ECOFIN TANÁCS

Az Európai Unió gazdasági és pénzügyminisztereinek tanácsa, melyet az angol megfelelőből ( Council of Economics and Finance Ministers of the European Union ) rövidítve széles körben „Ecofin” néven ismernek, a Miniszterek Tanácsának második legfontosabb formációja az Általános Ügyek Tanácsa után. Általában havonta egy alkalommal ül össze, többnyire hétfőnként, hogy megvitassa a tagállamok makrogazdasági helyzetét, hogy koordinálja az Unió álláspontját a nemzetközi pénzügyi intézményeknél (így például a Nemzetközi Valutaalapnál), és hogy jogszabályokat fogadjon el az Unió adóharmonizációjával, pénzügyi liberalizációjával és finanszírozásával kapcsolatban. Az Ecofin Tanács felelős még a költségvetési fegyelem betartatásáért és a tagállamok közötti exporthitel-politika alkalmazásáért.

EDINBURGHI NÖVEKEDÉSI KEZDEMÉNYEZÉS

Az Európai Tanács 1992. decemberi, edinburghi ülésén jóváhagyott Edinburghi Növekedési Kezdeményezést mind közösségi, mind nemzeti szinten végrehajtott koordinált intézkedések többéves programjaként hozták létre a recesszió ellensúlyozása érdekében. A hangsúly a tőkebefektetéseken és a jobban képzett, rugalmasabb munkaerőbe történő beruházáson volt.

EGYESÍTÉSI SZERZŐDÉS

Az 1967 júliusában hatályba lépett Egyesítési Szerződés módosította először a Párizsi és Római Szerződéseket. A cél az volt, hogy közös Miniszterek Tanácsát és Európai Bizottságot hozzanak létre, melyek mindhárom Európai Közösséget kiszolgálnák. Ezt a lépést fontosnak ítélték a három Közösség teljes integrációjának folyamatában, és az Akcióbizottság az Európai Egyesült Államokért már a ’60-as évek elejétől kezdve szót emelt ennek megvalósítása érdekében.

EGYEZTETÉS

Az „egyeztetés” vagy „egyeztetőbizottsági eljárás” kifejezések azt az eljárást jelölik, amelynek során az Európai Parlament és a Miniszterek Tanácsa megkísérli egy jogalkotási aktus tervezetének lényege vagy szövegezése kapcsán felmerülő vitás kérdések rendezését, a két intézmény közötti nézeteltérések feloldását, kompromisszum létrehozását. Az 1975-ben a költségvetés kapcsán létrejövő megállapodás elérésére bevezetett egyeztetés azóta az együttdöntési eljárás fontos elemévé vált.

EGYHANGÚSÁG

Az Európai Unióban a Miniszterek Tanácsának határozatait vagy egyhangúlag, vagy többségi szavazással hozzák. Az egyes tagállamok a Szerződések alapján csak az előbbi tekintetében rendelkeznek vétójoggal.

EGYSÉGES EURÓPAI ÉGBOLT

2000 novemberében nemzeti polgári és katonai légi irányítási szakértők magas szintű csoportja az Európai Bizottság felkérésére jelentést nyújtott be az „egységes európai égbolt”-ról. 2001 októberében a Bizottság javaslatokat terjesztett elő a légi irányítás ésszerűsítésre vonatkozóan, a biztonság fokozása, a zsúfoltság enyhítése és a berendezések interoperabilitásának biztosítása céljából. A cél az „egységes európai égbolt” létrehozása a felső légtérben 2004 végéig.

EGYSÉGES EURÓPAI OKMÁNY (EEO)

Az 1986-ban aláírt és 1987. július 1-jén hatályba lépett EEO-val első alkalommal vizsgálták felül lényegesen a Szerződéseket. Az EEO első része néhány, valamennyi Szerződésre alkalmazandó közös rendelkezést tartalmazott, amelyek közül a legfontosabb az Európai Tanács első formális szerződéses elismerése volt (EEO 2. cikk). Egy másik része egy új, elkülönült szerződésszöveg volt, amely formalizálta az Európai Politikai Együttműködésként (EPE) ismert eljárást. A dokumentumot azért nevezték egységes Európai Okmánynak (Acte Unique), mivel hangsúlyozni kívánták azt a tényt, hogy az okmányt egységes egészként kell értelmezni, a tagállamok közötti olyan megállapodásként, amely darabokra hullhat, ha részenként terjesztik be megerősítés re. A tagállamok az EEO-val kívántak választ adni az intézményi reformmal kapcsolatban az 1980-as évek elején felmerült igényekre.

EGYSÉGES VÁLASZTÁSI ELJÁRÁS

Az a gondolat, hogy az Európai Parlament et valamennyi tagállamban egységes választási eljárás (EVE) alapján kell megválasztani, elsőként az Európai Szén- és Acélközösséget (ESZAK) létrehozó 1951-es Párizsi Szerződésben fogalmazódott meg. Noha ezt a célkitűzést az európai választásokról szóló 1976-os okmány 7. cikke is megismétli, az ilyen eljárás létrehozására irányuló erőfeszítések ellenére az európai választásokat még mindig különböző nemzeti rendszerek alapján tartják. Az EVE-re vonatkozó javaslatok kidolgozása az egyike azoknak a területeknek, ahol nem az Európai Bizottság, hanem az Európai Parlament rendelkezik kezdeményezési joggal.

EGYÜTTDÖNTÉSI ELJÁRÁS

Az „együttdöntés” a Maastrichti Szerződés által, a Római Szerződés 251. cikkében bevezetett eljárás, melynek célja, hogy megerősítse az Európai Parlament szerepét a jogalkotási folyamatban. A fő különbség az együttdöntési eljárás és az együttműködési eljárás között az, hogy az előbbi lehetővé teszi a Parlamentnek, hogy összes tagjának abszolút többségével megvétózzon egy jogalkotási intézkedést, melyről nem született megegyezés a Miniszterek Tanácsával.

EGYÜTTES FELLÉPÉS

A Maastrichti Szerződésnek az új uniós hatáskörökre, a közös kül- és biztonságpolitikára, valamint a bel-és igazságügyi együttműködésre vonatkozó rendelkezései nem teszik lehetővé, hogy e két együttműködési forma keretében a Római Szerződésben meghatározott jogi aktusokat használják. Ehelyett a Miniszterek Tanácsa közös álláspontot illetve együttes fellépést fogadhat el.

EGYÜTTMŰKÖDÉSI ELJÁRÁS

A Római Szerződés 252. cikkében megállapított együttműködési eljárást az 1986-os Egységes Európai Okmány (EEO) vezette be annak érdekében, hogy megerősítse azt a szerepet, amelyet az Európai Parlament a jogalkotási folyamatban betölt. Az együttműködési eljárás bevezetése nem csupán egy második lehetőséget nyújtott a Parlament számára a jogalkotás érdemi befolyásolására, hanem az unió intézményei közötti hatásköri egyensúlyt is megváltoztatta a Parlament javára. Az azonnali elutasítás fenyegetésével a Parlament erősebb pozícióból tudta véleményét a Bizottságra és a Tanácsra rákényszeríteni. Az együttműködési eljárást az Amszterdami Szerződés értelmében nagyrészt az együttdöntési eljárás váltotta fel.

