tesz lehetővé az...

Elfogadta az Országgyűlés a polgári törvénykönyvnek azt a módosítását, amely polgári peres eljárást tesz lehetővé az úgynevezett gyűlöletbeszéd ellen. Az eddigi személyiségi jogi gyakorlattal szemben akkor is pert indíthat valaki, ha nem közvetlenül és felismerhetően a személyében érte sérelem, hanem csoportidentitása folytán. A törvény külön is nevesíti, hogy akkor perelhet valaki, ha úgy érzi, őt is érintik a társadalmon belüli kisebbségre vonatkozó szélsőséges megjegyzések - például a faji hovatartozásról, a nemzeti és etnikai kisebbséghez való tartozásról, vallási vagy világnézeti meggyőződésről, nemi irányultságról. A szabaddemokrata képviselők is megszavazták a javaslatot. Az SZDSZ-es Hankó Faragó Miklós és Gusztos Péter módosító indítványát - amellyel meg szerették volna akadályozni, hogy az igényeket ne csak magánszemélyek, hanem társadalmi szervezetek is képviselhessék a bíróság előtt - elutasította a koalíció, a két képviselő maga is tartózkodott a saját indítványáról való szavazáskor.

Itthon HVG 2025. március. 28. 17:30

A gyömrői horrormenhely vezetője még azt is megszabta, ki mentheti meg tőle a szenvedő kutyákat

Korszakhatárnak is nevezhető annak a gyömrői állatmenhelynek az esete, ahová tucatnyi önkormányzattól hordták – közpénzért – a kutyákat, hogy aztán éhesen, szomjasan, betegen tengődjenek vagy éppen simán eltűntessék őket. Az állam itt is a túlterhelt civil szervezetekre tolta a munkát és a felelősséget, miközben rendszerszinten nem tartatják be a jogszabályokat és folyik ki a pénz, ezért is ment olyan jól a sintérbiznisz. Miért nem az állatkínzók szigorúbb büntetése a megoldás? Miért a külföldi szaporítók botrányos eseteit látjuk, miközben magyar szaporítók látják el az európai piacokat? Ha adakozunk és állatmentésre szánjuk az adó 1 százalékot, az jó helyre kerül vagy elviszik a kamu szervezetek és a pénzt tarháló állatmentő-celebek? A Fülke Extra aktuális részében az állatmentés anomáliáit beszéltük át Némedi Edinával, az Állatmentő Szolgálat munkatársával és dr. Kajó Cecília jogásszal.