Taktikai értekezlet
Focipláza

A futballkultúra mára egyértelműen a szórakoztatóipar részévé vált, akár tetszik ez a régi idők fociján felnőtt nemzedékeknek, akár nem. Pop és foci. Nem tudni, feltűnt-e mindez mondjuk a labdarúgó utánpótlás szakembereinek, de a popkultúrába oltott foci feloldhatja a régi problémát: hogyan nyerhetők meg az új generációk a futballsport ügyének.

Figyeljük csak meg a hirdetéseket, trendivé és cool-lá teszik magát a játékot és ezen keresztül a sportot. Ki ne akarna olyan cipőt, amilyenben Ronaldinho csinálja a cseleit?

Ha besétálunk bármelyik sportáruházba megcsap a cool levegője. A pólók, cipők, nadrágok tökéletesebbek és vonzóbbak, mint amilyen holmikat a popsztárok hordanak, a színek és formák reflektálnak a futurisztikus filmek és a videojátékok világára. A popkultúrával kevert sport közben esztétikai váltást hozott a reklámfilmekben. A korábban szinte csak kosárlabdás hirdetésekben megjelent imázst átvitték a focira is. Nincsenek grundok? Sebaj, a foci az utca sportja. Henry-ék lakótelepi focicsatájánál (egy sportszergyártó reklámja) "poposabb" gesztus már nem is lehetne, utcai csapatok versengenek, akár csak a hip-hop groupok.

Popkultúra, divat, branding és foci összenőttek. Éppen ezért meglepő, hogy ha a foci és a zene összekapcsolásáról van szó, sokszor másodrendű frissességű áruk kerülnek elő. Még mindig a Simply the Best, még mindig a Queen és a We Are The Champions?

Felhőfejes
Toni Braxton - Il Divo: Time of Our Lives
2006, Németország

Toni Braxton Ért a futballhoz? © AP

Bár még a kezdőrúgás előtt vagyunk, félő, a 2006-os vébé kommunikációs szakemberei elnézték a dolgot. Vagy csak valami gyökeresen mással próbálkoznak? Az R'n'B-díva Toni Braxton és az olasz belcantót művelő Il Divo közös dala, a Time of Our Lives lassú, melodramatikus darab. A vébé hivatalos dalaként aposztrofált nótából vajon hogyan lesz sláger?

Akárhogy is, eddig úgy tudtuk, a focislágerhez az kell, hogy tömegek énekelhessék a lelátón, egy tévés összefoglalón a gólöröm alá lehessen keverni. Nos, ne legyen igazunk, de az "opera seria" határait célzó dallal ez nehezen eshet meg. Légies, mennyei melódiák, hárfát idéző szintetizátor, bel canto és giccsbe fordított soul.

Vesztes mérkőzés után, vagy a büntetőpárbajban elbukott elődöntőt követően persze el tudjuk képzelni ezt a számot. Eltépett belépőjegyeket sodor a szél, a szurkoló, nem akarván elfogadni az elképzelhetetlent, a hármas sípszó után még nem mozdul szektorából, pedig a pályamunkások már egyengetik a gyepet a soron következő csapatoknak. De hát ki mondta, hogy egy focinótának mindig a győzelem érzetét kell sugallnia? Igaz, a dal végén felcsillan a remény; a moduláció, vagyis az egy egészhanggal megemelt refrén azt ígéri, lesz itt még revans.

Visszavágó
Herbert Grönemeyer: Celebrate The Day

A győzedelmes visszatérés érzését erősíti a németországi vébé hivatalos himnuszaként aposztrofált másik dal, a német Herbert Grönemeyer Celebrate The Day című száma is. A nyolcvanas évektől hatalmas hazai sikert elkönyvelő, de az angolszász áttörést igazán soha el nem ért német dalos nótája ott indul, ahol Braxtonék abbahagyják. Himnikus kezdet, majd pedig a feltámadás: vérpezsdítő, kissé latinos ritmika, és a refrén : ünnepeljünk! Igazi visszavágás ez a dal. "To win again / Never stop fighting" Hogy újra győzz, ne hagyd abba a harcot - fogalmazza meg a szentenciát a dalos, és valóban, a nótában többször újraindul a hazaiak akciója, átélhetjük a bukás és a siker pillanatait. Fent és lent - mit is mondhatnánk, tudjuk jól mi, magyarok is, hogy milyen érzés ez. De Grönemeyer dala eszünkbe juttatja a német foci nagy pillanatait is; ők valóban képesek a sírból visszahozni egy meccset.

