MAASTRICHTI SZERZŐDÉS

A hivatalosan a „Szerződés az Európai Unióról” (EUSz.) elnevezésű Maastrichti Szerződés két kormányközi konferencia eredménye volt, és az Európai Tanács hollandiai Maastrichtban tartott ülésén, 1991 decemberében fogadták el, és 1993 novemberében lépett hatályba. A két kormányközi konferencia – melyek közül az egyik a Gazdasági és Monetáris Unióval (GMU), a másik az Európai Politikai Unióval (EPU) foglalkozott – egymással párhuzamosan zajlott. Az EMU-ról tárgyaló konferencia, mely a pénzügyminiszterek vezényletével zajlott, rövid időn belül felszínre hozta az EMU fejlesztésének sebességével kapcsolatos véleménykülönbségeket. A végső kompromisszum egy háromszakaszos GMU-ról rendelkezett, a brit és a dán kormányok pedig lehetőséget kaptak a kívülmaradás ra. Az Európai Politikai Unióval foglalkozó kormányközi konferencia a Szerződés alapvető szerkezetéért volt felelős. Ennek első része kihirdeti az Európai Unió létrejöttét, kijelöli céljait, és előírja, hogy az unió „tiszteletben tartja tagállamainak nemzeti identitását”. Brit követelésre minden föderalizmusra utaló referenciát eltávolítottak a szövegből. A második szakasz az Európai Gazdasági Közösséget létrehozó Római Szerződés módosításait tartalmazza, melyet attól fogva Európai Közösségnek hívnak. Az ötödik és a hatodik szakasz állítja fel az úgynevezett pilléreket, a közös kül- és biztonságpolitiká t (KKBP), és a bel- és igazságügyi együttműködés t (IB). A Maastrichti Szerződés határozatlan időre szól.

A Szerződést 17 jegyzőkönyv vel egészítették ki, ezek tartalmazzák többek között az Európai Központi Bank és az Európai Monetáris Intézet Alapokmányát, a túlzott hiány esetén követendő eljárás részleteit, az úgynevezett Szociális Jegyzőkönyv et, és a kohézióval kapcsolatos vállalások egy sorát. A Római Szerződés Maastrichti Szerződésbe foglalt módosításai az EMU irányába történő fejlődés szakaszainak meghatározása mellett rendelkeztek egy újfajta döntéshozatalról, az együttdöntési eljárás ról, kiterjesztették a hozzájárulási eljárás t, új hatásköröket állapítottak meg, melyek lehetővé teszik az Európai Parlament számára, hogy döntő szava legyen az Európai Bizottság elnökének és tagjainak kinevezésekor, illetve létrehozták a Régiók Bizottságá t és az ombudsman intézményét. A Számvevőszék intézményi státust kapott, míg a Bíróság új hatáskört szerzett, melynek értelmében büntetést róhat ki a mulasztást elkövető tagállamokra. A Szerződés lefektette a szubszidiaritás elvének alapjait, létrehozta az uniós polgárság intézményét és kiterjesztette a közösségi fellépést a kultúra, az oktatás, a szakképzés, a fogyasztóvédelem, a transzeurópai hálózatok, az iparpolitika, a környezetvédelem és a fejlesztési politika területeire.

MAGHREB-ORSZÁGOK

A Maghreb-országok (a maghreb szó arabul nyugatit jelent) Algéria, Marokkó és Tunézia. A Közösség – átfogó földközi-tengeri politikájának részeként – a Római Szerződés 133. cikke alapján valamennyiükkel együttműködési megállapodást kötött.

MANSHOLT-TERV

A Sicco Mansholtról, az Európai Bizottság akkori alelnökéről, későbbi elnökéről elnevezett Mansholt-terv a Közösség által 1972-ben elfogadott közös agrárpolitika (KAP) tervezete volt. Megállapította, hogy a kontinens mezőgazdaságának égető szüksége van az átszervezésre, és ez súlyos munkanélküliséggel jár. A terv lehetővé tette a bőséges kárpótlás kifizetését azokra az évekre, amelyek alatt költséghatékonyabbá alakítják a mezőgazdasági termelést, így korlátozva az intervención keresztül megvalósuló ártámogatás mértékét. A terv rendkívül ellentmondásos volt, és a KAP végül sokkal kevésbé radikális formában jött létre.

