2006. március. 01. 00:00 Utolsó frissítés: 2006. március. 02. 08:31 Hét nap

A HILD-HÁZ BONTÁSA

Túlbontották a fővárosi VI. kerület Király utca 40.

Túlbontották a fővárosi VI. kerület Király utca 40. szám alatti klasszicista Hild-házat, bár az ügyben a múlt csütörtökön új építési hatóságnak kinevezett XIII. kerület csak az életveszély elhárítását engedélyezte - hívta fel a figyelmet az Óvás Egyesület. A Fővárosi Ügyészség a civilek kezdeményezésére múlt kedden felfüggesztette a 2004 őszén kiadott bontási engedély végrehajtását, az ügyben eredetileg építési hatóságként eljáró VII. kerület nem kérte ki ugyanis a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal (KÖH) véleményét. A tulajdonos VI. kerületi önkormányzat mégis folytatta a bontást, arra hivatkozva, hogy az épület életveszélyes. Cáfolta továbbá, hogy ugyanott nyolcszintes, százlakásos társasházat húzna fel egy befektető. Fürst György alpolgármester állítása szerint idősotthon lesz a telken. Csakhogy a Belső-Erzsébetvárosban több helyütt is építkező Autóker Holding Rt. már tavaly létrehozta a Király utca 40. Ingatlanforgalmazó Kft.-t, sőt az Index hírportál értesülései szerint már hirdeti is a Király Residence luxuslakásait. A KÖH sebtében ideiglenes védelem alá helyezett a környéken hét régi házat, a főpolgármester pedig változtatási tilalom elrendelésére készül a városrészben.

hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?