Testcsel
Ricky Martin: Cup of Life
1998, Franciaország

Ricky Martin Kezdőrúgás Budapesten © AP

Ha lelátó és foci, akkor még mindig : "Here we go! Ale, Ale Ale! Go, go, go! Ale, Ale Ale!", vagyis Ricky Martin és az elmaradhatatlan La Copa De La Vida. Az 1998-as franciaországi vébén debütált a nóta a nemzetközi futballnyilvánosság előtt és igazi vírusként működött. Nem mellékesen pedig előadójának Grammy-t is hozott. A Cup Of Life tökéletesen telibe találta, milyen a lelátói hangulat úgy a harmincadik perc körül, egy nullás vezetésnél, két sör után. Fanfárszerű fúvósok, zubogó dobok, ciripelő gitárhangok, csípőrázó ritmus, a latin pop és a Scooter agymosó tánczenéjének találkozása a Maracana stadion B-közép szektorában.

A csipőrázás az előadó alapfigurái közé tartozik, a direkt testcselek mestere, Ricky Martin muzsikája egyértelműen a lábakat és az altestet célozza, tegyük hozzá, némi humorral fűszerezve azért. A végletekig leegyszerűsített (lebutított) latin ritmika aztán a délies diszkó új hullámát indította el, ami megszülte nálunk például a Fiesta együttest, de megérintette Győzikét és a Romanticot is. Ezt köszönhetjük mi, hazai drukkerek Ricky Martinnak? Nem csak. Az "Alé, alé" többféle dallamváltozatban már a magyar stadionfolklórban is vezérmotívum, s a kultúrantorpológusok egyszer talán felderítik majd, hogy mindez a dél-amerikai arénákból, a Copa America meccseiről jön-e, vagy az MTV  közvetítésével Ricky nótája hozta egész az Üllői útig.

Pontrúgás
Anastacia: Boom
2002, Japán-Korea

Anastacia és Sepp Blatter, FIFA főtitkár. Hálószaggató hang © footactu.com

A 2002-es japán-koreai közös rendezésű vébé hivatalos dala húzós rocknóta volt. Anastacia hálószaggató hangja a Boom-ban valóban lenyűgöző; stílusa soulból, funkból és rockból gyúrt elegy. Hangszerelésében kicsit a Simple Minds, vagy a U2 fémjelezte megoldásokhoz áll közel a dal, kerek, bombasztikus basszushangok, lopakodó dobolás, csillogó gitárakkordok, a háttérben pedig még valami füstölő-illatot árasztó szitár is felsejlik.

Üt, mint egy bombaerős lövés a pipába. A refrén nem fogalmaz meg bonyolut üzenetet ("Boom / Here to rock ya /Boom/Never stop, no/Boom/ Raise up high/Boom/Oh, I'm/Boom boom boom boom"), ám a szub-basszusok, a kőkemény kétnegyedes dob és a vokállal megerősített "boom"-ok valóban egy precízen elvégzett pontrúgás erejével hatnak. Mégis, mivel a dal intelligensebb, mint egy sörös lelátói mars, nem lett olyan elsöprő slágerlistás siker, mint Ricky Martin száma.

Begyakorolt figurák
Voices of Korea/Japan

A japán-koreai szervezőbizottság sem bízhatott Anastacia számában annyira, mert noha a művésznő élőben is előadta a nótát az egyik vébé-stadionban, azért még két másik opuszt is a tarsolyukban tartottak, mint hivatalos zenét. Az egyik közös projekt; a koreai Brown Eyes és Lena Park együttesek, valamint a japán Chemistry és a Sowelu rakták össze. A fejlett Ázsia glitter-popja, csillámló szintihangokkal, habkönnyű melódiákkal, amelyeket el tudnánk képzelni, amint kifolynak egy yokohamai nagyáruház konfekcióosztályának hangszóróiból. A másik zene a veterán Vangelis szerzeménye, aki önmaga paneljeit hozza itt is, pátosz, szimfonikus allűrök, győzelmi jelentés. A görög szerző itt még nem sejthette, hogy hazája válogatottja egyszer EB-győztes lesz, érződik, hozta a kötelezőt s a focifeladatot simán letudta. Ez a zene meg sem közelíti például a Blade Runner (Szárnyas fejvadász; 1984) vagy a Chariots of Fire (Tűzszekerek, 1981), szintjét.

Brit foci, britpop

A szigetországi fejlődés eltérő nemcsak a játék, de a focidalok tekintetében is. Akár szégyen ez a kontinensre nézve, akár nem, lássuk be, a brit dalok messze színvonalasabbak. A brit csapatoknál amúgy is jellemző, hogy a szurkolói nótákat a popzene irodalmából veszik, s nem maradnak meg a We Are The Champions-nél. Hogy mást ne mondjunk, a magyar vonatkozásokkal is bíró Crystal Palace például a 60-as évek népszerű zenekarától, a Dave Clark Five-tól kölcsönzött, a Glad All Over minden hazai mérkőzés előtt és után, valamint a góloknál is felhangzik. Az ütemes taps garantált.