ELNÖKSÉG

A Miniszterek Tanácsa és az Európai Tanács elnöki tisztét hathavonként az Európai Unió más-más tagállama tölti be. Az egyes Tanácsok elnökét – a mezőgazdasági, pénzügy- vagy ipari miniszterekét – az adott Tanács hivatalban levő elnökének nevezik, de a Miniszterek Tanácsának magas rangú képviselőjeként a Miniszterek Tanácsának, mint egésznek a hivatalban levő elnöke mindig az érintett tagállam külügyminisztere. Ugyanazon tagállam kormányfője az Európai Tanács hivatalban levő elnöke. 1993 januárjáig az elnöki tisztet a tagállamok ábécérendben töltötték be, az országok helyét saját nyelvükön írt elnevezésük határozta meg. Az Európai Tanács brüsszeli ülésén (2002. október) úgy döntött, hogy az új tagállamok számára 2007-től teszi lehetővé az elnökség betöltését. Addig az időpontig az elnöki tisztet a tagállamok a következő sorrendben töltik be: 2003 Görögország, Olaszország 2004 Írország, Hollandia 2005 Luxemburg, Egyesült Királyság 2006 Ausztria, Finnország.

ELŐVIGYÁZATOSSÁG ELVE

A környezetpolitikából eredő elővigyázatosság elvére már a Római Szerződés is utalt, de nem határozta meg azt: Az Európai Tanács nizzai ülésén (2000. december) állásfoglalást fogadtak el az elővigyázatosság elvéről, mely alapvetően lehetővé teszi a megelőző cselekvés elővigyázatossági intézkedésként történő megtételét. Noha az elv a környezetvédelmi politikából ered, egyértelműen szélesebb körben is alkalmazható olyan érzékeny területeken, mint például az élelmiszer-biztonság, a veszélyes áruk szállítása, a fogyasztóvédelem és a közegészségügy.

ELŐZETES DÖNTÉS

A Római Szerződés 234. cikke a nemzeti bíróságok számára lehetővé teszi, hogy az EU-jog értelmezését kérjék a Bíróságtól. Az ilyen kérelem kötelező olyan bíróságok esetében, amelyek ítéletei ellen a nemzeti jogban nincs jogorvoslati lehetőség. A Bíróság ügyel arra, hogy előzetes döntéseiben kizárólag a felvetett, általában az EU-jog érdemére vagy alkalmazhatóságára vonatkozó kérdésekre szorítkozzon, és csak a nemzeti bíróság által megállapított tényállást vegye figyelembe.

ELSŐBBSÉG

Az EU-jog nak a nemzeti joggal szemben élvezett elsőbbségét a Bíróság a Costa kontra ENEL ügyben állapította meg. A Bíróság ítélete szerint: ...a Szerződésből eredő joggal szemben … nem érvényesíthető semmiféle nemzeti jogszabály … Az, hogy az államok a Szerződés rendelkezéseiből eredő jogaikat és kötelezettségeiket a nemzeti jogrendszerről a közösségi jogrendszerre ruházzák át, szuverén jogaik állandó korlátozását eredményezi, amellyel szemben a Közösség fogalmával összeegyeztethetetlen, utólagos, egyoldalú jogi aktusok nem érvényesülhetnek.

Az EU-jognak az alkotmányjoggal szemben élvezett elsőbbségét az Internationale Handelsgesellschaft-ügyben állapították meg. Az elsőbbség a közvetlen hatállyal együtt az EU-jog egyik alapelve. Párhuzamos rendelkezés található a szerződések jogáról szóló 1969-es bécsi egyezményben: „egyetlen részes fél sem hivatkozhat belső jogának rendelkezéseire annak igazolásául, hogy elmulasztotta a szerződést teljesíteni”.

ELSŐFOKÚ BÍRÓSÁG (CFI – EFB)

Az Egységes Európai Okmány (EEO) 11. cikke felhatalmazza a Miniszterek Tanácsá t, hogy „a Bíróság mellett létrehozhat egy bíróságot, amely hatáskörrel rendelkezik, hogy természetes vagy jogi személyek által indított egyes keresetfajták tekintetében első fokon eljárjon”. Röviden összefoglalva a cél az volt, hogy tehermentesítsék a túlterhelt Bíróságot bizonyos eljárási kategóriákban, melyek a Bíróság idejét aránytalan mértékben lekötötték. Az EfB hatásköre eleinte a közösségi intézmények és alkalmazottaik közötti vitákra, valamint az adók, termelési kvóták, árak, korlátozó megállapítások és összefonódások ügyében az Európai Bizottság ellen a Párizsi Szerződés értelmében beadott keresetekre; illetve a Bizottság ellen a Római Szerződés versennyel kapcsolatos rendelkezéseinek helytelen alkalmazása, avagy azok alkalmazásának elmulasztása ügyében beadott keresetekre terjedt ki. 1993-ban az EfB hatáskörét úgy terjesztették ki, hogy az a közösségi jogszabályok hatályon kívül helyezése érdekében, illetve egy elfogadott jogszabály alapján meghozandó intézkedés elmulasztása miatt indított keresetfajtákat is magába foglaljon. A dömpingellenes intézkedésekkel és a szellemi tulajdonnal kapcsolatos kereseteket 1994-ben a Bíróságtól az EfB hatáskörébe utalták.

ELTÉRÉS (DEROGÁCIÓ)

Az eltérés egy rendelet vagy irányelv rendelkezéseinek alkalmazásától történő ideiglenes felmentés. Eltérés általában kizárólag a Miniszterek Tanácsának egyhangú döntésével engedélyezhető.

ERTA-ÜGY

1970. március 20-án a Miniszterek Tanácsa megvitatta az Európai Közösség tagállamai által kialakítandó álláspontot a nemzetközi közúti fuvarozást végző járművek személyzetének munkájáról szóló európai megállapodással kapcsolatban, melyet az ENSZ Európai Gazdasági Bizottsága égisze alatt egyeztettek. Az Európai Bizottság a Bíróságon megtámadta a Tanács következtetéseit azzal az indokkal, hogy mivel a közúti fuvarozás közösségi ügy, a Római Szerződés bennefoglalt hatáskört biztosít a Bizottság számára az egyeztetési folyamatban, melyet a Tanács figyelmen kívül hagyott. A Bíróság a Bizottság javára döntött a panasz elfogadhatóságával kapcsolatban, ezáltal megerősítve azt az elvet, hogy egy közösségi intézmény megtámadhatja egy másik intézmény jogi aktusát, azonban a keresetet elutasította. Az ERTA-ügynek nagy jelentősége volt a Bizottság külkapcsolatokban játszott szerepének meghatározásában.

EU-JOG

Az „EU-jog” kifejezés mind a közösségi jogot, mind a Maastrichti Szerződésben meghatározott és nagyrészt továbbra is kormányközi intézményektől származó és eljárások során alkotott jogot is magában foglalja. Az EU-jognak három alapvető típusa van: a Szerződések és a kapcsolódó eszközök; a főleg rendeletek, irányelvek, együttes fellépések, határozatok és állásfoglalások formájában hozott jogszabályok; és a Bíróság ítéleteiben foglalt esetjog. Ezek együttesen alkotják a közösségi vívmányok legnagyobb részét, melyeket az unió (vagy, ténylegesen, az Európai Közösség) által kötött nemzetközi megállapodások egészítenek ki. Az időnként elsődleges jogként is említett Szerződések képezik az Európai Unió jogrendjének alapját. Az egymást követő bővítés eket rendező csatlakozási okmányok, az Egységes Európai Okmány , a Maastrichti Szerződés, az Amszterdami Szerződés és a Nizzai Szerződés által módosított állapotukban az unió alkotmányaként és a jogalkotás jogi alapjaként szolgálnak.

