2005. augusztus. 31. 00:00 Utolsó frissítés: 2005. augusztus. 31. 17:14 Hét nap

KIEGÉSZÜLHET AZ ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG

Kedden MSZP-Fidesz-kompromisszum született arról, kikkel töltsék be az Alkotmánybíróság (AB) megüresedő helyeit.

Kedden MSZP-Fidesz-kompromisszum született arról, kikkel töltsék be az Alkotmánybíróság (AB) megüresedő helyeit. Így szeptember 12-én a már korábban kölcsönösen elfogadott "újak", Kovács Péter és Bragyova András megválasztása mellett Holló András és Lábady Tamás újból alkotmánybírói megbízatáshoz jutna (HVG, 2005. július 16.). Holló újraválasztása nem jelenti automatikusan elnöki megbízatásának megújítását is, a testület várhatóan október 12-én dönt erről. Répássy Róbert, a Fidesz-MPSZ frakcióvezető-helyettese a HVG-nek elmondta, a két alkotmánybíró újraválasztása nem új ötlet, pártja már 1998-ban javasolta például Sólyom László ismételt megválasztását, s ők az idén tavasszal is Lábadyval töltötték volna be az akkor még "kompromisszumos harmadik" helyet, most viszont az immár négy betölthető posztra paritásos alapon jelölhetnek a nagyobb pártok.

Itthon Lengyel Tibor 2025. január. 08. 15:15

Orbán indiai csodadoktor kalauzánál 2 millió is lehet egy tisztítókúra, mégis milliárdos veszteséget halmozott fel a cége

Az ájurvédikus gyógyító, Krishna Kumar Gattyán Györggyel közös életmódcége masszázst, gyógyteát és tisztítókúrát árul, de kezdettől fogva veszteséges. Kumar saját cége még inkább: milliárdos mínuszt görget maga előtt, igaz, nemrég ezt a lyukat betömte. Gattyán a veszteségek ellenére megtartja a tulajdonrészét, és az is kiderült, miért éppen Kumarral állt össze.