Klinsmannt csodálja az irodalmi Nobel-díjas Günter Grass
"Lenyűgöz a bátorsága, hogy kevés nemzetközi rutinnal rendelkező játékosokkal kezdte el a felkészülést a hazai világbajnokságra, és a rengeteg kritika ellenére is kitartott az elképzelései mellett" - mondta Grass a Lübecker Nachrichten című lapnak adott interjúban a nemzeti fociválogatott irányítójáról.
"Engem is nagyon sokat bíráltak, tökéletesen átérzem Klinsmann helyzetét. Azt üzenném neki, hogy akkor sem történik tragédia, ha a német válogatott kiesik a csoportmeccsek után. Nem szabad elfelejteni, hogy a futball egy játék, amit nagyon sokan szeretnek, ennél azonban nem több. Egyébként úgy érzem, a legjobb nyolcig eljut a német csapat, amit a körülmények és ellenfelek ismeretében óriási eredménynek tartanék" – vélekedik Grass.
Prevost bíboros a XIV. Leó nevet választotta, ezzel pedig egyben utalást is tett arra, hogy mely elődeinek szellemében kívánja kormányozni a katolikus egyházat. A Leó pápák története meglehetősen vegyes, volt köztük nagy egyházreformer pápa, mások a szociális érzékenységükkel tüntettek, de olyan is akadt, aki végérvényes szakadást idézett elő a keresztény közösségben. Volt, aki a hívek harcos védelmével írta be magát a pápaság történetébe, akadt, aki korát meghaladó nézeteket vallott, de olyan is, aki évszázadokkal pörgette volna vissza az idő kerekét, ha teheti, mások pedig ügyesen játszották a hatalmasok játékát egy olyan korban, amikor az egyház feje nem csak spirituális vezető, de világi hatalommal rendelkező uralkodó is volt.