EUREKA

Az EUREKA néven ismert Európai Kutatási Együttműködési Ügynökséget (European Research Cooperation Agency) 1985-ben alapították a fejlett technológia területén folytatott, határokon átívelő kutatási projektek ösztönzésére. A francia kezdeményezésre létrehozott ügynökség célja a szétaprózódás csökkentése volt, melytől az európai csúcstechnológiai ipar szenvedett a japán és amerikai versenytársakhoz képest.

EUROBAROMÉTER

Az Eurobarométer az Európai Unió tagállamaiban évente kétszer folytatott közvélemény-kutatás neve, melyet közvélemény-kutató cégek végeznek az Európai Bizottság nevében. Ezeket a kutatásokat 1973 óta rendszeresen végzik és teszik közzé. A kutatások az átfogó trendekre kívánnak fényt deríteni.

EURODAC

1991-ben megállapodás született egy európai rendszer létrehozásának szükségességéről, mely lehetővé tenné a menedékkérők és illegális bevándorlók ujjlenyomatainak levételét és tárolását, hogy ezzel elősegítsék a Dublini Menedékjogi Egyezmény alkalmazását. A rendszert 2000. december 11-én vezették be. A rendelet lehetővé teszi, hogy valamennyi 14 év feletti menedékkérő és illegális bevándorló alapvető adatait felvegyék és tárolják. Az adatokat az Európai Bizottság központilag tárolja.

EUROFOR

A EUROFOR egy nemzetközi gyorsreagálású hadtest, melyben francia, olasz, portugál és spanyol szárazföldi csapatok vesznek részt. A Nyugat-európai Unió lisszaboni ülésén, 1995 májusában bejelentett és 1996 novemberében megalapított hadtest főhadiszállása Firenzében található. A EUROFOR legfeljebb 20 000 fővel rendelkezhet, azonban alapállománya 5000 főből áll.

EUROJUST

A Eurojust (hivatalos nevén az Európai Igazságügyi Együttműködési Egység) az egyes tagállamokból kiküldött ügyészekből, bírákból vagy velük egyenértékű hatáskörrel rendelkező rendőrségi tisztviselőkből álló egység elnevezése, melyet a Tamperei Európai Tanács határozata alapján hoztak létre (1999. október). Az egység létrehozásához a Nizzai Szerződés szolgáltatott jogalapot. A Eurojust szerepe a tagállamok nemzeti bűnüldöző hatóságai közötti megfelelő koordináció és a szervezett bűnözéssel kapcsolatos bűncselekmények ügyében folytatott nyomozások támogatása, valamint az Európai Igazságügyi Hálózat tal történő szoros együttműködés.

EUROKRATÁK

Az „eurokrata” a „bürokrata” szóból képzett, kissé pejoratív kifejezés, mely az Európai Unió intézményeinek vagy testületeinek tisztviselőit jelöli.

EUROPEAID EGYÜTTMŰKÖDÉSI HIVATAL

A 2001. január 1-je óta működő hivatal mintegy 150 országban az Európai Unió teljes fejlesztési költségvetésének (mely eléri az évi 10 milliárd eurót) körülbelül 80 százalékát koordinálja, ideértve a TACIS -t, a MEDA -t és az Európai Fejlesztési Alap ot. Nem foglalkozik a humanitárius segélyekkel, az előcsatlakozási segélyekkel, vagy a közös kül- és biztonságpolitika részeként kidolgozott programok keretében folyósított segélyekkel.

EUROPE DES PATRIES

A szó szerint „nemzetállamok Európáját” jelentő (l’Europe des nations) Europe des patries kifejezés Charles de Gaulle -tól származik. Egy olyan európai integrációs modellre vonatkozik, melyben az államok az alapvető építőkövek, és melyben a döntéshozatali eljárások az államok elsőbbségét tükrözik a rendszeren belül.

EUROPOL

Az Európai Tanács 1991. június 28–29-i luxembourgi ülésén a német kormány javaslatára született döntés a Europol néven ismert közösségi szervezet létrehozásáról, a tagállamok közötti rendőrségi együttműködést megkönnyítése érdekében. A döntést a bel- és igazságügy-miniszterek (a Trevi csoport ) 1992. december 3-i hágai találkozója is megerősítette, és azt később beépítették a Maastrichti Szerződés be. A szerződés szerint a bel- és igazságügyi együttműködés egyik célja a „rendőrségi együttműködés a terrorizmus, a tiltott kábítószer-kereskedelem és a nemzetközi bűnözés egyéb súlyos formáinak megelőzése és leküzdése céljából, beleértve szükség esetén a vámügyi együttműködés bizonyos vonatkozásait, egy, az egész Unióra kiterjedő információcsere-rendszernek az Európai Rendőrségi Hivatal (Europol) keretén belüli kiépítéséhez kapcsolódva”.

EUROSTAT

A Eurostat az Európai Unió statisztikai hivatala. Székhelye Luxemburgban van, munkájában nagymértékben a tagállamok által szolgáltatott információkra támaszkodik, amelyek egy része nem mind egyformán átfogó és megbízható, más része pedig az összehasonlíthatóság miatt okoz gondot.

EURÓ

1995. decemberi, madridi ülésén az Európai Tanács úgy döntött, hogy a közös valutát eurónak nevezi el. Az eurót 1999. január 1-jén vezették be az összes részt vevő államban, és ezen államok nemzeti valutáiban kifejezett értékét visszavonhatatlanul rögzítették. Teljes jogú valutaként alkalmazzák az eurót az Európai Központi Bank minden tranzakciójánál és az újonnan kibocsátott államkötvényeknél. 1999. január 1-jétől az euró 1:1-es arányban felváltotta az ECU-t az Unió pénzügyeinek minden területén. Az euró szimbóluma € , melyet az Európai Bizottság 1999 decembere óta használ. Az Európai Központi Bank által kibocsátott euró bankjegyeket és a nemzeti hatóságok által egységes minta alapján kibocsátott, azonban a hátoldalon különböző nemzeti motívumokat viselő euró pénzérméket 2002. január 1-jén vezették be. Az euró bankjegyeket 5, 10, 20, 50, 100, 200, és 500 eurós címletekben, míg az euró érméket (1 euró 100 centből áll) 1, 2, 5, 10, 20 és 50 centes, illetve 1 és 2 eurós címletekben bocsátják ki. A rendszer stabilitását, melynek az euró a legfontosabb darabja, a Stabilitási és Növekedési Paktum és az új árfolyam-mechanizmus (ERM 2) biztosítja.

EURÓPA 2000

Európa 2000: a Közösség területének fejlesztése volt az Európai Bizottság 1991-ben megjelent tanulmányának címe. Célja, hogy összevesse a gazdasági aktivitásra, földhasználatra, népességmozgásokra, távközlésre és közlekedési összeköttetésekre vonatkozó adatokat abból a célból, hogy olyan összetett képet adjon a tagállamokról, mely a különböző ágazatokban végrehajtandó intézkedések alapjaként szolgálhat majd. A tanulmány megállapította, hogy létrejött egy jóléti tengely, mely Katalóniától Franciaország földközitengeri partvidékén át Észak-Olaszországig húzódik, melyhez ma már hozzátartozik Ausztria és Bajorország is, és amely a jól ismert London–Amszterdam–Ruhr–Párizs északi négyszöget egészíti ki. A tanulmány felhívta a figyelmet azokra a problémákra, amelyek a Közösség déli határvidékein tapasztalható gyors népességnövekedésből következhetnek, és azokra a nehézségekre, amelyekkel a külső régiók szembesülnek a befektetések odacsábítása során, melyeknek ma már sokkal nagyobb hányada rugalmasabb a helyszínválasztás szempontjából.

