2006. szeptember. 20. 00:00 Utolsó frissítés: 2006. szeptember. 20. 17:05 Hét nap

SZAVAZATMÓDOSÍTÁS AZ IMF-BEN

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) szingapúri közgyűlésén hétfőn elfogadták, hogy négy tagállam, Kína, Dél-Korea...

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) szingapúri közgyűlésén hétfőn elfogadták, hogy négy tagállam, Kína, Dél-Korea, Törökország és Mexikó szavazati arányát soron kívül felemelik. A döntést azzal indokolták, hogy az ő esetükben a legkirívóbb a különbség gazdasági erejük és az IMF-ben kiosztott voks között. Kína például a legutóbbi statisztikai adatok szerint immár a világ negyedik legnagyobb gazdasága, ám a nemzetközi pénzügyi szervezetben kevesebb szavazata volt, mint Belgiumnak vagy Hollandiának. Voksainak aránya most 2,98-ról 3,72 százalékra nő, és ezzel az USA, Japán, Németország, Franciaország és Nagy-Britannia után az IMF hatodik legbefolyásosabb tagjává válik. A 184 tagú IMF az 1945-ös alapításakor rögzített erőviszonyok mentén működik. A szavazatok 17,1 százalékával rendelkező USA nemcsak kétszer akkora súllyal bír, mint a mögötte második Japán, de - minthogy a fontos döntésekhez 85 százalékos többség szükséges - egyedül neki van vétójoga. Az európai országokra együtt több mint 30 százalék szavazat jut, Japán pedig a mostani közgyűlésen közölte: szeretné, ha Ázsia részesedése is elérné a 15 százalékot az újonnan megállapított 14,57-ról.

Itthon Lengyel Tibor 2025. január. 08. 15:15

Orbán indiai csodadoktor kalauzánál 2 millió is lehet egy tisztítókúra, mégis milliárdos veszteséget halmozott fel a cége

Az ájurvédikus gyógyító, Krishna Kumar Gattyán Györggyel közös életmódcége masszázst, gyógyteát és tisztítókúrát árul, de kezdettől fogva veszteséges. Kumar saját cége még inkább: milliárdos mínuszt görget maga előtt, igaz, nemrég ezt a lyukat betömte. Gattyán a veszteségek ellenére megtartja a tulajdonrészét, és az is kiderült, miért éppen Kumarral állt össze.