2006. január. 18. 00:00 Utolsó frissítés: 2010. március. 02. 09:13 Hét nap

FIDESZ-KDNP-LISTA

Orbán Viktor Fidesz- és Semjén Zsolt KDNP-elnök a múlt héten aláírta a két párt választási megállapodását.

Orbán Viktor Fidesz- és Semjén Zsolt KDNP-elnök a múlt héten aláírta a két párt választási megállapodását. Eszerint a kereszténydemokraták 24 egyéni körzetben nevezhették meg saját jelöltjüket, akiket a Fidesz is támogat. Köztük van például Harrach Péter és Nógrádi László, az Orbán-kormány két egykori minisztere, illetve olyan "új arcok" is, mint Firtl Mátyás és Nagy Andor, akik a tavalyi időközi választásokon a Fidesz színeiben indultak és győztek. Semjén előrehaladott tárgyalásokat folytat az MDF-tag Gémesi György gödöllői és Sisák Imre pásztói képviselő-polgármesterekkel, akik - párttagságuk megőrzése mellett - hárompárti (Fidesz, KDNP, MDF) támogatással indulnának egyéni körzetükben. Ugyanakkor a napokban az MDF-frakció tagja lett Gyimesi József, aki fél éve lépett ki a Fidesz-frakcióból, s most úgy nyilatkozott: a Fidesz és az MDF "valahol azonos ideológiai-világnézeti alapon áll, de most az MDF-nek kell segíteni, hogy a következő parlament tagja legyen". Az MDF valamennyi körzetben saját jelöltet készül állítani. A HVG információi szerint köztük van a Győrben induló Szabó János, az egykori Antall-kormány kisgazda földművelésügyi minisztere is, aki jelenleg ügyvéd.

Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.