MASHREQ-ORSZÁGOK

A Mashreq-országok (a mashreq szó arabul keletit jelent) Egyiptom, Jordánia, Libanon és Szíria. A Közösség – átfogó földközi-tengeri politikájának részeként – a Római Szerződés 133. cikke alapján valamennyiükkel együttműködési megállapodást kötött.

MINISZTEREK TANÁCSA

A Miniszterek Tanácsa az Európai Unió fő döntéshozó szerve. Végrehajtó és jogalkotó hatáskörökkel egyaránt rendelkezik: az előbbit számos területen az Európai Bizottság ra ruházhatja, míg az utóbbit egyes esetekben az Európai Parlament tel közösen gyakorolja (lásd: együttdöntési eljárás). A Parlament és a Tanács együtt alkotják a közös költségvetési hatóságot. A Tanács felelős a nem tagországokkal folytatott tárgyalásokra történő felhatalmazásért, a tárgyalások figyelemmel kíséréséért és lezárásáért. A Maastrichti Szerződés közös kül- és biztonságpolitikára (KKBP), valamint bel- és igazságügyi együttműködésre (IB) vonatkozó rendelkezései értelmében a Tanács közös álláspontot vagy együttes fellépést fogadhat el.

A Miniszterek Tanácsa az általa választott bármilyen összetételben egybegyűlhet. Gyakorlatban munkáját számos különböző, témákon alapuló tanácsokban végzi, melyek egymással párhuzamosan működnek. A rangidős tanács ebben a szerkezetben a Külügyminiszterek Tanácsa (melyet hivatalosan Általános Ügyek Tanácsá nak hívnak), és amelyben a külügyminiszterek képviselik az egyes tagállamokat.

Ugyan a nemzeti érdekek döntéshozatali folyamatban történő képviseletének fő színtere a Miniszterek Tanácsa, a Tanács aktusai egy teljes értékű uniós intézmény döntései, melyeket az unió egésze nevében hoznak meg. Jogalkotói minőségében a Tanács a Szerződések által biztosított jogi aktusok bármely típusát igénybe veheti. Kiadhat továbbá nem kötelező erejű ajánlásokat a tagállamok számára, illetve állásfoglalásokat fogadhat el.

MONETÁRIS BIZOTTSÁG

A Monetáris Bizottságot a Római Szerződés 114. cikke alapján hozták létre a Miniszterek Tanácsának hivatalos szintű gazdasági és pénzügyi tanácsadó testületeként. A bizottsággal a Gazdasági és Pénzügyminiszterek Tanácsát ( Ecofin Tanács ) megelőzően valamennyi nagyobb jelentőségű, jogalkotási vagy nem jogalkotási kérdésben konzultáltak, elnöke pedig véleményének előterjesztése céljából gyakran részt vett az Ecofin Tanács ülésein. A Monetáris Bizottság fontos szerepet játszott az Európai Monetáris Rendszer (EMR) működtetésében. Emellett összehangolta az Unió nemzetközi pénzügyi intézményekben – különösen a Nemzetközi Valutaalapban – képviselt álláspontját is. A Gazdasági és Monetáris Unió (GMU) második szakasza során a Monetáris Bizottság segítette a Tanácsot a tagállamoknak a gazdasági konvergencia irányába történő haladása ellenőrzésében, és tanácsot adott a tekintetben, hogy mely országok feleltek meg a konvergenciakritériumoknak. A Monetáris Bizottságot 1999 januárjában, a GMU harmadik szakaszának kezdetén új Gazdasági és Pénzügyi Bizottság váltotta fel.