2007. október. 03. 00:00 Utolsó frissítés: 2007. október. 05. 12:21 Hét nap

Lakitelek MDF nélkül

Szemben az 1997-es tizedik évfordulóval, a mai MDF-ből senki sem kapott meghívót a lakiteleki sátorverés huszadik évfordulóján tartott hétvégi emlékülésre - közölte a HVG.

© MTI
Az egykori találkozót - ahol először fogalmazódott meg nyilvánosan a többpártrendszer szükségessége - az MDF bölcsőjeként is emlegetik. Lezsák Sándor hajdani főszervező azt hangoztatta, hogy ma az MDF nem azonos a Dávid Ibolya vezette párttal, szerinte az igazi MDF a Demokrata Fórumból 2004-ben kizárt, illetve kilépett képviselők által alapított Nemzeti Fórum. Képviselői jelenleg a Fidesz-frakcióban ülnek, így ettől aligha függetlenül a hétvégi rendezvény főszónoka Orbán Viktor Fidesz-elnök volt - aki húsz éve nem szerepelt a meghívottak között -, és aktuálpolitikai beszédében maffiamódszerek kormányzati alkalmazásáról beszélt. Csurka István MIÉP-elnök (képünkön jobbról a második) pedig maffiás államcsínyt emlegetett. Pozsgay Imre (jobbra) - aki egykor a Hazafias Népfront főtitkáraként, MSZMP központi bizottsági tagként jelenlétével tulajdonképpen legalizálta a gyűlést - most úgy vélekedett, hogy a baloldaliak párt nélkül maradtak. Meghívottként jelen volt a hétvégi megemlékezésen (húsz éve nem) Szűrös Mátyás (balra) is, a pártállam egykori moszkvai nagykövete, 1983-1989 között az MSZMP központi bizottsági titkára, a rendszerváltáskori ideiglenes köztársasági elnök.

hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 09. 12:00

Trump szóban már Putyin szintjén van, de mégis mit akar Grönlandtól, Kanadától és a Panama-csatornától?

A megválasztott amerikai elnök nem zárja ki, hogy katonai eszközökkel szerezzen meg a három kiszemelt területből kettőt, az USA északi szomszédját pedig gazdasági nyomásgyakorlással kényszerítené az 51. állammá. Donald Trump a harcias megnyilvánulásai alapján annyira veszi komolyan a határvonalakat, mint az Ukrajnát “nácítlanító” Oroszország, bár arra szerencsére kevés az esély, hogy az amerikai hadsereg bármely országot lerohanja. Összeszedtük, miért került a három kiemelt célpont Trump fókuszába.