A válogatottnál is korán kezdték, a Back Home című szám már 1970-ben, mint a háromoroszlános gárda hivatalos nótája megkezdte a pop és a foci házasításának folyamatát. Akadt a sorban néhány kiemelkedő dal, amelyeket az köt össze, egy-egy foci-világesemény elmúltával is kedveltek maradtak a lelátókon, de azokon kívül is.

Rövidpasszos játék
New Order: World In Motion

A New Order videója. Támadásépítés © neworderonline.co.uk

Talán meglepő, de a mélyen depressziós zenéjű és énekesük öngyilkossága miatt tragikus véget érő Joy Division együttes utódzenekara, a nyolcvanas évek elején alakult New Order jegyzi az egyik ilyen nótát.

A World In Motion (1990) hazafias hangulatú popdal ("We're singing for England" ; Angliáért dalolunk - szögezi le a szerző).

A New Order az úgynevezett új hullámos pop meghatározottságában él és dolgozik ma is, ez a dal pláne magán viseli a Spandau Ballett-től Gary Numan-en át a Duran Duran-ig húzódó irányzat jegyeit. A talpalávaló refrént, a mozgó, labdaként pörgő világról szóló kis zenei dolgozatot megirigyelné talán Simon Le Bon is.

Az ellenfél térfelén
The Farm: All Together Now

Az Everton és az All together now. Liverpooli csapat és zenekar

A The Farm együttes 1990-es dala, az All Together Now érdekes darab. Témáját egy első világháború esemény adja, amely a frontok közötti bajtársiasság szép példája. 1914 karácsonyán, a belgiumi Ypres környékén a szembenálló német és angol csapatok egy pillanatra elfeledték a háborút, az ellenségeskedést.

A németek, megünneplendő a karácsonyt, feldíszítették a fákat, dalokat énekeltek, s erre az ellenséges lövészárkokból egyszer csak válasz érkezett: angol ünnepi nóták. Kisvártatva a fronton, a senki földjén találkoztak is a katonák, apró ajándékokat adva egymásnak (viszki, cigaretta), s a háború minden borzalmát zárójelbe tette az ünnepi hangulat. A fegyverek hallgattak azon az éjszakán. Az ellenséges csapatok eltemethették a halott bajtársakat, s közösen idéztek is a 23. zsoltárból: "Még ha a halál árnyékának völgyében járok is /nem félek a gonosztól, mert te velem vagy..." (Károli Gáspár fordítása) A fraternizálás híre elterjedt a frontvonalon, futballmeccsek is szerveződtek, az emlékezések szerint többnyire német sikerrel.

A dal refrénjében (All together now / In no man's land; Most mindannyian együtt / a senki földjén) a "senki földje" metaforikusan vonatkoztatható a futballpályára is. A fehér vonalakkal határolt terület, a csatamező, mint a férfias bajtársiasság és a fair play terepe - szép gondolat. A britpop előszelét hozó All Together Now 1990-ben jelent meg először, majd az Everton labdarúgócsapata fedezte fel magának 1995-ben, mígnem az angol válogatott dala lett a 2004-es EB-n.

Hosszabbítás
Lightning Leeds: Three Lions

"We still believe, we still believe", vagyis, hiszünk még, hiszünk még...- énekli a Lightning Seeds zenekar 1996-os dalában, a Three Lions-ban. A háromoroszlánosokra, vagyis az angol válogatottra utaló cím egy tökéletesen eltalált focihimnuszt takar, amelyet valóban el lehet énekelni szívre szorított balkézzel. A himnuszírás igénye talán éppen onnan ered az angol fociban, hogy a God Save The Queen hivatalosan valójában nem tekinthető nemzeti himnusznak, az Egyesült Királyság valamiféle közmegegyezéses, hazafias dala inkább, amelyet az angol csapat meccsei előtt is lejátszanak. Nos, ha nemzeti értelemben nem is, futball szempontjából a Lightning Seeds, a 90-es évek rövid életű, ám annál sikeresebb csapata apró remekművet alkotott.

Az 1996-ban a brit sikerlistán első helyen landolt szám pattogós, vagy inkább menetelős ritmusához himnikus dallam tartozik. Az benne a szép, hogy a melódiából nem dönthető el egyértelműen, győzelemre állunk-e. Meglehet, már a hosszabbításban vagyunk és még kellene egy gól. Egyetlen, aprócska találat. A régi, hazai lelátói mondás juthat eszünkbe e dal hallatán: jobb egy csúnya gól, mint három szép kapufa.