EURÓPA-MEGÁLLAPODÁSOK

A társulási megállapodások a Római Szerződés 310. (korábbi 238.) cikke szerinti új típusát, az Európa-megállapodásokat úgy alakították ki, hogy lehetővé tegyék a közép- és kelet-európai államok számára kereskedelmi és politikai kapcsolataik szorosabbra fűzését az Európai Unióval. Az első Európa-megállapodásokat 1991-ben írták alá Csehszlovákiával, Magyarországgal és Lengyelországgal. Az Európa-megállapodások fontos jellemzője, hogy a politikai párbeszédet elősegítő intézményekre és eljárásokra fekteti a hangsúly. A megállapodások mindegyike rendelkezik a szabadkereskedelem korlátainak folyamatos felszámolásáról, a gazdasági és technikai együttműködésről és a pénzügyi segítségről. Valamennyi Európa-megállapodás első cikke kimondja, hogy a megállapodások célja egy olyan megfelelő keretet biztosítása, amely a társult állam Közösségbe történő fokozatos integrációjának alapját képezi.

EURÓPA TANÁCS

Az 1949-ben alapított Európa Tanács kormányközi tanácskozó szervezet, amelynek jelenlegi 45 tagországában hozzávetőlegesen 780 millió ember él. A szervezet egy, az Európa Kongresszus által 1948-ban elfogadott határozat nyomán jött létre, székhelye Strasbourg lett. Az Európa Tanács nem az Európai Unió intézménye. Munkájának oroszlánrésze az emberi jogokkal, oktatással, kultúrával, illetve környezetvédelmi, orvosetikai és drogellenes együttműködéssel kapcsolatos. Az utóbbi években az Európa Tanács igen nagy szerepet vállalt a kelet- és közép-európai országok intézményi és jogalkotási reformja terén. Az Európai Unió intézményeitől eltérően az Európa Tanács intézményei nem rendelkeznek jogalkotó hatáskörrel. Ehelyett a Miniszteri Tanács szintjén létrejött konszenzusokat egyezményekbe foglalhatják, melyekhez az egyes államok aláírással csatlakozhatnak. Kevésbé formális módon a konszenzust charta vagy kódex formájában is megszerkeszthetik. Az Európa Tanács éves költségvetése legnagyobb részben a tagállamok hozzájárulásából áll.

EURÓPAI ALKOTMÁNY

Jelenleg az Európai Unió alkotmányaként, „alaptörvényeként” a Szerződések szolgálnak. A javaslat, hogy – változtatott vagy ugyanolyan formában – a Szerződések kimondottan alkotmányos elemeit a többi rendelkezés közül kiemelve, egy külön dokumentumban kellene összefoglalni, időről időre elhangzik, mióta a Szerződések felülvizsgálatának folyamata az 1980-as évek közepén elkezdődött. Ezzel összefüggésben merült fel az is, hogy egy ilyen esetleg létrejövő alkotmánynak a 2000 decemberében elfogadott Alapjogi Chartát is tartalmaznia kellene. Az alkotmányról szóló érvelés alapja a nagyobb átláthatóság igénye. 2001 decemberében az Európai Tanács által elfogadott laekeni nyilatkozat azt a következtetést vonta le, hogy a nagyobb átláthatóság eléréséhez elengedhetetlen a Szerződések egyszerűsítése és felülvizsgálata, és a 2003-ban esedékes kormányközi konferencia előkészítésére létrehozott Európai Konvent feladatául tűzte – egyebek mellett –, hogy a kormányközi konferencia elé terjesztendő jelentésében vizsgálja meg egy uniós alkotmány esetleges létrehozásának kérdését is. A Konvent végül, nem utolsósorban az elnöki posztot betöltő Giscard d’Estaing ambícióinak köszönhetően nemcsak megvizsgálta a kérdést, hanem végül egy alkotmánytervezet kidolgozása mellett döntött, amelynek szövegét „Szerződés egy Európai Alkotmány létrehozásáról” címen 2003. július 18-án az olasz elnökség elé terjesztette. E valóban nagyra törő, a Szerződések egyszerűsítésén túl az Unió és a tagállamok közötti hatáskörök megosztását, a döntéshozatali szabályokat, az egyes intézmények felépítésének reformját (bizonyos új intézmények létrehozatalát) a jogi aktusok rendszerének átalakítását, továbbá az Alapjogi Chartát is magában foglaló tervezetet alapvetően megfelelőnek ítélték a tagállamok is, így a 2003 októberében megkezdődő kormányközi konferencián – immár a végleges elfogadás céljából – megkezdték annak tárgyalását. A kedvező várakozások ellenére azonban – elsősorban a döntéshozatali mechanizmus átalakítása (a Nizzai Szerződés szerint megállapított szavazatsúlyok helyett a tagállami szavazatok többségére és az azokkal képviselt népességszám meghatározott arányára vonatkozó kettős többségre való áttérés), illetve az Bizottság tagjainak száma és hatásköre körüli éles szembenállások miatt – az Európai Tanács 2003. december 12-ei ülésén nem sikerült megegyezésre jutniuk a tagállamoknak az alkotmány elfogadásáról. A 2004 júniusában végül elfogadott alkotmány erősebb, hatékonyabb és demokratikusabb, a közösségi vonásokat több ponton elmélyítő integrációt eredményezhet. A hatálybalépéséhez két éven belül mind a 25 tagállamnak ratifikálnia kell.

EURÓPAI ATOMENERGIA-KÖZÖSSÉG (EURATOM VAGY EAEK)

A széles körben „Euratom”-ként ismert Európai Atomenergia-közösséget a Hatok hozták létre egy 1957. március 25-én, Rómában aláírt szerződésben, ugyanazon a napon, amikor a szélesebb ismeretségnek örvendő, az Európai Gazdasági Közösség et létrehozó Római Szerződés t is aláírták. Az Euratom tárgya az EAEK-Szerződés 1. cikke szerint „az atomenergia-ipar gyors létrehozásához és növekedéséhez szükséges feltételek megteremtése”.

EURÓPAI BERUHÁZÁSI BANK (EBB)

A Római Szerződés 129. és 130. cikke (jelenlegi 266. és 267. cikk) alapján létrehozott EBB feladata elsősorban a tőkebefektetések finanszírozása a tagállamokban és bizonyos nem tag országokban. Az EBB nonprofit alapon működik, és feladata, hogy „a Közösség érdekében hozzájáruljon a közös piac kiegyensúlyozott és egyenletes fejlődéséhez”. Az EBB tőkéjét, amelyet 1999. januári hatállyal 100 milliárd euróra emeltek, a tagállamok jegyzik, a bankot irányító Kormányzótanács tagjai pedig a tagállamok pénzügyminiszterei. Az EBB székhelye Luxembourgban van.

