2006. június. 28. 18:08 MTI Utolsó frissítés: 2006. június. 28. 18:10 Foci-Eb

Vb-2006: Cocu lemondta a válogatottságot

A németországi labdarúgó-világbajnokságtól a nyolcaddöntőben búcsúzó hollandok veterán játékosai közül Philip Cocu lemondott a válogatottságról, Edwin van der Sar még gondolkozik a folytatáson - ezt Marco van Basten szövetségi kapitány jelentette be.

"Philip azt mondta, úgy érzi 36 évesen ennyi elég volt" - nyilatkozta a holland szakvezető, majd hozzátette: "Edwin további szereplése is kétséges, ő azonban még nem döntött. Remélem, továbbra is számíthatok rá, hiszen nemcsak fantasztikus kapus, hanem nagyszerű csapatkapitány is".

A Manchester United hálóőre éppen a Portugália elleni, 1-0-ra elveszített nyolcaddöntőn lett válogatottsági csúcstartó: 113. alkalommal lépett pályára, ezzel Frank de Boer rekordját döntötte meg. 

A jelenlegi holland válogatottban rajta kívül csupán a már biztosan búcsúzó Cocu "százados", ő vasárnap 101. alkalommal játszott az együttesben.

A PSV Eindhoven középpályása eddigi pályafutása során szerepelt az AZ Alkmaar, a Vitesse Arnhem és az FC Barcelona együttesében is. A katalánokkal egy, az eindhoveni klubbal pedig két bajnoki címet szerzett.

A hollandok - Szerbia és Montenegró (1-0), valamint Elefántcsontpart (2-1) elleni győzelemmel, illetve az argentinok elleni döntetlennel (0-0) - a C jelű kvartett második helyén jutottak a nyolcaddöntőbe. A legjobb nyolc közé azonban már nem kerültek be, mivel Portugália válogatottjától 1-0-ra kikaptak egy olyan mérkőzésen, amelyen Valentyin Ivanov orosz játékvezető vb-csúcsnak számító 4 piros és 16 sárga lapot osztott ki.
hvg360 Lenthár Balázs 2025. május. 10. 20:00

XIV. Leó pápa a felvett nevével is üzen a világnak - de miről voltak híresek az elődei?

Prevost bíboros a XIV. Leó nevet választotta, ezzel pedig egyben utalást is tett arra, hogy mely elődeinek szellemében kívánja kormányozni a katolikus egyházat. A Leó pápák története meglehetősen vegyes, volt köztük nagy egyházreformer pápa, mások a szociális érzékenységükkel tüntettek, de olyan is akadt, aki végérvényes szakadást idézett elő a keresztény közösségben. Volt, aki a hívek harcos védelmével írta be magát a pápaság történetébe, akadt, aki korát meghaladó nézeteket vallott, de olyan is, aki évszázadokkal pörgette volna vissza az idő kerekét, ha teheti, mások pedig ügyesen játszották a hatalmasok játékát egy olyan korban, amikor az egyház feje nem csak spirituális vezető, de világi hatalommal rendelkező uralkodó is volt.