A csapat repülőgépe nem sokkal 13 óra után landolt a Roissy reptéren, ahonnan egyenesen az elnöki palotába sietettek a futballisták. A légikikötőből az Elysée-palota felé haladó busz előtt az autópályát és a párizsi utcákat lezárták, a franciák pedig egy helikopter révén élő adásban követhették az útvonalát.

Az elnöki palota udvarán Jacques Chirac államfő egyesével kezet fogott a kiszálló játékosokkal, majd a tiszteletükre rendezett ebéd előtt a palota kertjében üdvözölte a kékeket.

"Franciaország csodálja és szereti önöket" – kezdte az elnök, aki külön méltatta Zinédine Zidane-nak a világbajnokságon nyújtott teljesítményét. Az államfő a nemzetközi labdarúgás zsenijének és virtuózának, meggyőződéses, elkötelezett szívembernek nevezte Zidane-t, aki pályafutásának "legintenzívebb és legkeményebb pillanatát" élte a döntőben. Chirac elsősorban a francia válogatott csapatszellemét emelte ki.

A kopasz kapitány először jelent meg nyilvánosan azóta, hogy az olasz Marco Materazzi lefejelését követően kiállították. Zidane a díjátadáson sem jelent meg.

Az elnöki ünnepségről egyedül – családi okokra hivatkozva – Fabien Barthez kapus hiányzott.

Mint egy valóságos színdarab végén, először Raymond Domenech szövetségi kapitány jelent meg az épületre kifeszített óriási kék mez előtt, majd egymás után egyesével hajoltak meg a játékosok a tömeg szűnni nem akaró tapsa közepette. A legnagyobb ovációt a két hüvelykujját a tömeg felé mutató, néhány pillanatra elmosolyodó Zidane kapta, egészen David Trezeguet megjelenéséig. A döntőben a 11-est kihagyó játékost akkora ovációval ünnepelték - pontosabban vigasztalták - a párizsiak, hogy a fiatal csatár végül elsírta magát.

A tömeg tíz percig tartó "Zizou, Zizou" skandálására csapattársai újra kituszkolták Zidane-t, aki egy utolsó nagy meghajlással köszönte meg a szurkolóknak a támogatást.