EURÓPAI BIZOTTSÁG

Az időnként az Európai Unió „köztisztviselői karának” is nevezett Európai Bizottság egyedülálló nemzetközi hivatalnoki karnak számít igazgatási, végrehajtói, jogalkotói, illetve bírósági eljárásokkal kapcsolatos tevékenységei és feladatai szempontjából. A hozzávetőleg 21 ezer bizottsági alkalmazottból mintegy 18 ezer fő dolgozik Brüsszelben, mely a Bizottság hivatalos „székhelye”. A Bizottságnak elsősorban az a feladata, hogy gondoskodjék „e szerződés rendelkezéseinek és az e szerződés alapján az intézmények által hozott rendelkezéseknek az alkalmazásáról”. Ez a funkció, melynek kapcsán a Bizottságra gyakran utalnak a „szerződések védelmezőjeként”, felhatalmazza a Bizottságot, hogy amennyiben egy intézmény vagy valamely tagállam nem tesz eleget a Szerződésben foglalt kötelezettségeinek, megtegye a megfelelő intézkedéseket. Másodsorban a Bizottság ajánlásokat fogalmazhat meg vagy véleménnyel élhet a Szerződés által érintett ügyekben. Harmadrészt a Bizottság „az e szerződésben előírt módon saját döntéshozatali hatáskörrel rendelkezik, és részt vesz a Tanács és az Európai Parlament jogi aktusainak kialakításában”. Végül a Bizottság feladata, hogy „gyakorolja a Tanács által a Tanács rendelkezéseinek végrehajtása céljából ráruházott hatáskört”. Ez a szerep, melyet időnként „igazgatási szerepkörnek” is hívnak, különösen fontos a közös agrárpolitika , a közös kereskedelempolitika és más területek napi működtetése szempontjából, ahol a Szerződések értelmében a nemzeti hatáskörök uniós szintre kerültek át. A Bizottság szintén felelős minden olyan bilaterális, illetve multilaterális egyezmény tárgyalásáért a tagállamok nevében, melyeknél az Unió tárgyaló fél lehet. A Bizottság feladata a költségvetési folyamatban, hogy egy előzetes költségvetés-tervezetet készítsen a többi intézmény által elkészített becslések segítségével. A Bizottság felelős a költségvetés végrehajtásáért, illetve a beszámolók benyújtásáért az egyes pénzügyi évek végén, a zárszámadási eljárásban. A Bizottság felel a strukturális alapok felhasználásáért is.

EURÓPAI BÍRÓSÁG

Az Európai Bíróság kifejezés jelölheti egyrészt az Európai Közösségek Luxembourgban működő Bíróság át, másrészt Emberi Jogok Európai Bíróságát, amelynek Strasbourgban van a székhelye. A luxembourgi bíróság az Európai Unió intézménye, és a Szerződések vagy az ezek alapján hozott jogszabályok értelmezéséből vagy alkalmazásából adódó perekben ítélkezik. A strasbourgi bíróság az Európa Tanács intézménye, és kizárólag az Emberi Jogok Európai Egyezménye hatálya alá tartozó ügyekben illetékes.

EURÓPAI ENERGIA CHARTA

A Charta célkitűzése, hogy a jogi keretek és a piacra jutásra vonatkozó alapelvek meghatározásával megnyissa a határon átívelő versenyt az energiapiacon, elsősorban Kelet- és Nyugat-Európa között.

EURÓPAI FEJLESZTÉSI ALAP (EFA)

Az EFA az az eszköz, amelynek segítségével 77 fejlődő ország pénzügyi támogatásban részesül. Az EFA nem része az Európai Unió költségvetés ének, mivel a tagállamokból származó közvetlen befizetésekből finanszírozzák.

EURÓPAI GAZDASÁGI BIZOTTSÁG (EGB)

Az Egyesült Nemzetek regionális bizottságaként működő EGB-t 1947-ben alapították, genfi székhellyel. Izraellel, Kanadával és az Egyesült Államokkal kiegészülve minden európai állam részt vesz az Európai Gazdasági Bizottság munkájában, melynek célja, hogy technikai, ipari és gazdasági kérdések széles skáláján keresztül elősegítse a részt vevő államok közötti együttműködést.

EURÓPAI GAZDASÁGI KÖZÖSSÉG (EGK)

Az EGK-t a Hatok hozták létre az 1957-es Római Szerződés értelmében. Mióta a Maastrichti Szerződés 1993 novemberében életbe lépett, az EGK neve hivatalosan „Európai Közösség”.

EURÓPAI GAZDASÁGI TÉRSÉG (EGT)

Az EGT egy szabadkereskedelmi övezet , amelyet a Portóban 1992. május 2-án aláírt szerződés hozott létre. Az EGT-szerződés a Római Szerződés 310. cikke értelmében alapján egy társulási megállapodás. Nagyon kevés kivételtől eltekintve az EGT-szerződés elsőbbséget élvez más bilaterális vagy multilaterális egyezményekkel szemben, amelyeknek az aláíró államok részesei.

EURÓPAI HIMNUSZ

Beethoven Kilencedik szimfóniája utolsó tételének fő témáját Herbert von Karajan hangszerelte (ebben Schiller „Örömódáját” dolgozza fel kórusra, szólistákra és zenekarra), és az Európai Tanács fogadta el 1962-ben európai himnuszként.

EURÓPAI IGAZSÁGÜGYI TÉRSÉG

Az európai igazságügyi térségre vonatkozó javaslatot Valéry Giscard d’Estaing francia elnök terjesztette be 1977-ben. A javaslat mögött meghúzódó elképzelés az volt, hogy a közösségi dimenzióval rendelkező jogi ügyek (például a tagállamok kiadatási politikája, vízum és menekültügyek , rendőrségi eljárások) vonatkozásában egy közös struktúrát alakítsanak ki, mivel a közös keretrendszer hiánya hátráltatta a rendőri szervek, bevándorlási hivatalnokok és igazságügyi hatóságok közötti együttműködést.

EURÓPAI KONFERENCIA

Az Európai Tanács 1997. decemberi luxemburgi ülésén határozott arról, hogy évente megrendezi az Európai konferenciát, amely multilaterális fórumot biztosítana a politikai párbeszédre az Európai Unió tagországai és „azon európai országok között, amelyek csatlakozni kívánnak hozzá, osztják az értékeit, valamint belső és külső céljait”.

EURÓPAI KONVENT

Az Európai Tanács 2000. decemberi nizzai ülésén elfogadták az unió jövőjéről szóló nyilatkozatot (nizzai nyilatkozat). A nyilatkozat a 2000-ben megrendezett kormányközi konferencián elért intézményi reformok folytatását tűzte ki célul. Megjelölte a reform szakaszait, melynek első lépése az Európai Unió jövőjéről szóló nyilvános vita kezdeményezése volt, ezt követte az intézményi reformmal foglalkozó konvent összehívása, melynek részleteit a laekeni Európai Tanács határozta meg 2001 decemberében. A laekeni nyilatkozat tal összhangban a Konvent célja az volt, hogy tanulmányozzon négy, az unió jövőjével kapcsolatos kérdést: a hatáskörmegosztást, a Szerződések egyszerűsítés ét, a nemzeti parlamentek szerepét és az Alapjogi Charta státusát. A Konvent alakuló gyűlése 2002. február 28-án volt, munkáját 2003 júliusában fejezte be. Elnökének a volt francia köztársasági elnököt, Valéry Giscard d’Estaing -t választották meg. A Konvent tagjai a tagállamok állam- és kormányfőinek 15 képviselője, a tagjelölt államok állam- és kormányfőinek 13 képviselője, a tagállamok nemzeti parlamentjének 30 képviselője (tagállamonként 2), a tagjelölt államok nemzeti parlamentjének 26 képviselője (tagállamonként 2), az Európai Parlament 16 tagja és a Bizottság két tagja voltak. A Konvent munkájának eredménye az Európai Alkotmány létrehozásáról szóló szerződéstervezet volt.

EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK

Az „Európai Közösségek” kifejezés az Európai Szén- és Acélközösséget (ESZAK; Párizsi Szerződés , 1951), az Európai Gazdasági Közösséget (EGK vagy „Közös Piac”; Római Szerződés , 1957) és az Európai Atomenergia-közösséget (Római Szerződés, ismertebb nevén Euratom vagy EAEK-Szerződés, 1957) jelzi. Az 1965-ös Egyesítési Szerződés óta a három Közösségnek ugyanazok az intézményei, ugyanakkor jogilag különállóak maradtak, és tagságuk mindig azonos volt. A Maastrichti Szerződés az Európai Gazdasági Közösséget hivatalosan is „Európai Közösséggé” nevezte át, és ez külön egység maradt az ugyancsak a Maastrichti Szerződéssel létrehozott Európai Unión belül.

EURÓPAI KÖZPONTI BANK

A Római Szerződés 4a. cikke (jelenlegi 8. cikk), mellyel a Maastrichti Szerződés egészítette ki a Római Szerződés t, rendelkezik mind a Központi Bankok Európai Rendszerének (KBER), mind az Európai Központi Banknak (EKB) létrehozásáról, melyeket akkor kellett felállítani, amikor döntés született a Gazdasági és Monetáris Unió (GMU) 3. szakaszának kezdetéről. Mindkét szervezet előzménye a frankfurti székhelyű Európai Monetáris Intézet volt. Az EKB-t, mely a KBER része, és elődjéhez, az EMI-hez hasonlóan frankfurti székhellyel rendelkezik, a központi bankok elnökeiből álló Kormányzótanács, illetve egy Igazgatóság irányít. Az EKB a KBER tevékenységeiről és a monetáris politikáról éves jelentést készít az Európai Tanács nak, a Miniszterek Tanácsá nak, az Európai Parlamentnek és a Bizottságnak. Az EKB-nak kizárólagos joga van az euró bankjegyek kibocsátásának engedélyezésére. Az EKB hatáskörébe tartozik a tagállami euróérme-kiadás engedélyezése. 2003. január 1-jétől az EKB elnöke a francia Jean-Claude Trichet. Az EKB döntéseit rendeletek és határozatok formájában hozza meg. Az EKB tehet ajánlásokat és megfogalmazhat véleményeket is. Bizonyos körülmények között az EKB büntetéseket is kiróhat olyan vállalkozásokra, melyek nem tesznek eleget a rendeletei és határozatai előírásainak.

EURÓPAI LIBERÁLIS, DEMOKRATA ÉS REFORM PÁRT (ELDRP)

Az európai liberális pártok szövetsége 1976-ban, a liberálisok közvetlen európai parlamenti választásokra történő felkészülése részeként alakult. Az ELDRP-t 1993 decemberében alapították. Céljai hasonlóak a PES és az EPP céljaihoz: közös program elkészítése, kölcsönös segítségnyújtás és támogatás, valamint a közös érdeklődésre számot tartó problémák megvitatása.

EURÓPAI MEZŐGAZDASÁGI ORIENTÁCIÓS ÉS GARANCIAALAP (EMOGA)

Az EMOGA-nak két különböző rendeltetése van. Az alap „orientációs” részlege a strukturális alapok egyike, és a mezőgazdasági üzemszerkezet átalakításához és a vidéki térségek fejlesztéséhez nyújt támogatást. A sokkal nagyobb „garancia” részleg azért az ártámogatásért felelős, mely a közös agrárpolitika (KAP) kulcsösszetevője.

EURÓPAI MONETÁRIS EGYÜTTMŰKÖDÉSI ALAP (EMEA)

Az EMEA-t, amely a Közösségnek a Gazdasági és Monetáris Unió (GMU) megvalósítása érdekében tett egyik első kezdeményezése volt, 1973-ban hozták létre. Az 1970-es évek közepére világossá vált, hogy a próbálkozás sikertelenségbe fulladt, így az EMEA „használaton kívülre került”. Az Európai Monetáris Rendszer (EMR) részeként 1979-ben bevezetett ECU azonban újra életre keltette. A részt vevő tagállamok megállapodtak abban, hogy arany- és dollártartalékaik 20%-át ECU-ért cserébe az EMEA rendelkezésére bocsátják. Az árfolyam-mechanizmus keretében a központi bankok által végrehajtott valutapiaci intervenciókat az EMEA szabályozta, amely ezenkívül – a tagállamok fizetési mérlegének javítása érdekében – rövid távú hiteleket is folyósíthatott. Az EMEA-t 1994. január 1-jén, a GMU második szakaszának elején felszámolták, feladatait pedig az Európai Monetáris Intézet (EMI) vette át.

EURÓPAI MONETÁRIS INTÉZET (EMI)

Az EMI-t a 1994. január 1-jén hozták létre, a Gazdasági és Monetáris Unió (GMU) második szakaszának kezdetén. Székhelye Frankfurtban van. Az EMI-t az Európai Központi Bank (EKB) hivatali elődjének szánták, amely a harmadik szakasz központi intézménye és 1998. június 1-jén kezdte meg működését. Az EMI Kormányzótanácsának tagjai a tagállami központi bankok elnökei. Az EMI szerepe, hogy erősítse a nemzeti központi bankok közötti együttműködést és a tagállamok monetáris politikáinak összehangolását, „felügyelje az Európai Monetáris Rendszer (EMR) működését”, átvegye az Európai Monetáris Együttműködési Alap (EMEA) feladatait, valamint elősegítse az ECU [a jelenlegi euró ] használatát és felügyelje alakulását. Ezenfelül az EMI általános felelősséget viselt a GMU harmadik szakaszának előkészítéséért.

EURÓPAI MONETÁRIS RENDSZER (EMR)

Az EMR-t, amely 1979 márciusában kezdte meg működését, azzal a céllal hozták létre, hogy „Európában monetáris stabilitási övezetet” alakítson ki, és a monetáris politika területén erősítse a tagállamok közötti együttműködést. Az EMR központi eleme az Európai Valutaegység (ECU) és az árfolyam-mechanizmus volt. Bár az EMR-ben minden tagállam részt vett, nem voltak kötelesek csatlakozni is a rendszerhez. Így például a font sterling csak 1990 októberében csatlakozott, majd 1992 szeptemberében kilépett, a görög drachma 1998 márciusában csatlakozott, a svéd korona pedig soha nem is lépett be a rendszerbe. Az EMR-tagság együtt járt egyrészt a „valutakosárban” való részvétellel, amely az ECU értékét határozta meg, másrészt az egyes tagállamok arany- és dollártartaléka 20%-ának Európai Monetáris Intézet (EMI) rendelkezésére bocsátásával. Az EMR működéséből nyert tapasztalatok jelentős mértékben hozzájárultak a GMU sikeres megvalósításához.

EURÓPAI NÉPPÁRT (EPP)

Az 1976-ban alapított EPP a kereszténydemokrata és hasonelvű pártok egész unióra kiterjedő szervezete. A Parlamenten belül az EPP tagpártjainak képviselői számos szövetségesükkel együtt (akik közül a legtöbben a brit konzervatív képviselők vannak) alkotják az Európai Néppárt csoportját, amely jelenleg a legnagyobb a Parlament politikai csoportjai közül. Az EPP az egyetlen olyan transznacionális politikai párt, amely rendelkezik az egyéni tagságról (vö. az 1990-ben elfogadott alapszabály 6. cikke). Az EPP tagpártjai kétévente tartanak kongresszust. A legtöbb határozathoz a jelenlévő szavazásra jogosultak abszolút többségének szavazata szükséges. Fenntartásához (szerény mértékben) főként a tagpártok és az európai parlamenti EPP-csoport befizetései járulnak hozzá.

EURÓPAI PARLAMENT

Az Európai Parlamentnek 626 tagja van, akiket ötévenként az egész Unióra kiterjedő, európai választások alkalmával választanak meg. Hivatalos székhelye Strasbourgban található, azonban bizottságai Brüsszelben üléseznek, titkársága pedig megoszlik a két város között. A Parlamentnek, amely jelenleg már jogalkotói, felügyeleti és költségvetési hatáskörökkel rendelkezik, 1952-ben az Európai Szén- és Acélközösség (ESZAK) Közgyűléseként még csak szerény jogai voltak. Az Európai Unió öt fő intézményének egyikeként az Európai Parlament feladata elsősorban a demokratikus ellenőrzés gyakorlása, illetve az Unió döntéshozatali folyamatának ellenőrzése.

EURÓPAI POLITIKAI EGYÜTTMŰKÖDÉS (EPE)

Az EPE azokat az eljárásokat jelöli, amelyek 1970-től kezdődően lehetővé tették az Európai Közösség tagállamainak, hogy megvitassák és összehangolják álláspontjaikat külügyekben, és – ahol lehetséges – egyetértésben járjanak el. A legfontosabb döntéshozó testület a külügyminiszterek Politikai Együttműködés keretében ülésező konferenciája volt. Az EPE-eljárásokat 1993 novemberétől felváltották a Maastrichti Szerződés Közös Kül- és Biztonságpolitiká ra (KKBP) vonatkozó rendelkezései.

EURÓPAI REGIONÁLIS FEJLESZTÉSI ALAP (ERFA)

A különböző régiók között meglévő különbségek és a hátrányos helyzetű régiók elmaradottságának csökkentésére vonatkozó elkötelezettség már a Római Szerződés preambulumában szerepelt, ám az ERFA létrehozásáról csak 1972-ben született megállapodás, és az alap csak három évvel később kezdte meg működését. Az ERFA elsősorban a britek kezdeményezésének köszönhetően jött létre, akik abban reménykedtek, hogy az alapból nyújtott támogatások segítenek kompenzálni a költségvetés mezőgazdaság irányú súlyponteltolódását. Az ERFA költségvetése azonban igen szűkre szabottra sikeredett, és a pénzeket eleinte fix kvóták alapján osztották el a tagállamok között. A Római Szerződést módosító Maastrichti Szerződés (160. cikk) értelmében az ERFA szerepe, hogy „elősegítse a Közösségen belüli legjelentősebb regionális egyenlőtlenségek orvoslását a fejlődésben lemaradt térségek fejlesztésében és strukturális alkalmazkodásában, valamint a hanyatló ipari térségek átalakításában való részvétel útján”. Az ERFA támogatásait szubvenció formájában folyósítják a közösségi támogatási keretterv részeként, amelyről a fejlesztési tervek alapján állapodnak meg a tagállamokkal. Az így folyósított támogatás kiegészíti, és nem helyettesíti a nemzeti támogatásokat.

EURÓPAI STABILITÁSI PAKTUM

Az Edouard Balladur francia külügyminiszter javaslatán alapuló paktum gondolatát egy 1994. május 26–27-én Párizsban megtartott nyitókonferencián erősítették meg. Az Európai Stabilitási Paktum egy sor új kötelezettségvállalásról és olyan új keretről rendelkezik, amelyben az aláíró államok „létrehozhatják a bizalom légkörét, amely kedvező lesz a demokrácia erősítése, az emberi jogok tiszteletben tartása, a gazdasági fejlődés és a béke szempontjából, ugyanakkor tiszteletben tartja a népek önazonosságát”.

EURÓPAI SZABADKERESKEDELMI TÁRSULÁS (EFTA)

Az EFTA-t az 1960-as Stockholmi Egyezmény hozta létre annak érdekében, hogy „elősegítse (…) a gazdasági tevékenységek folyamatos bővülését, a teljes foglalkoztatottság elérését, a növekvő termelékenységet, az erőforrások ésszerű felhasználását, a pénzügyi stabilitást, valamint az életkörülmények fokozatos javítását”, amely célkitűzéseket a tisztességes verseny mellett kell megvalósítani; továbbá azzal a céllal, hogy hozzájáruljon „a világkereskedelem harmonikus fejlődéséhez és kibővüléséhez”. Az eredeti aláíró Ausztria, Dánia, Norvégia, Portugália, Svédország, Svájc és az Egyesült Királyság volt. Izland 1970 márciusában, Finnország pedig 1961 óta tartó társult tagságát követően 1986 januárjában csatlakozott az Egyezményhez. Dánia és az Egyesült Királyság azzal, hogy 1973 januárjában csatlakozott az Európai Gazdasági Közösséghez , egyben kilépett az Egyezményből, hasonlóan tett Portugália 1986 januárjában. Liechtenstein 1991-ben lett az EFTA tagja. Ausztria, Finnország és Svédország, mikor 1995 januárjában csatlakoztak az Európai Unióhoz, kiléptek az EFTA-ból, melynek azóta mindössze négy tagja van: Izland, Norvégia, Svájc és Liechtenstein.

EURÓPAI SZABAD SZÖVETSÉG (EFA)

Az EFA-t, más néven Európa Népeinek Demokratikus Pártját 1981-ben alapították. 1994-ben transznacionális párttá alakult, amelyet az Európai Unió 23 „nacionalista, regionalista és autonomista” pártja és két megfigyelő alkot. Fő döntéshozó testülete az évente egyszer megtartott általános ülés. A napi irányítás az iroda kezében van. Az Európai Parlamentben a Zöldek/EFA csoport képviseli.

EURÓPAI SZABVÁNYÜGYI BIZOTTSÁG (CEN)

Az 1961-ben létrehozott Európai Szabványügyi Bizottság feladata az egyes termékekre és szolgáltatásokra vonatkozó műszaki leírások összeállítása.

EURÓPAI SZÉN- ÉS ACÉLKÖZÖSSÉG (ESZAK)

Az ESZAK-ot a Párizsi Szerződés hozta létre 1951-ben. Az ESZAK, amely az első a három Európai Közösség közül (a másik kettő az Európai Gazdasági Közösség és az Európai Atomenergia-közösség ), az 1950-es Schuman-terven alapult. 1950. május 9-én Robert Schuman , francia külügyminiszter javasolta, hogy a francia és a német szén- és acéltermelés tömörüljön érdekszövetségbe és azt helyezzék egy közös, nemzetek fölötti hatóság irányítása alá. A kezdeményezés alapgondolata Jean Monnet -től származott. A javaslat kapcsán végül nem csupán Franciaország és Nyugat-Németország, de Belgium, Olaszország, Luxemburg és Hollandia is a részvétel mellett döntött, ily módon létrehozva a Hatok csoportját. Az ESZAK-Szerződést 50 éves időszakra kötötték, míg az EGK-Szerződés (a Római Szerződés ) és az Euratom-Szerződés határozatlan időszakra szól. Az ESZAK-Szerződés 2002. július 23-án járt le.

EURÓPAI SZOCIALISTA PÁRT (PES)

Az Európai Közösségben működő szocialista pártok szövetsége 1974-ben a Szocialista Internacionálén belül alakult. Felváltotta a Hatok szocialista pártjai között 1957 óta működő összekötő irodát. A PES-hez tartozó képviselők alkotják az Európai Parlament PES-csoportját, amely a politikai csoportok közül a második legnagyobb.

EURÓPAI SZOCIÁLIS ALAP (ESZA)

Az Európai Unió strukturális alapjainak legidősebb tagját, az ESZA-t a Római Szerződés 146. cikke (korábbi 123. cikk) alapján hozták létre, elsősorban a Hatok legszegényebb tagjának, Olaszországnak a nyomására. A Maastrichti Szerződés által módosított 146. cikk szerint az ESZA célja „a Közösségen belül a munkavállalók foglalkoztatásának megkönnyítése, földrajzi és foglalkozási mobilitásuk növelése, továbbá az ipari és a termelési rendszerben bekövetkező változásokhoz való alkalmazkodásuk megkönnyítése, különösen szakképzés és átképzés útján”. Az ESZA kezelését az Európai Bizottság látja el, akit munkájában „a kormányok, szakszervezetek és munkaadói szervezetek” képviselőiből álló bizottság segít. Az ESZA főleg a hosszú távú munkanélküliség leküzdésével, a 25 év alattiak különleges intézkedésekkel való támogatásával, valamint a munkavállalók technológiai változásokhoz való alkalmazkodásának elősegítésével foglalkozik. A többi alaphoz hasonlóan az ESZA támogatásai is inkább átfogó programok, mint egyedi projektek felé irányulnak.

EURÓPAI TANÁCS

Az Európai Tanács az Európai Unió tagállamai állam- és kormányfőinek és az Európai Bizottság elnökének rendszeres ülése, vagy, ahogyan időnként nevezik, „csúcstalálkozója” és nem tévesztendő össze a Miniszterek Tanácsá val vagy az Európa Tanáccsal . Az összetétel körülményes megfogalmazása annak köszönhető, hogy Franciaország és időnként Finnország elnökei (államfői) az Európai Tanács üléseit miniszterelnökeikkel (kormányfőikkel) együtt látogatják. 1986 óta a tagállamok külügyminiszterei, valamint egy további biztos is részt vesznek az Európai Tanács ülésein, melyeket vagy Brüsszelben, vagy a soros elnöki tisztséget betöltő országban rendeznek. Az Európai Tanács nizzai ülésén (2000 decemberében) megegyezés született arról, hogy 2002-től az egyes hathavonta váltakozó elnökségi időszakok alatt legalább egy találkozót Brüsszelben rendeznek, és amint a tagállamok száma eléri a 18-at, valamennyi ülés Brüsszelben kerül megrendezésre. A Maastrichti Szerződés szerint az Európai Tanács feladata, hogy megadja „az Uniónak a fejlődéséhez szükséges ösztönzést, és meghatározza e fejlődés általános politikai irányait”. Ugyanez a cikk kötelezi az Európai Tanácsot, hogy minden ülése után jelentést, „az Unió által elért haladásról” pedig évente írásos jelentést nyújtson be az Európai Parlament számára. Az Európai Tanács szerepe tehát alapvetően kettős: egyrészt általános politikai iránymutatást ad az Unió számára, másrészt megoldja azokat a problémákat, melyek kezelésére a Miniszterek Tanácsa szintjén nem volt lehetőség. A Szerződés megköveteli azt is, hogy az Európai Tanács meghatározza a közös kül- és biztonságpolitika elveit és az arra vonatkozó általános iránymutatásokat.

EURÓPAI VALUTAEGYSÉG (ECU)

Az eredeti európai elszámolási egység bevezetésének célja csak az Európai Közösségek könyvelésének egyszerűsítése volt, így kizárólag a költségvetés sel összefüggésben használták. Amikor 1979-ben létrejött az Európai Monetáris Rendszer (EMR) , ezzel bevezették az ECU-t is, amely 1981-ben felváltotta az európai elszámolási egységet. Elődjéhez hasonlóan az ECU is a tagállamok valutáinak kosarából állt, amelyben minden valuta értékét százalékosan rögzítették, annak megfelelően, hogy az adott tagállam milyen mértékben járul hozzá az unió bruttó nemzeti össztermékéhez és belső kereskedelméhez. A Gazdasági és Monetáris Unió (GMU) második szakaszának bevezetésével az ECU összetételét 1993. november 1-jén befagyasztották. Az egyes nemzeti valuták dollárhoz viszonyított árfolyamváltozását az ECU középárfolyama tükrözte.

A Maastrichti Szerződés az GMU megvalósításához vezető folyamat harmadik és egyben befejező szakaszának központi szereplőjévé tette az ECU-t. Az EGK-Szerződés 3a. cikkének (2) bekezdése, 109g. cikke és 109l. cikke előírta a nemzeti valuták és az ECU közötti árfolyam „visszavonhatatlan rögzítését”, és az ECU-t közös valutaként jelölte meg. Ettől kezdve az ECU már nem valutakosár lett volna, hanem az Európai Központi Bank (EKB) által kibocsátott önálló valuta. Annak ellenére, hogy a Szerződésekben az ECU-t jelölték meg közös valutaként, az Európai Tanács 1995. decemberi madridi ülésén úgy határozott, hogy a közös valuta nevét euró ra változtatja. 1999. január 1-jén az euró 1:1 arányban, az unió minden pénzügyi területén felváltotta az ECU-t.

EURÓPAI VÁLASZTÁSOK

Az európai választásoknak is nevezett európai parlamenti választásokat a Római Szerződés 190. cikke alapján 5 évente tartják. Az első európai választásokat 1979-ben rendezték. 1979-ig a Parlament a nemzeti parlamentek küldötteiből állt. A Szerződés eredeti szövege értelmében a választásokat egységes választási eljárás szerint kellett volna lebonyolítani, de ezt az Amszterdami Szerződés megváltoztatta, így lehetővé vált, hogy a szavazást „valamennyi tagállamban közös elveknek megfelelően” tartsák. Mivel a nemzeti választási szokások eltérőek, a választásokra egy közös megállapodással kijelölt négynapos ciklus alatt kerül sor, és így lehetőség van arra, hogy egyes tagállamokban (mint pl. az Egyesült Királyságban) csütörtökön, míg más tagállamokban vasárnap tartsanak szavazást. Végeredményt csak azután hoznak nyilvánosságra, hogy valamennyi szavazókört lezártak.

Az európai választásokat gyakran másodrendű választásnak tekintik, abban az értelemben, hogy a választók érdeklődése és a választói magatartás jobban hasonlítható ahhoz, amit az önkormányzati vagy időközi választásokon lehet megfigyelni, szemben az országgyűlési választásokkal. Az európai választásokat általában nem európai kérdések döntik el, és a médiát is jobban érdeklik a belpolitikai csatározások.

EURÓPAI ZÁSZLÓ

Az európai zászló sötétkék háttéren 12 sárga csillag által alkotott körből áll. A zászlót eredetileg az Európa Tanács tervezte saját használatra. A Parlamenti Közgyűlés 1955 októberében, a Miniszteri Bizottság két hónappal később fogadta el, az Európai Bizottság pedig 1985-ben szavazta meg a zászló közösségi intézmények általi általános használatát. A heraldika meghatározása szerint az európai zászló azúr háttéren 12 csillag által alkotott kör, ahol a csillagok sarkai nem érintkeznek. Az csupán véletlen egybeesés, hogy 12 csillag szerepel a zászlón és az Európai Közösségnek 1985-ben 12 tagországa volt (Spanyolországgal és Portugáliával már megkötötték a csatlakozási szerződéseket), hiszen sosem merült föl, hogy az Egyesült Államok zászlaja mintájára az európai zászlón is növeljék a csillagok számát az új tagállamok csatlakozása esetén. A zászló és a szimbólum használóinak mindig ügyelniük kell arra, hogy az aranyszínű csillagok csúcsai felfelé álljanak.